A színésznő vélhetően a rendőrség mélygarázsában bukkan fel, hátul megbilincselve. A felvételen egy apró termetű, barna hajú nő kiszáll egy rendőrautó hátsó üléséről, majd leveszik róla a bilincset, aztán besétálnak az épületbe. Az amerikaiak gyakran nehezen bocsájtanak meg, nemsokára kiderül, hogy egy ilyen videó mennyire tudja visszavetni Witherspoon karrierjét.

Ahogy korábban megírtuk, a színésznőt április tizenkilencedikén tartoztatták le rendbontásért. Eredetileg csak a férjét, Jim Toth-ot akarták elvinni ittas vezetésért, de Witherspoon addig kötözködött a rendőrökkel, és addig fenyegette őket azzal, hogy majd megszenvedik ezt, mert ő híres ember, míg őt is lekapcsolták. A színésznő azóta közleményben bocsánatot kért a viselkedéséért, a róla készült rendőrségi fotó viszont azóta bejárta az internetet.

Most ráadásul előkerült egy videó is, amin állítólag a barna hajú híresség látható, amint megbilincselve kiszáll egy rendőrautó hátsó üléséről. A videó tanúsága szerint a harminchét éves Witherspoon nyugodtan és együttműködően viselkedett. A rövid felvételen beállnak a kocsival a garázsba, és egy apró termetű nő száll ki a kocsiból hátrabilincselt kézzel. Az autó orra előtt kioldják a bilincsét, majd besétálnak az épületbe.

A színésznőnek valószínűleg a legrosszabbkor okoskodott, a letartóztatása után ugyanis kénytelen volt lemondani a tévés szerepléséit, így nem tudta reklámozni legújabb filmjét sem a Good Morning Americában, sem a Late Night With Jimmy Fallonban. Witherspoonnak és férjének, Jim Toth-nak állítólag ki is lett adva, hogy  ne is nagyon mutatkozzanak, emiatt a színésznő Mud című filmjének New York-i premiere után a hátsó kijáraton osontak ki a teremből.

Nehéz lesz visszalapátolni

Az amerikaiak néha meglehetősen lassan bocsájtják meg egy-egy hírességük botlását – különösen, ha ahhoz videó is társul. Néhány éve kiverte náluk a biztosítékot, amikor Miley Cyrus bongozott egy felvételen, abból is kisebb balhé keveredett, hogy Lady Gaga a színpadon füvezett, de azzal se nagyon tudnak mit kezdeni, hogy a látszólag bekattanó, egyébként kanadai Justin Biebert is nemrég füves cigikkel fotózták le.

Azért se lesz könnyű helyzete, mert elindultak a pletykák is, miszerint azért nincsenek nyitva a szemei a rendőrségi fotón, mert annyira részeg és roskatag volt, hogy nem tudta rendesen tartani a fejét. A People magazin rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy több fotót is készítettek, és ez lett még a legjobb az összes közül. "Nem volt bunkó, tudott egyedül is járni, de egy tiszta képet már nem tudtunk készíteni róla" – mondta egy névtelen forrás.

A bocsánatkérés

A bocsánatkérő közleményében egyébként Witherspoon azt mondta, hogy nyilvánvalóan egy pohárral többet ivott a kelleténél, és hogy nagyon kínosan érzi magát azokért a dolgokért, amiket mondott. "Tiszteletlen voltam a rendőrtiszttel, aki csak a munkáját végezte. Minden tiszteletem kijár a rendőrségnek, és nagyon sajnálom a viselkedésemet" – olvasható a közleményben. Nemsokára kiderül, hogy mennyire üt majd mindez vissza rá.