Az énekes történetében nem az a legszomorúbb, hogy ártatlan bárányként nyilatkozott a Hajógyári-szigeten összeszedett titokzatos barátairól, hanem az, hogy még ő is bevallotta: csak ilyen történetekkel tud nyilvánossághoz jutni.

Gáspár Laci azon szerencsések egyike, akik még nem akkor indultak tehetségkutatókban, amikor minden bokorba jutott egy. Az első Megasztár harmadik helyezettje még mindig jól tud működni megélhetési celebként, illetve meglepő gyakorisággal jelentkezik új dalokkal – de ezek közül természetesen egyik sem jutott el annyi emberhez, mint az a márciusi hír, hogy a halmozottan aranyszívűként emlegetett Gáspár drogügybe keveredett. Történt ez úgy, hogy a rendőrség február 9-én több droggyanús anyagot talált egy gödöllői családi házban, a dílercsapatot lebuktatta, aztán egészen az énekesig jutottak.

"Voltam bent kihallgatáson a rendőrségen, mindent elmondtam a rendőröknek, amit tudok. Elvittek vér- és vizeletvizsgálatra, de ennek eredményét még nem tudatták velem" – nyilatkozta a Blikknek az elején Gáspár, akinek ennyi idő kellett ahhoz, hogy rájöjjön, talán nem kell mindenkivel barátkozni, és nem a Hajógyári-sziget a megbízható új barátok gyűjtőhelye.

Ahogy az lenni szokott, kiderült, hogy Gáspár Laci azért mégiscsak tisztában volt vele, hogy mik folynak azon a környéken és abban a társaságban, hiszen a vizeletmintája valamitől pozitív lett. Pár elhaló próbálkozás után gyorsan elfelejtődött, hogy valakik belekevertek valamit az italába – bár mi már elképzeltük lelki szemeinkkel, ahogy pont a 33 éves énekest akarja begináztatni –, majd aztán jött a csúcspont: az ártatlansága mellett addig teljes mellszélességgel kiálló énekes egyszerűen elhúzott Egyiptomba kipihenni a felhajtást.

Innen fordultak a dolgok igazán nagy drámába: Gáspár Laci elismerte, hogy párszor megbotlott régen, és fogyasztott kábítószert! A pozitív drogteszt után persze kérdéses, hogy ezek a botlások mennyire történtek régen, de most már megint nincs arról szó, hogy valaki begináztatta volna, csak arról, hogy amúgy is akartak volna menni a nőjével Egyiptomba, és nagyon félti ettől az egész ügytől tízéves kislányát. Sőt, kőkemény férfi mivolta ellenére elbőgte magát, amikor meghallotta, miféle hírek keringenek róla.

Most úgy tűnik, mégsem lesz gyanúsított, mivel terjesztéssel nem, csak fogyasztással vádolják. Bármekkora lúzerkedést is volt a részéről ez az egész drogsztori, egy dologról nagyon tisztességesen nyilatkozott: a saját helyzetéről. Elmondása szerint barátai heccelték vele, hogy megint híres lett, mert kíváncsi lett rá a média, és eléggé sajnálja, hogy nem egy platinalemez miatt. Ezzel be is mutatta a tehetségkutatósok nagy részének sorsát: pár hakni után jöhet a töltelékember státusz a sajtóeseményeken, és amikor az is lecseng, akkor jöhet egy jó kis bűnügy, lehetőleg gyanúsítottként. Ezzel a háttérrel különösen kiborító lehet, hogy ártatlanságtól függetlenül már most lemondták egy csomó fellépését. Persze, kellett neki a Hajógyárira menni és barátkozni.