A közvéleményt mostanában leginkább a súlyod foglalkoztatja, ami állandóan ingadozik. Egyes hírek szerint az RTL Klub fogyásra kötelezett, aztán nem sikerült, és kirúgtak. Van ennek valóságtartalma?
Nincs. Senki nem kötelezett fogyásra, és nem, nem ezért távozom. Nem kell ebbe többet belegondolni, mint amit leírtunk. Véget ért a képzésem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és most a diplomafilmemmel szeretnék foglalkozni, meg kell találnom a témát, le kell forgatnom a filmet. Ettől még szeretnék majd a médiában dolgozni, de inkább a háttérben, mondjuk szerkesztőként vagy ripoterként, hogy megtanulhassam a rendes tévézést. Egyébként azért haragszom erre az egész bulvárdologra – Mádai kövéren nem kell az RTL-nek –, mert olyan rossz üzenete van az emberek felé. Miért ne lehetnének valakinek kicsit nagyobb combjai vagy kerekebb feneke? Persze nem azt mondom, hogy valaki 130 kilósan legyen a képernyőn, de attól, hogy valaki nem csontsovány, és nem lóg ki a csípőcsontja, még lehet gusztusos, ráadásul sokkal közelebb van az átlagemberekhez. És akkor csodálkozunk, hogy ennyi bulimiás és anorexiás ember van?
Engem leginkább az zavart, hogy nem jön fel rám a kedvenc gatyám. Ha nem mondta volna senki, ha nem kezdtek volna bántani, akkor nem stresszeltem volna rá ennyire, hogy úristen, nekem csak azért is meg kell mutatnom. De már nem akarok csontsovány lenni. Amikor lefogytam, akkor 50 kiló voltam, ami már nem normális. Most futok és kangoozom, meg készülök a félmaratonra a tesómmal, és Dr. Gajdács Ágneshez járok egy olyan kezelésre, aminek során tűket szúrnak a testembe, és árammal a zsírszöveteket stimulálják. Az orvosom diétát is előírt, de ez egy abszolút tartható kúra, nem éhezem. Úgy érzem, hogy a kezelés hatására indult be a fogyás. Egészségügyi vizsgálatokon is részt vettem, elképzelhető, hogy pajzsmirigyhormon-zavar okozza az ingadozást, de konkrétum még nincs erről, még várom a laboreredményeket.
Most éppen hány kiló vagy?
Nem mérem a súlyom, a doktornő méri, de azt kértem, ne mondja meg. Nyolc centivel lett kisebb a combom egy hónap alatt. Ezért sem ódzkodom beszélni a dologról, meg hátha többen megismerik ezt a módszert, mert ez tényleg működik. De közben meg nem akarok az a lány lenni, aki csak erről beszél. Egyébként nagyon érdekesnek tartom, hogy egy csomó visszajelzést kaptam, ami arról szól, hogy nem szeretnék, hogy lefogyjak.
Azt mondtad, zavart, hogy nem férsz bele a nadrágodba, de már nem akarsz csontsovány lenni. Tehát most mi a cél?
Én olyan alkat vagyok, aki combra és fenékre hízik. Az álom, hogy rám jöjjön a 27-es farmerom, szeretnék abba a nadrágba belefogyni. Egyébként többen bántottak akkor, amikor sovány voltam, így rá is jöttem, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni. Azt mondtam, hogy ez az utolsó interjú, ahol beszélek erről, aztán hagyjanak békén ezzel.
Hogyan érzed jobban magad? Fölösleggel vagy anélkül?
Amikor vékony vagyok, akkor kiegyensúlyozott és boldog vagyok, nem foglalkozom a kajával. A többieknél ez fordítva van. Ha rendben van ez életem, akkor nem eszek meg még egy spagettit este, csak élvezem az életem.
A Reflektorból való távozásod után milyen viszonyban maradtál az RTL Klubbal?
Itt nőttem fel, ezalatt a három év alatt, amit töltöttem. Maximálisan mellettem álltak és állnak a döntésemben, és az is felmerült, hogy továbbra is a csatornánál dolgozzak más pozícióban, de erről még nem született megállapodás. Máshonnan is kerestek már, amióta megjelent a sajtóközlemény, de fix dolgokról egyelőre nem tudok beszélni. Visszatérve az RTL Klubra: azt érzem, hogy kevés az az ember, akinek maximális bizalmat szavaznak, hogy 21 évesen élő műsort odaadjanak. A munkámnak köszönhetően el tudtam tartani magam a suli mellett, nem kellett függnöm senkitől, és ez jó. Valamennyit tartalékolni is tudtam, de mivel a tévhitekkel ellentétben nem milliókat keresek, szeretnék újra dolgozni.
Egy interjúban azt mondtad, hogy miután megszerezted a diplomádat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, jogot szeretnél hallgatni. Miért?
Mert egy olyan diplomát szeretnék, ami az élet minden területén használható. De szeretnék akár dokumentumfilmes mesterképzésre menni a diploma után, és ha lehet, szeretnék meg külföldön tanulni. Dániában tanultam textiltervezést, ezért szívesen kipróbálnám magam külföldön.
A Hír24-nek a nemrég elfogadott felsőoktatási koncepciót bíráltad, amely drasztikusan megnyírbálná az állami finanszírozású helyeket. A te képzésed során milyennek láttad a felsőoktatás helyzetét?
Igazából arról tudok nyilatkozni ami a színművészetin megy. Annyira nincs pénze az egyetemnek, hogy a fűtésszámlát nem tudják kifizetni, a kollégiumból ki kell költözni, mert fűtésszünet van. Nem gondolom, hogy ez normális lenne. Persze vannak a tüntetések, meg vannak, akik felszólalnak emellett, és én ezt maximálisan támogatom. Nekem ez azért fontos, mert nagyon sokat köszönhetek az egyetemnek, minden ott indult el. Sunnyoghatnék, meg mondhatnám azt, hogy közszereplőként én ezt nem tehetem meg, de azt gondolom, hogy ez egy olyan ügy, ahol minden diáknak ki kell állnia.
A nézők pedig eközben annyit láttak, hogy van az a szőke lány, aki ott mosolyog a képernyőn.
Az utóbbi időben egyre jobban éreztem, hogy csak ennyit látnak belőlem, és hogy milyen kevesen tudják, hogy járok a Színművészetire, hogy nagyon érdekel a művészet, imádok színházba járni, szeretek festeni. Sajnos ez egy ilyen világ, én meg sodródóm vele. Olyan, mintha a személyiségemet kéne eladni, de meg is kéne tartani. Korábban nagyon bennem volt a megfelelési kényszer, de már nem érdekel.
Még az egyetemet sem fejezted be, de már férjhez mentél, aztán meg nyolc hónap házasság után beadtátok a válókeresetet. Feldolgoztad a hirtelen váltást?
Túl vagyok rajta, azt hiszem. Pár hétre bezárkóztam, de azt érzem, hogy túl vagyok rajta. Próbálom elfoglalni magam, de az élet több területén azt veszem észre, mondjuk például, ha el kell valamit intézni, hogy milyen jó volt, amikor még számíthattam valakire.
Korábban kapcsolatfüggőnek vallottad magad, de most mégis egyedül vagy.
Igen az voltam, de májusban lesz egy éve, hogy egyedül vagyok. Az elmúlt időszak arra volt jó, hogy megtanultam saját magammal kettesben lenni, mert 16 éves koromtól kezdve kapcsolatból kapcsolatba mentem. Nem mondom, hogy nem hiányzik egy társ, de nem görcsölök rá mindennap. Persze nem mondom, hogy nincsenek körülöttem udvarlók, de mind olyan furcsa. Nem tudom mi van mostanában a férfiakkal. Egyre jobban arra jövök rá, hogy a férfiaknak a páfrányok kellenek. Tudod, akiket beállítanak a sarokba, aztán három óra múlva visszamennek értük, és még mindig ott vannak. A férfiak félnek azoktól a nőktől, akikben egy picit is van élet, vagy hozzá tud szólni egy témához, vagy ha azt mondod, hogy ebben nem értek veled együtt, akkor teljesen meglepődnek. Ez a páfrány effektus.
Dolgoztál is benne, de közben te magad is részese vagy a bulvárnak. Mennyire veszed komolyan ezt a műfajt?
Szerintem hazudik, aki azt mondja, hogy nem érdekli. Engem érdekel, mert alapvetően kíváncsi vagyok. Nem azt mondom, hogy ez teszi ki a mindennapjaimat, de például a Velvet a kezdőlapom. A magyar társadalomban van az a sztereotípia, hogy a bulvár tök ciki, és néha nekem is van olyan, amire azt mondom, hogy ez már nekem is sok, mondjuk, ha xy körömlenövéséről van szó. A Reflektort szerettem, mert olyan műsor, ami nem arra megy rá, hogy valakinek rosszat tegyen, hanem olyan részét mutatja meg az életének, ami másokat is érdekel.