Sokan nemet mondtak a Velvet kérésére, hogy megosszák a nyilvánossággal a régi fotójukat - minden bizonnyal nem véletlenül. Akiktől sikerült megszerezni a tablóképüket, igazán bátrak, főleg Jáksó László. Galéria.

Nincs olyan ember, aki 10 év után ne kapna frászt a saját iskolai tablóképétől – és nincsenek ezzel másképp celebjeink se. Sokan emiatt a padlásra száműzik ezeket a fotókat, hogy még csak véletlenül se kerüljön valamelyik a sajtó kezébe, és ebből kifolyólag nyilvánosságra. Vannak viszont olyan bevállalós ismert emberek is, akik tudnak saját magukon röhögni, sőt, nincs ellenükre az sem, ha mások is röhögnek velük. Összegyűjtöttünk pár tablóképet róluk. Közülük Steiner Kristóf volt a leglelkesebb a téma hallatán, úgyhogy ő meg is osztotta velünk a fotó történetét (a képre kattintva megnézheti a többi bátor celebet is, köztük Jáksó Lászlót, aki a legbátrabb volt).

„Ennek az a sztorija, hogy a Vörösmarty Gimnázium dráma (de igazából exhibicionizmus) tagozatának diákjaként nem engedhettem meg, hogy a tablófotózáskor rólam készült rendkívül előnytelen kép kerüljön a tablóra” – mondta Steiner. „A legnagyobb gondom az volt vele, hogy barna hajam volt rajta – gimiben ugyanis néhányhetente váltogattam a hajszínemet –, és nem éreztem önazonosnak. A képzeletemben úgy néztem ki, mint Jude Law, de a tablókép Makk Marcit mutatott. Ezért aztán kitaláltam, hogy egy korabeli Cosmoban keresek egy jó fodrászt és egy igazi divatfotóst, aztán meggyőzöm az ofőt, hogy használjuk az új, menő fotót. Ezzel párhuzamban számtalan hatalmas dráma zajlott az osztályban, például egy lány, aki a tablót rajzolta volna, összeveszett a tanárral, meg aztán többen is elégedetlenek voltak a tablóképükkel, sőt, olyanok is akadtak, akik ezt a csókos ölelésekkel és hisztérikus összecsapásokkal tarkított négy évet inkább feledni akarták, mint megőrizni az utókornak. Így végül nekünk, a VMG 2000-ben végzett drámatagozatosainak sosem lett tablónk. Pedig ha lenne, ma is sokan megállnának előtte.”