Lehet, hogy meglepő, de a dögös celebeknek általában a gyerekeik is dögösek lesznek idővel, már csak a rájuk fordított pénz miatt is. Most öt celeb-gyerek közül választhatja ki a legtetszetősebbet, és nem akarjuk befolyásolni, de úgyis Ireland Baldwin nyer - és nemcsak azért, mert mindkét szülője külön-külön is szép.

Ireland Baldwin

Ki a legdögösebb celeb-gyerek?

Kezdjük azzal, hogy az apja Alec Baldwin, és folytassuk azzal, hogy az anyja meg Kim Basinger. Ezek után a többi „versenyzőt" szinte felesleges is felsorolni. Ireland Baldwin 1995-ben született, két évvel azután, hogy Baldwin feleségül vette Basingert, azóta pedig sikeresen felnőtt, és nagyon menő lett. Annyira, hogy egyszál bikiniben sárdeszkázik, vagy éppen apját védi meg a netes trolloktól, akiknek még keményen be is szól. Twitterén tipikus tinilány-dolgokat oszt meg, csücsörítős képeket posztol magáról, és tökéletes alakját mutogatja, illetve az egészséges életmódhoz való erős vonzalmáról ír. Ireland Baldwin októberben lesz 18 éves, és már alig várjuk, hogy kiderüljön, mivel lesz még híresebb.

Zoe Kravitz

Az 1988-as születésű Zoe Kravitz apja a neve alapján sejthető, hogy Lenny Kravitz, ami már önmagában menő, de Zoe Kravitz nem elégedett meg ennyivel, hírnevére ráerősített azzal is, hogy színésznő lett belőle. Amellett, hogy szerepelt már pár filmben, és hogy rockzenész apja van, még dögös is, úgyhogy egy kis szerencsével nagyobb filmszerepet is kaphat, főleg ha újra megnöveszti a haját.

Lourdes Leon

A mezőny legfiatalabb versenyzője Lourdes Leon, aki októberben lesz 17 éves, de mivel ő Madonna lánya, nehéz lenne nem dögösnek nevezni, már ennyi idősen is. Lourdes Leonnak a kor tényleg nem akadály, hisz ő már tavaly cigizett, és azon sem csodálkoznánk, ha folyamatosan részegen partizna, ugyanis Madonna lányának kevesen merhetnek nemet mondani. Még maga az énekesnő is nehezen kezeli tinédzser lányát, aki ugyanúgy lázad anyja vallása, a kabbala ellen, mint ahogy azt ő tette gyerekkorában a katolikus szüleivel szemben. A Celebitchy információi szerint Madonna Izraelbe akarja küldeni lányát a nyárra, ami a tinilánynak nem igazán tetszik.

Daisy Lowe

Daisy Lowe egy 1989-es születésű modell, aki Gwen Stefani férjének, Gavin Rossdale-nek a lánya. Szerepelt egy-két harmadrangú filmben is, de inkább modellkarrierje miatt lett híres, és persze azért, mert egy rockzenész lánya. Ja, és a legfontosabb: szerepelt a Playboyban, a képeket pedig meg is nézheti, ha ide kattint.

Eva Amurri

Susan Sarandon lányára a legtöbben a Kaliforgiában, David Duchovny-nak adott tánca miatt emlékezhetnek, de ezen kívül játszott már pár filmben, és elég nehéz őt nem dögösnek találni. Eva Amurri a mezőny legidősebbje, akiről azt is érdemes még tudni, hogy a római Spanyol-lépcsőkön fogant, ugyanis Franco Amurri olasz filmrendező ott ejtette teherbe Susan Sarandont.

Ha további dögös celeb-leszármazottak érdeklik, itt például utánajárhat, melyik kevésbé szép hírességek nemzettek szemrevaló leányutódikat.