Azt gondolta, hogy nem létezik a tökéletes nő? Pedig meg kell tudnia, hogy igenis létezik, és közelebb van önhöz, mint gondolná! Mielőtt még azt hinné, hogy az ultraszexi Mila Kunis, vagy az univerzum királynője, Beyoncé Magyarországra költözött, el kell, hogy keserítsük. De örülni fog, mikor megtudja, hogy a még náluk is csodálatosabb nő itt él köztünk. Ő pedig nem más, mint Bódi Sylvi.

Bódi Sylvinek állítása szerint legalább tizenöt évnyi tapasztalata van a médiában, de az csak nemrég derült ki, hogy sokkal több annál, mint amit eddig mutatott magából. Ő nem csak egy egyszerű glammodell, aki saját bevallása szerint gyönyörű is, hanem miközben keményen edz a rúdon, illetve a világ legnagyobb hullámain a deszkájával, amellett jótékony, segítőkész, kedves és jószívű is.

Nem akar nemzeti hős lenni az önzetlen glammodell

Bódi a Sugarbird márka egyik arca, és nem csak felhúzza magára az ízléses ruhákat, de meg is álmodja őket, Hugh Hefner Los Angeles-i villájában partizik, milliárdos férfiak keresik a kegyeit, ám őt mégis inkább a jegesmedvék és az éhező gyerekek sorsa érdekli. "Lehetőségeimhez és kereteimhez mérten próbálok segíteni ismerősöknek, ismeretleneknek, rászorulóknak, akár kapcsolatokkal, akár apróbb anyagi jutatásokkal. Sokszor csendben teszem a dolgom, mert nem az a célom, hogy nemzeti hőssé váljak, vagy hogy szobrot emeljenek nekem, hanem, mert jó érzés adni. Mindig is szerettem, így neveltek, belülről jön, jószívű ember vagyok" – mondta a Velvetnek Bódi Sylvi, akit azért kerestük meg, mert az utóbbi hetekben egyre sűrűbben látni, hogy Facebook oldalán szinte kizárólag karitatív témájú posztokat oszt meg.

A glammodell nemrég egy hajléktalannak adta a saját, használt ágyneműjét, amiről fotó is készült. Bódi szerint a fotó egy életkép, egy olyan pillanat, amit egy barátja örökített meg, a dolgot pedig nem saját maga reklámozásának érzi. "Nem pózoltam, mert az egy teljesen spontán felvétel volt. Mikor adtam át, a haverom lekapta, és kész. Ha pózolok, akkor leszállok a motorról, beállok mellé, átölelem. Ez egy életkép volt, egy pillanat, amit megörökítettek egy iPhone-nal, vagyis nem egy fotóst viszek magammal, mint ahogy mások szoktak esetleg ilyenkor" – mondta az önzetlen és jószívű Bódi, aki mások kérésére posztol egyre többet jótékony akcióiról.

Bár több támadás is érte őt kommentekben, miszerint ha valaki segít, akkor azzal nem kéne kérkednie, hanem csendben kellene tennie azt, Bódi szerint ő nem kérkedik, hanem példát mutat: "Ne csak azt másolják le, hogy milyen ruhát hordok, hova járok kajálni, vagy hol csináltatom a hajamat, hanem olyan dolgokat is másoljanak le, amitől a világ szebb és jobb lesz. (...) Persze örülök, ha a média erről többet cikkez, és nem csak a szenzáció és a botrány kell. Annak ellenére, hogy én már jópárszor leírtam a médiát a 15 éves tapasztalatom alapján, jó látni, hogy vannak még olyan lelkületű újságírók, meg online magazinok, akik vannak annyira szociálisan érzékenyek, hogy közlik ezeket a cikkeket."

Bódi Sylvi azt csinálja, ami neki "belülről jön"

A sokoldalú Bódi Sylvi, aki már negyedik éve támogat egy afrikai kisfiút, elmondta, hogy aki igazán ismeri őt, az tudja, hogy mindig, mindenkin segít, de ezt nem mindig veri nagydobra. "Bármikor bárki felhív, hogy segítség kell, akkor intézkedek, ingyen, bérmentve, mert szívből teszem. (...) Én azt csinálom, ami nekem belülről jön, ami nekem örömet ad, és ez most adott esetben az, hogy most a Családsegítő Egyesülettel fogok együtt dolgozni. (...) A múltkor se kellett volna nekem egész nap ételt osztanom, elég lett volna, ha egy tányér ételt kiadok, azt lefotózzák, aztán hátradőlök és el is húzok a francba. Én viszont ott voltam az elejétől a végéig, és minden egyes ételadagot én adtam ki a gyerekeknek" – mondta a smink nélkül is csodás Bódi, aki hozzátette, hogy mindezt nem azért csinálja, hogy jobb színben tűnjön fel.

Kérdésünkre, miszerint nem gondolja-e, hogy sokak szerint talán visszás lehet, hogy amellett jótékonykodik, hogy ő az a lány, akiről meztelen fotók készülnek a saját naptárába, illetve aki a rúdon tekereg, Bódi egyértelmű nem-mel és kitörő önbizalommal válaszol. "Mindegyik lány én vagyok. Szoktam is mondani, hogy én egyszerre vagyok a született rosszkislány és a földreszállt angyal. Kedden elmegyek és jótékonykodok, aztán elmegyek egy rúdtáncedzésre, elmegyek a Sugarbirdbe, tervezem a kollekciómat, délután meg csinálok x programot. Ez mind én vagyok" – mondta a sokszínű glammodell.

Elmondta, hogy természetesen jobban örülne, ha inkább olyan hírek jelennének meg róla, amik arról szólnak, hogy családoknak és gyerekeknek segít, nem pedig olyanok, hogy ki csalta meg, kivel jár, vagy kivel szakított. "Ezek csak felszínes pletykák" – mondta az irigylésreméltó Bódi, aki hozzátette, az embereknek fogalma sincs, hogy ő valójában kicsoda. "Az embereknek fogalmuk sincs az én magánéletemről, és egyetlen egy embert tudnak csak a múltamból előpecázni, ami teljesen valós alapokon nyugszik, hogy egy milliárdos élettársa voltam két és fél évig. Innentől kezdve rám van húzva, hogy akkor biztos csak a luxus érdekel. Ez a klasszikus dolog, tudod, egy gyönyörű nő és a milliárdos... és szerintük ezek után akkor biztos, hogy csak milliárdosok jöhetnek szóba az én életemben" – panaszkodott a gyönyörű nő, aki elmondta, hogy az, amit a Facebookon mutat magából, az körülbelül a 20%-a annak, ami ő valójában.

Beyoncé zokogna, ha megtudná

Mivel a glammodell harcos környezetvédő, és amellett, hogy szelektíven gyűjti a szemetet, a Greenpeace-nek is kampányol, ezért adta magát a kérdés, hogy azok az anyagok, amikkel a Sugarbird dolgozik, milyen vegyszerekkel vannak kezelve. Bódi elmondta, hogy ebbe nincs beleszólása, mert ő csak a márka egyik arca, de természetesen otthon mosódióval és ecettel mos, nem pedig mérgező vegyszerekkel. Egyszóval Bódi Sylvi a tökéletes nő, aki mellett talán még maga Beyoncé is szégyenkezne.