DJ-zni biztosan nem fog, énekelni viszont annál inkább szeretne Majka gyermekének anyja. Dundika már tette erre irányuló kísérleteket, Majoros legújabb számában is ő vokálozik. Az éneklést egyébként hobbinak-mellékállásnak szánja, a főállása egy ideig még az anyaság lesz, mert leendő férjével szeretnének még gyereket. Mellette azért elvállal ezt-azt, most például a Szombat esti lázra gyakorol intenzíven.

Szerencsés helyzetben vagyok” – kezdte a Velvetnek Szentiványi Hajnalka Dundika, korábbi foglalkozásait tekintve főplaymate, DJ. „A DJ-zés véget ért, amikor teherbe estem, aztán miután rengeteget kellett volna éjszakáznom, és rendszeresen fellépni külföldön, inkább nem tértem vissza hozzá a fiunk születése után. Most inkább az éneklés az, ami érdekel – régóta szeretném ezt megvalósítani” – magyarázta Dundika, aki már korábban is próbálkozott ezzel a területtel, de akkor valahogy nem ért el világsikeret. Most viszont gyermeke apja is segítségére van, Majka legújabb számában már ő vokálozik. „Annyira helyben vagyok így Petivel. Majd valamikor megírja a szövegemet, mert már készen van 2-3 dalom, csak arra várok, hogy legyen egy kis ideje a zenéimre. Az sem utolsó, hogy nagyon jó szakembereket ismer.”

DJ-zése kezdetén tucatnyi kritika érte, reméli most bizonyíthat, de azt mondja, úgyis azon múlik, hogy a szakmában marad-e, hogy a közönség elfogadja-e. Mert ha igen, nyert ügye van. Egyébként meg jövőbeni második férje szerint nem tehetségtelen, ha úgy gondolná, Dundika szerint már megmondta volna. Az éneklésre Dundika mellékágként tekint, főállásban anyának vallja magát, és ez még egy darabig így is marad, mert szeretnének még gyereket Majkával.

A Dáridóban is táncolt

A nemzetközi hírnévig sem unatkozik nagyon, megtalálják ilyen-olyan felkérésekkel, most épp az RTL II-n tavasszal induló Szombat esti láz új szériájára edz intenzíven. Dundika táncos múlttal rendelkezik, mégis azt mondja, emiatt épp hendikeppel indul. „Kilencéves koromtól hét éven keresztül dzessz-balettoztam, hét éven keresztül atletizáltam, kicsit aerobikoztam is, és egy éven keresztül a Dáridó három fő táncosából az egyik voltam. Viszont pontosan ebből kiindulva azt gondoltam, hogy nekem ez baromira könnyen fog működni. És hát nem, mert más mozdulatok rögzültek be, amit most ki kell irtani” – magyarázta, majd hozzátette, legalább már látja a fényt az alagút végén.

A feladatot az is nehezíti, hogy párban kell színpadra lépniük. „Nehéz úgy figyelni a másikra, hogy ő profi, nagyjából tudja, mi az, amit elvár a táncpartnerétől. Ráadásul a táncosok mind nagyon erősek-izomosak, Máté [Mészáros Máté, Dundika partnere – a szerz.] is olyanokat lök néha rajtam, hogy csak kapkodom a fejemet, de egyszerűen muszáj, hogy megtartsam az erőt a forgáshoz. Bő tíz év kimaradt nekem a táncból, és hát érzem is.”

Sem ő, sem Majka nem viszi haza a munkát

Négy hete próbálnak heti három-négy alkalommal öt-hat órát, és még ugyanennyi van hátra a műsor kezdetéig. Időnként több idejük is jut az edzésre, hogy pontosan mennyi, az mindig a 15 hónapos Majoros Mariántól függ. Merthogy Dundika feltételként szabta meg, mielőtt kimondta az áment a műsorra, hogy a gyerekhez alkalmazkodnak. Annak ellenére, hogy a mindenkori főplaymate már vágyott valami mást csinálni, a gyerek az első, de azért a saját igényeire is próbál odafigyelni. „Próbáltam úgy csinálni, hogy csecsemő korában se zárjunk ki mindenkit, de két hónapja szereztem egy bébiszittert, aki heti kétszer vigyáz rá. Annál többre nem volt szükségem, de tény, hogy még a legdurvább ősanyáknál is eljön az, amikor ki akarnak törni a monotonitásból” – magyarázta, majd azt, hogy ő szerencsés, fia sosem sír, amikor elmegy otthonról.

A munkáját, vagyis a Szombat esti lázat csak mértékkel viszi haza, gyermeke apja sem beszél túl sokat a sajátjáról otthon. „Meg szoktam neki mutatni egy-két lépést, mert fel szoktuk venni kamerával a próbákat. Néha ki is kérem a véleményét, hogy mégis mit szól hozzá, de egyébként nem beszélünk erről, mert a munka az munka, a magánélet meg magánélet.” A márciusban induló műsor celebválogatottjában Dundikán túl feltűnik még Varga Izabella, az X-faktoros Vastag Csaba, Tóth Gabi, Bálint Antónia volt szépségkirálynő (ide kattintva megnézheti, hogy néz ki táncosnak öltözve), a csatorna házikedvence, Istenes Bence, Medvegyev Szilveszter, képernyős nevén Szilveszter gazda. A lista csak majdnem klasszikus celebgyűjtemény, és azért csak majdnem, mert szerepel még benne az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál is. A zsűri Esztergályos Cecíliából, Keleti Andreából, Szirtes Tamásból és Tihanyi Ákosból tevődik össze, a műsorvezető pedig Oroszlán Szonja helyett Lilu lesz Csonka András oldalán.