Hamarosan megjelenik Justin Timberlake új lemeze, aminek első dalából már el is készült a videóklip. A videóban Timberlake eddigi legjobb formáját hozza, már ami a külsejét illeti, de nem volt mindig ilyen sármos. Óriásgalériánkban az énekes idáig vezető keservesen nehéz útját nézheti végig.

Justin Timberlake karrierje 1997-ben indult, amikor az akkor még spagettihajú énekes csupán 16 volt, és ízléstelenebbnél ízléstelenebb külsővel énekelt a 90-es évek egyik fiúegyüttsében, az 'N Syncben. Mentségére legyen persze, hogy akkor még talán menőnek is számított a külseje, és ő volt a szőke cukifiú, vagyis a konkurens Backstreet Boysból Nick Carter riválisa. Ebből a szerepből később hálistennek sikerült kitörnie, de nagyon hosszú és nehéz út vezetett odáig, hogy a most 32 éves énekes végre úgy nézzen ki, mint egy férfi. Óriásgalériánkban az idáig vezető keserves 15 évből válogatott képeket nézheti meg:

Justin Timberlake 2002-ben szakított az 'N Synckel, és megjelentette első szólóalbumát, Justified címmel, 2006-ban pedig követte azt a FutureSex/LoveSounds című albuma. Az ekkorra már saját jogon híres Timberlake végre levágatta fürtjeit, és idővel megszabadult a fülbevalóktól is, majd rájött, hogy a zenélés mellett a színészkedéshez is ért. Ezért 2010-ben bejelentette, hogy bár a zenélést nem akarja abbahagyni, de inkább a színészi karrierjére koncentrál a továbbiakban. Az utóbbi években játszott is pár népszerű filmben, például a Facebookról szóló Social Network – A közösségi hálóban, Cameron Diazzal a Rossz tanárban, Mila Kunis oldalán a Barátság extrákkalban, illetve a Lopott időben is, valamiért mégis úgy döntött, hogy itt az ideje visszatérni a zenéhez.

A frissházas Timberlake be is jelenette nemrég, hogy 2006 után ismét lemezt készít, méghozzá Jay-Z-vel és Timbalanddal együtt, első dalából pedig már klip is készült. A The 20/20 Experience címet kapott lemez bemutatkozó dala a Suit & Tie (Öltöny és nyakkendő) címet kapta: