Előre borítékolható, hogy az év egyik legnagyobb meglepetéseként fogjuk emlegetni ByeAlex közönség által támogatott kijutását a malmöi Eurovíziós Dalvesztiválra. Az egyszerű barkácspopdallal gyorsan népszerűvé vált Márta Alex lazán veszi a dolgot, azt sem tudja, hány versenytársa lesz.

“Nem tudom, minek köszönhetem a sikert, nem is gondolkoztam rajta. Talán annak, hogy a szövege tetszik az embereknek. Voltak már nekem MR2 slágerlistás dalaim, inkább azt mondanám, hogy a mainstreamben most ismerték meg a nevemet” – mondta a Velvetnek a Malmöben is garantáltan magyarul éneklő Márta Alex, azaz ByeAlex, aki alaposan beleverte A Dal Eurovíziós válogató körüli emberek orrát a földbe azzal, hogy végig a közönség szavazataival nyerte meg a versenyt. Nem elég, hogy nem tehetségkutatóból érkezett, de még a Kedvesem című versenydalát is ő írta a szokásos pár névből álló dalszerzőcsapat helyett.

Számít? Nem.

Bár a vokális adottságoknak, és rocksztáros kisugárzásnak is híján van, ez a közönséget és őt sem foglalkoztatja: “Malmöben is ki fogok lógni, de itt is kilógtam, szerintem ez sosem baj. Ez az egyik alappillére talán annak, hogy idáig jutottam, és remélem, hogy pozitívan lógok ki. Hogy ott mennyire fogok majd, az számít? Szerintem nem” – mondta lazán a hirtelen sokszorosára nőtt médiaérdeklődést a színpadon is mutatott egykedvűségével fogadó ByeAlex.

Az introvertált külső introvertált belsőt is rejt, szóval ByeAlextől valószínűleg az Eurovízió színpadai mögött is hiába várjuk, hogy szétverje a backstage-et. “A zeném én vagyok. Nem nagyon tudok kifelé fizikailag érzelmeket kifejezni, de zenével tudok, úgyhogy sokat dolgozok a szövegeken. Ezek rólam szólnak.”

Mindenki magára ismer

A magánéletéről ennek megfelelően nem is szeret beszélni, de azért mi szeretnénk megnyugtatni a ByeAlexnek már a neve hallatán is benedvesedett bugyogójú tinilányokat is azzal, hogy a Kedvesem nem konkrét személyhez szól. “Ez egy megidealizált karakter. Volt egy rossz stádium az életemben, amikor nem tudtam, hogy merre. Mindegy, hogy miért, de megszületett bennem egy olyan figura, amivel azt hiszem, hogy mindenki ráismer a saját kedvesére, és minden nő magára ismerhet. Valamiféle támasz számomra.”

Annyi biztos, hogy olyan előadót még nem indítottunk az Eurovízión, akit ennyire hidegen hagyott volna ez az egész: “Én nem gondolkoztam rajta, hogy ciki-e ez a verseny vagy nem. Abszolút nem érdekel, ha valaki annak tartja az egészet, vagy akár azt, amit én csinálok vagy azt, amit a zsűri csinál. Akkor ez nem neki való, nem neki kell néznie. Én egyáltalán nem követtem korábban az Eurovíziókat, nem foglalkoztatott a kérdés. Tavaly figyeltem, mert egy kiadónál vagyunk a Compact Discóval. Nekik drukkoltam, kíváncsi voltam, hova jutnak el. Az hogy hanyadik leszek, tökmindegy. Azt sem tudom, hány produkció lesz."

A többieknek tetszik

ByeAlex győzelmére egyébként nem csak dühöngés volt a válasz, a helyszínen például többen is örültek neki, hogy nem a szokásos patetikus magyaros ballada tetszett az embereknek. “Én el tudnám képzelni, hogy Alex dalát angolul akár Amerikában is énekelnék. Nem tipikusan Eurovíziós dal, de én azt szeretem, ha valaki egyedi. Annak nehezebb lenni. A legtöbb Eurovíziós dal az europop, de Alex ezt a stílust hozta. Az Alex-stílust” – örvendezett kollégája sikerének a műsorban riválisként felbukkanó Kállay-Saunders András.

A zsűriző, mellesleg az MTV intendánsaként dolgozó Rákay Philipnek sincs ellenvetése ByeAlex ellen, annak pedig külön örül, hogy ez az előadó hozzájuk köthető: “Ennek a műsornak több üzenete is van. Én intendánsként látok benne hat nagyon nézett műsort persze, de nem csak erről van szó. Évről évre fedezünk fel embereket, akik talán kicsit kimozdítják az állóvízből a sokat ostorozott hazai könnyűzenei életet. Annak természetesen nagyon örülünk, hogy ByeAlex neve mostantól kezdve A Dalhoz köthető. Biztos vagyok benne, hogy azzal az ő élete egy csapásra megváltozott, hogy képviselhet minket Malmöben, és erre nagyon büszke vagyok” – mondta Rákay, aki Csiszár Jenő kollégájával abban is egyet értett, hogy igazából tökmindegy, milyen helyezést fog elérni ByeAlex.