horoszkóp

A Marslakók vagy a Bumeráng bukott nagyobbat?

2013.01.05. 11:10
2012-ben sem volt hiány olyan művekben, amiket néhány hét vagy hónap után levettek a képernyőről vagy az újságosstandokról. Összegyűjtöttük az év legnagyobb bukásait.

Az előző év bővelkedett azokban a műsorokban, színházi előadásokban és médiatermékekben, amikbe egy csomó pénzt öltek, de minek: pillanatok alatt eltűntek a süllyesztőben. Nincs mese, a néző dönt, és ha neki nem kell az anyag, hiába a beleölt milliárdok, a műnek mennie kell.

Az idei év nagy bukása minden bizonnyal a Jáksó László nevéhez kapcsolódó Marslakók volt, amit két és fél évre terveztek, de csak négy hónapot élt meg. Hiába plakátozták tele a várost a szereplők fotóival, hiába vetették be kollégánkat, a dögös és szőke Mazányi Esztert, a köztévéről kirúgták a sorozatot. Pedig Mazányi még a futásra is rávette magát. Jáksó László megértette a megrendelő MTVA álláspontját, akik szerint  "nem lehet a nézőknek a nézők ellenére műsort készíteni".

Nem csak tévés műsorok buktak nagyot. Nem szabad elfeledkezni Koltai Róbert művéről, a Magic Boysról sem, amit 800 millióból gyártottak le, de csak 40 milliót hozott vissza, pedig Michael Madsent és Vinnie Jonest is beletették.

Deák Kriszta filmje, az Aglaja ugyan fényévekre van a Magic Boystól, de mindössze 4300 néző látta, pedig 460 millió forintot költöttek rá. Hiába kapott benne szerepet Ónodi Eszter, Kamarás Iván és Jordán Adél, ez nem volt elég ahhoz, hogy berángassa a nézőket a művészmozikba.

Hasonlóan járt a Tüskevár is, amiből remake készült, alig hét év alatt. A bemutatón még 300 ezer nézőre számítottak, ehelyett mindössze 24 ezer ember látta, pedig 50 kópiával nyomatták a filmet. Kolléganőnk szerint semmi baj nem volt a filmmel, csak hogy elfelejtették megrendezni.

Vágó István majdnem garancia a sikerre, az RTL Klubtól távozott műsorvezetőt ezért hamar beszipkázta a Story4 tévé. Itt indult el az ÁtVágó című kvízműsor, amit annyira kevesen néztek, hogy hamar lekerült a képernyőről, pedig Vágó saját fejlesztése volt a vetélkedő. Így marad a pereskedés a TV2-vel.

Nem tudunk elfeledkezni a Bumeráng című lapról sem, ami a Storyt és a Bestet szorongatta volna meg. Miután Boros és Bochkor munka nélkül maradt, mert a NeoFM összes dolgozója felmondott, jól jött, hogy Bumeráng néven új magazint indított a NeoFM egykori vezérigazgatója, Földes Ádám. A lapot 150 ezer példányban nyomták ki, és állítólag százmilliót biztos beleöltek, ennek ellenére a lap november végén megszűnt. Abban a néhány számban azért találtunk maradandót, megtekinthettük Mester Csaba celebügyvéd/ügyvédcelebet félmeztelenül egy szamurájkarddal a lapban. Magát a képet nem is kifogásolta az Ügyvédi Kamara, tisztességtelen ügyvédi reklám ügyében folyik előzetes vizsgálat az ügyvéd ellen.

Melyik a legkínosabb?

  • 564
    Bumeráng
  • 470
    Marslakók
  • 282
    Magic Boys
  • 80
    Tüskevár
  • 75
    ÁtVágó
  • 75
    FAME-RENT: A hírnév ára
  • 65
    A Tenkes kapitánya
  • 16
    Aglaja

Ha már nagyágyúk bukása, akkor nem lehet elmenni Stohl András Tenkes kapitánya mellett sem, amit Siklóson mutattak be, de az előadásokra annyira csekély volt az érdeklődés, hogy hat helyett csak hármat tartottak meg. A Borsnak nyilatkozó pedagógusok szerint Stohl nem tud jó példát mutatni a gyerekeknek, hiszen börtönviselt. A darab nemcsak megbukott, hanem többen még a gázsijukat sem kapták meg, és még Balikó Tamást is leváltották a színház éléről.

És maradunk a színháznál, egészen konkréten Puskás Péter és a verekedő Dér Heni nevével fémjelzett FAME-RENT: A hírnév ára című darabnál, ami annyira megismételhetetlen volt, hogy mindössze egy előadást ért meg. Így aki lemaradt, az kimaradt. Na de melyik volt a legvállalhatatlanabb?