Miley Cyrus puncijától Anne Hathaway hasonló részéig annyi minden került nyilvánosságra idén, hogy alig győztük dokumentálni. Hercegnéi mellek, énekesnői bimbók, tévés dublőrbugyik, veterán versenyzők - kilenc kategóriába gyűjtöttük a legfontosabb 2012-es villantásokat.

Miley Cyrus nagylány lett

Az egyre bizarrabb viselkedésmintákat produkáló Miley Cyrus idén meglehetősen elemében volt: úgy kezdte az évet, hogy áttetsző pólóban mutatta meg a mellét, ami az első igazi, felnőttes villantása volt, meg is hatódtunk. Igaz, három hónappal később már a punciját is felvillantotta, mert annyi esze volt, hogy nem vett fel bugyit a ruhája alá, amikor egy pilates-óráról hazaindult. Aztán a biztonság kedvéért végigfeltűnősködte az évet, kamuindokokkal teleposztolva a Twittert a saját magáról készített fotókkal. (A kádas aktot jobban szerettük, mint a melltartóvillantást, csak szólunk.)

Rihanna is Rihanna

Rihanna is korán kezdte az évet:már januárban megmutatta, mennyire átlátszó egy fehér pamutpóló, ami alá nem vesznek fel melltartót. Nagyon. Két hónappal később egy duplapulcsiban ismételte meg a mutatványt, majd áttért a seggvonalra, nehogy unatkozzunk. Gyakorlatilag egész évben mutogatta magát, kattintson a galériára, hogy bizonyíthassuk! Mutatunk például mellbimbót is.

Csipkeruha: átlátszó trükk

A februárt Emma Watson dobta fel, amikor a BAFTA-díjátadóra egy piros csipkeruhát vett fel, melltartót meg nem. Meg is mutatta a mellbimbóját, pedig valószínűleg nem akarta. (És azóta sem történt vele semmi, legfeljebb a mellével, de erről még később bővebben szólunk.) Márciusban Sarka Kata vitte a prímet, De áprilisban például Melody Thornton is hallatott magáról - a kutya sem foglalkozott volna a Pussycat Dollz egykori tagjával, ha nem vesz fel egy pocsék ruhát, amiben mindkét melle tökéletesen látszik. Aztán jött Anne Hathaway egy csipkés-tüllös fellegben, eléggé közszemlére tett melllekkel, végül novemberben Jennifer Love Hewitt állt be a sorba, csak elfelejtett nem felvenni melltartót.

A tévések is csinálják

Februárban az ötödik Való Világ döntőjén örülhettünk VV Dya elhanyagolható méretű szoknyájának, aztán jött az Éden Hotel 2. Ebben elég sokan voltak meglehetősen sokszor és sokáig meztelenek, például Máté, aki gyakorlatilag csak rendkívüli esetekben nem szellőztette meg a farkát. Áprilisban Demcsák Zsuzsa hergelt minket peckes bimbókkal, majd Sarka Kata mellköze nyilatkozott a hajvágásról. Aztán jött Ördög Nóra dublőre, a bugyivillantónő, végül Sarka Kata ismét - ezúttal nem mellközzel, melltartóval. De az év semmit sem ért volna Gaál Noémi nélkül, aki ugyan semmit sem villantott, mellei azonban így is mind a tizenkét hónapot bearanyozták.

Hercegné, hercegnő

Kate Middleton, vagyis Katalin hercegné márciusban futólag megmutatta a fehér bugyiját, ami már az előszele volt az év második felében jelentkező botránynak. Igen, a cicis fotóknak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nem volt igazi villantás, mivel az alighanem-trónörökös neje magánterületen, a megfigyelést mit sem sejtve vette le a bikinifelsőjét. De hogy ne érezze magát rosszul, szólunk, hogy egy vérbeli hercegnő, Beatrice is villantott idén, csak ő feneket.

Gálás gesztusok

Az idei MET-gálán többen is kitettek magukért: Beyoncé a feneke szélét mutatta meg vigyorogva, Gwyneth Paltrow pedig a melléét. Itthon viszont a Comet vitt mindent, Zimány Linda egy szerencsétlen és közönséges combtővillantással mintegy tizenöt pluszkilót pakolt magára, viszont jó eséllyel nem volt rajta bugyi, Rubint Réka pedig partiszettben tette közé gigászi emlőit, illetve azok közét. És ott volt még Tolvai Renáta kűrruhája is.

Az év második felében aztán Jessica Biel hozta a kvótát: mindenféle premiereken mutogatta a melle szélét, először az Emlékmás berlini, majd a Kispályás szerelem valamelyik amerikai premierjén. Végül jött Anne Hathaway, aki a melloldalas után muffot mutatott, el is vitte az évet úgy, ahogy volt.

Veterán versenyzők

Sharon Stone-t az év elején csípte meg valami, így melltartó nélkül garbózott, majd később a biztonság kedvéért ráduplázott egy áttetsző blúzzal. Őrület, de most észleljük csak, hogy szeptemberben a melle közét mutatta meg egy fekete estélyiben. De különösen aktív volt Madonna is, produkcióiról többször, ésösszefoglaló jelleggel is megemlékeztünk. És ha ő nem lenne elég, csatlakozott hozzá Sarah Jessica Parker, Susan Sarandon és Celine Dion is.

A megbízható szereplők

2012 többek közt Michaela Schaefert adta nekünk - az állandóan pucérkodó német modell mindig hozta a tőle elvárt villantásokat. Lady Gaga is körbemutogatta magát, például az év egyik legvállalhatatlanabbb szettjében, de még az ő cucca is kevés volt ahhoz az intim területhez képest, amelyet Coco T egyszerre villogtatott meg. Adrianne Curry, a világszép ribanckodó topmodell is pucsított néhányat geekgyűléseken, meg amúgy is, ha már ennyire benne volt. És muszáj megemlítenünk Lindsay Lohant, aki megmutatta ezét-azát Liz Taylor és a saját nevében is. Úgy ötszázszor.

Ami nélkül meglettünk volna

Christina Aguilera vett egy lila ruhát, ami attól függőn, hogy merre fordult benne, vagy megmutatta a mellbimbóját, vagy nem. Kár. Egy román műsorvezető herét villantott. Kár. Paz de la Huerta levetkőzött egy parkolóban. Kár. Coco T a hurkáit láttatta. Kár.

Akik bajt villantottak

Angelina Jolie 2012-re rettenetesen sovány lett, ő csontot és bőrt villantott (meg egy mémmé vált jobb lábat, de az legalább vicces volt). Naomi Watts is olyan törékeny lett hogy magunk sem tudjuk, bordát, vagy karcsúsága okán látható minihurkát tárt elénk. Britney Spears kétszer is megmutatta a pikkelysömörét, Emma Watson egy rusnya bimbótapasszal rukkolt elő, Pixie Lottnak pedig a hónaljszőr volt minden, mit adhatott. 2013-ban folytatjuk, remélhetőleg fincsibb villantásokkal. Nyugi, a legvégére azért tartogattunk szépet is.