Hasznos dolog ugyan, hogy megszületett a genetika tudománya, azonban sok kérdést még a DNS-elemzés sem válaszolhat meg. Hogy sikerül egy ronda apának egy szép gyereket összehoznia? Erre keressük a választ olyan celebek segítségével, mint Steven Tyler, Woody Allen vagy épp Rowan Atkinson.

Ijesztő nénivé változik Steven Tyler – közöltük korábbann a hírt. Az egykori rocknagyágyú eddig sem vonulhatott volna be az amerikai szépségek csarnokába, de a kor és az ízlése kifejezetten rosszat tesz neki. Egzotikus arcvonásaival szöges ellentétben áll azonban lánya arcberendezése, a jó hanggal is bíró Liv Tyler, aki még a legjobb tündecsajt is játszhatta anno A Gyűrűk Ura trilógiában (az más kérdés, szükség volt-e rá). Az ellentmondásos apa-lánya-páros ürügyén utánanéztünk, hány gyerek úszta meg a rossz gének öröklését.

Mick Jagger a rock'n'roll egyik legrondább embereként vonult be a zenetörténetbe, ugyanakkor számos gyereket gyártott eddigi négy feleségének. Közülük néhány valami véletlen folytán szerencsés géneket örökölt, így a 41 éves Jade Jagger, vagy épp féltestvére, a 20 éves Georgia Jagger, aki jelenleg is modellkedik.

Arnold Schwarzenegger maga a megtestesült Ötzi: egy osztrák völgyből származik, és olyan, mint egy túlméretezett előember. Az egykori testépítő, színész és kaliforniai kormányzó azonban éppen jó holdfázisban eshetett neki a feleségének, ugyanis a végeredmény kifejezetten megnyugtató. Maria Shriverrel közös házasságából született gyermekei között két jóarcút is találtunk: a 22 éves, már íróvá vált Katherine-t és 19 éves öccsét, a férfimodell Patricket.

A 2009-ben elhunyt Michael Jackson ugyan mai napig maga a pop, mégsem csak a számaival lett híres. Számtalan plasztikai műtétének köszönhetően fess afroamerikai srácból rút fehér felnőtté vált. Az énekesnek akadt egy házasságba, majd válásba torkolló kalandja Deborah Jeanne Rowe-val, aki két gyereket is szült neki az 1990-es években. Ők csak apjuk halála után vehették le a kényszercsadort, amit Jackson erőltetett rájuk. Az idősebb fiú, Prince ugyan nem lett egy Robert Pattinson, de a kislánynak, Parisnek kifejezetten szép arcot kalapált össze a természet. Persze azért elnézve bőr-, szem- és hajszínűket, bennünk is felmerült a gyanú, hogy a pop királyának esetleg nem is volt semmi része a gyerekek fogantatásában.

Névről kevésbé, képről annál inkább ismerős a mindig gonoszt játszó, 2008-ban Magyarországon is forgató Ron Perlman arca. Hálistennek azonban jól választott feleséget, Opal Perlmantől született két gyereke: a fura, rasztahajú Brandon Avery, és a sokkal szebb Blake Amanda. Apjuk arcberendezését nagy szerencséjükre nem örökölték.

Rowan Atkinsonon, alias Mr. Beanen nemcsak béna mozdulatai, de béna vonásai miatt is nagyokat lehet röhögni. A Johnny English-film tavaly októberi bemutatóján Atkinson akkor 16 éves lánya, Lily teljesen ellopta a show-t. A hosszú combú, kusza hajú lányt fotózta boldog-boldogtalan, és persze senki sem hitte el, hogy a dilis komikusnak ilyen lánya van.

Woody Allenről az embernek három dolog jut eszébe: a szellemesség, a szexualitás és a rondaság. Azonban Mia Farrow-val összekovácsoltak egy jóképű, ám apjával szemben igen kritikus legényt, Ronan Farrow-t, aki ráadásul 24 éves korára igen közel került a tűzhöz. Ő lett ugyanis Barack Obama amerikai kormányának egyik külpolitikai tanácsadója, aki az arab tavasz forradalmi hullám idején is segítette a külügy munkáját.