Nemcsak a húszéveseké és a külföldieké a világ, a magyar zenész is érik a korral. Érc emlékmű az őszes tincsekkel férfiasodó magyar rockereknek és poppereknek.

"Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot" – írta Vörösmarty, de arra nem gondolt, hogy Magyarországnak olyan muzsikusai lesznek 159 év múlva, akik képtelenek az öregedésre. Miután összegyűjtöttük a korral férfiistenné érő külföldi zenészeket, nekiveselkedtünk tehát a magyaroknak is.

A Pokolgéptől a Kalapácsig számos zenekarban énekelő Kalapács József kiváló példa rögtön a legelején, sőt ő még a külföldieknél említett pulifrizuráját is megtartotta. Kalapács mellett a hazai metál ikonja Paksi Endre is, az Ossian vezére az évek során viszont elhagyta a rockerfürtöket, és rövid, tüskés ősz frizurára, valamint körszakállra váltott, keménysége nem csorbult semmit.

A populárisabb rock vonalán haladva belefuthatunk Kóbor Jánosba, aki örökre egybenőtt szőke tincseivel. Valószínű, hogy mindenkinek ez a hajkorona ugrik be egyből az Omegára gondolva. Az Edda frontembere, Pataky Attila az ellenpólus: ő tarságával épült be a köztudatba. Persze az internet nem felejt, lehet még túrni olyan képeket, ahol mindenki Attisa vállig érő frizurával és csibészes arccal büntet. Nagy Feró sem ma kezdte a szakmát, de ő is sokat ért a korral (egészen az X-faktor mentorságig). Ugyan a rendszerváltás környéki félhosszú haját elhagyta, az ikonikus bajuszt megtartotta, a kezdődő kopaszodás meg csak emel a patináján.

A hazai rock'n'roll alapító atyja, Fenyő Miklós is ugyanolyan csibészes, mint régen. Ő viszont ragaszkodott a régen is bevált recepthez, és megmaradt olyan stílusúnak, mint anno. Somló Tamás fazona se változott sokat, az LGT-s időkben is hasonlóan nézett ki, őt viszont férfiasabbá tette a hosszú ősz haj. Az Első Emelet ikonja, Patkó "Kiki" Béla sokat köszönhet a kornak és a divat alakulásának. Sokkal férfiasabban néz ki mostani rövid őszes hajával, mint anno csuri fiatalként birkahajjal.

Persze akadnak ellenpontok is, sajnos Som Lajosnak kevésbé jött be az élet, mentális gondjai és a kor együtt nagyon megöregítették szegényt.