“Amikor ezt a könyvet írtam, nem gondoltam, hogy ebből ekkora botrány lehet. Nem örülök neki, hogy újra bíróság előtt kell állnom, de amikor ezt a könyvet írtam, azt éreztem, hogy le kell írjam a börtönben töltött mindennapjaimat” – mondta Stohl András csütörtök délután a Budapest Környéki Törvényszéken, ahol abban a polgári perben kellett megjelennie, ami miatt jó hírvné megsértése és becsületsértés miatt perelte be őt a Budapesti Fegyház és Börtön Szalai Vivien – Magyar börtönpokol című könyvében megjelent állítások miatt. Összesen öt millió forint nem vagyoni kártérítést követelnek.
Stohl a könyvben található mondataiért felelősséget vállalt, azt mondta, fenntartja a mondatait a mai napig, viszont nem állításokat fogalmazott meg naplójában, hanem leírta azt, amit látott, tapasztalt, hallott.
“Amikor börtönbe vonultam, semmit sem tudtam a börtönökről. Utánanéztem, és egy nyilvános Helsinki bizottságos jelentést találtam arról, hogy abban a BV-ben, ahova engem küldtek, a rabok megalázásról, bántalmazásról panaszkodnak. Úgy éreztem, hogy a hallomásaim és ez a nyilvános jelentés elég alapot adnak arra, hogy leírjam az élményeimet” – mondta Stohl.
De milyen élményeket?
A BV összesen öt részt kifogásolt a valamivel több mint 300 oldalas könyvben. Ezek ráadásul nem is egész bekezdések, csupán mondatok, félmondatok, amik olyan dolgokról szóltak, hogy Stohl leirata alapján milyen brutálisan bántalmaztak fegyőrök rabokat, milyen lesújtó véleménnyel vannak a rabok néhány túl keményen viselkedő fegyőrről.
Igazából semmi olyan nem hangzott el a kifogásolt részekben, amit az ember mondjuk a híradókból, könyvekből, filmekből, történetekből összeszedett tudása alapján ne tudna könnyedén elképzelni arról, hogy mi folyhat egy börtön falain belül, amire ugye az átlagembernek elég kicsi a rálátása.
A BV oldaláról kifogásolták, hogy Stohl a 150 bent töltött nap alatt személyesen nem találkozott a brutalitással, ezért nincs első kézből származó információja a dolgokról, csak olyanokról tud beszámolni, amiket meséltek neki. Stohl erre azt mondta, hogy a börtönben végig úgy érezte, hogy az ismertsége és az ügye ismertsége miatt kivételeznek vele a börtön működtetői, kvázi kesztyűs kézzel bánnak vele, de volt konkrétan olyan is, hogy látta, hogy egy-egy fogvatartottal hogy elbántak.
Az ügyben érintett könyv egyébként hosszas vitákat generált a tárgyaláson érdekesmód nem is az ellenérdekelt felek, mint inkább a BV ügyvédje és az ügyben eljáró bíró között. A könyv ugyanis Szalai Vivien szerzővel jelent meg, de abban alapvetően Stohl András, a börtönben írt naplójának szerkesztett változata található.
Ki a szerző?
Jogi szakkifejezéseken lovagoltak hosszasan annak megállapítására, hogy ennek a könyvnek ki lehet pontosan a szerzője, a borítón kit, hol kellett volna feltüntetni. A BV oldaláról azt mondták, helyesebb lett volna Stohl Andrást szerzőnek jelölni, míg Szalai Vivient szerkesztőnek.
Ha az ember vitatkozott már jogászokkal kocsmában, tudhatja, hogy mennyire fárasztó, rövid időn belül bosszantóan unalmassá váló a dolog amiatt, hogy a vitapartnerek nem egymás lényegi állításaiba, hanem kvázi a szóhasználatába kötnek bele. Na, az ilyen félrészeg viták ehhez a tárgyaláshoz képest egészen szórakoztatónak, mitöbb csábítónak tűntek. Az Ent tanács egy polgári peres ügyvédi csörtéhez képest a gyorsított eljárás csúcsa.
A legnagyobb problémát az okozta, hogy megállapítsák, Szalai Vivien újságíróként vett-e részt a munkában, és akkor riportkönyvet készített, vagy szerkesztőként, és akkor ki tudja, mit. A kérdés azért fontos, mert ha újságírói szemmel készítette a könyvet, akkor elvárható lett volna tőle, hogy megszólaltassa az ügyben az ellenérdekelt felet, jelent esetben a Budapesti Fegyház és Börtönt, valamint mindent megtegyen annak érdekében, hogy a riportalanya állításait igazolja. Ebben a kérdésben nem sikerült dűlőre jutni, mert Szalai Vivien arra a kérdésre, hogy újságíróként vagy szerkesztőként járt el azt mondta, “Nem tudom”.
Milyen jó hírnév?
Az ügyvédek néha próbáltak egymásnak ellent mondani, de a nagy szócsatában végül ugyanazon az oldalon kötöttek ki. Például amikor azt firtatták, hogy Szalai Vivien személy szerint perelhető-e az ügyben, vagy a munkáltatóját, az Alexandra kiadót kellene-e elővenni. Végül hosszás vita után abban maradtak, hogy tulajdonképpen az ilyen esetekben a kiadó tehető általában felelőssé. Ennek ellenére akadnak olyan esetek, amikor a kiadó nélkül a szerzőt marasztalják, próbálják elmarasztalni. Ott van például rögtön a mostani eset.
Közben kibontakozott a tárgyalás legszórakoztatóbb része, amikor az egyébként igen feszülten ülő Stohl András kínjában többször is hangosan elnevette magát, arcát a kezébe temette.
Ugyanis felmerült a keresetben hivatkozott jó hírnév megsértése, valamint, hogy milyen kár, hátrány érte a börtönt a könyv miatt.
A BV ügyvédje azzal érvelt, hogy a jó hírnév megsértésébe az is beletartozik, hogy az egyébként elég rossz hírnevű börtönök hírnevét tovább rontják. Ez elég érdekes érvelés, arra sajnos nem tért ki a mostani tárgyalás, hogy a börtönök jó hírneve például a jóhírnévi-skála abszolút nulla pontján van-e, lehetséges-e a legrosszabb hírű közintézmény hírnevét tovább csorbítani, pedig kétségkívül érdekes kérdés, sőt, lehet, hogy a későbbiekben ez is felmerül majd.
A kár meghatározása még ennél is szórakoztatóbb volt, ugyanis egy intézmény, különösen a börtön tekintetében ez még inkább értelmezhetetlen. Míg egy vállalkozásnak keletkezhet kára egy róla megjelent rossz kritikától, például, hogy nem veszik az általa előállított terméket, de egy börtön esetében elég nehéz meghatározni a terméket, valamint, hogy milyen kár tud érni egy börtönt. Egy börtönnek például mi a jobb, ha kevesebb vagy több rab van benne? Ezekre kérdésekre idő hiányában nem jutott válasz, valamint a BV oldala sem volt igazán felkészülve arra, hogy meg tudja határozni a börtönt ért kárt, ami miatt ötmillió forintot követelnek.
Az egész tárgyalást pedig olyan motívumok színesítették, hogy például a felek közül ki olvasta el a könyvet. A bíró és az alperesi oldal is jelezte, hogy ők elolvasták a könyvet, a felperesi oldal viszont csak több kérdés után nyögte ki azt, hogy tulajdonképpen az internetről letöltve, több nekifutás után, nem lineárisan, de részleteiben sikerült elolvasnia az egész művet.
A tárgyalás épphogy csak elkezdődött, egészen sokáig húzódhat még az első tárgyalási nap alapján. Annyi biztos, hogy a következő tárgyalás októberben lesz, akkor meghallgatnak három tanút, akik Stohllal egy időben tartózkodtak a börtönben, de az is elképzelhető, hogy a BV oldala beidéz majd olyan fegyőröket, akik esetleg magukra ismerhettek az őket minősítő, becsmérlő mondatok alapján.
Az ügy egyébként mindenképpen kuriózum, már az sem jellemző, hogy intézmények indítsanak ilyen jellegű polgári pert, lévén alapvetésként jó hírneve természetes személyeknek lehet, intézményeknek, termékeknek már kevésbé, az pedig, hogy pont egy börtön kéri számon egy korábbi fogvatartottján a saját jó hírnevét különösen érdekessé teszi az egész pert.