horoszkóp

Megválasztották a legjobb bikinis csajt

2013.06.16. 13:18
Szombat délután tartották a Szépségkirálynő egy-két előversenyét egy herceghalmi hotelban, ahol eldőlt, hogy a húsz lányból kinek a legszebb a teste, és ki a legjobb előadó. Elég hosszú utat járt be a műsor, hogy idén egyáltalán ne legyen kellemetlen végignézni a házi tehetségkutatót. Persze egy szépségversenyen egyáltalán nem ez a legfontosabb, és ezek lehetnének viccesek is, de eddig az akarásnak többnyire fájdalmas, kínos nyögés volt a vége, viszont ennek ezúttal nyoma sem volt. A lányok között akadt tehetséges kórboncnok festő, énekesnő és persze egy tucat táncos.

Oké, akik gyűlölik Hajdú Pétert, azoknak most nem tudunk segíteni, mert egy csomó mindenben fejlődik a körítés. Szombat délután először megtartották a Miss Bikini alversenyt, ahol a legszebb testű lányt választották meg sportosság, arányosság és egyéb kritériumok alapján. Ezzel nem is vacakoltak sokat, tettek a lányok egy-két kört, és ezzel nagyjából kész is voltak. A zsűri elvonult tíz-tizenöt percre, hogy meghozza döntést, és vége is volt. A zsűriben többek között helyet kapott a Schobert család is. Rubint Réka szerencsére meglehetősen kellemetlen perceket is okozott, amikor először a zsűritársaknak panaszkodott, hogy kettesnél-hármasnál jobb pontokat nem tudott adni, aztán a lányoknak okoskodott arról, hogy mennyi tennivaló van a testükön, mert nem szépek, mert narancsbőrösek, és nem sportolnak rendesen. Kicsi olyan érzésünk volt, mintha nem egy versenyt néztünk volna.

A győztes Tímár Brigitta lett, a második Kocsis Korinna, a harmadik pedig Jeney Ivett. A győztes pedig valamennyire megnyugodhat, mert ezzel biztosan bekerült a döntőbe. "Az egyik legnagyobb álmom vált valóra. Tatarek Rezső készített fel, és bebizonyosodni látszik, hogy jó munkát végzett" – kezdte egy reklámszerű beköszönéssel a beszélgetést. Tímár, mint kiderült, heti négyszer sportol, kábé két órát alkalmanként, mellette pedig fut is, úgyhogy sokat tett azért, hogy megnyerje ezt a címet. "Bármilyen sportot szívesen kipróbálok, régen falat másztam és úsztam, de az utóbbi nem tartott sokáig" – mondta a Velvetnek. Amikor az esélyekről kérdeztük, természetesen roppant diplomatikusan fogalmazott, szerinte nagyon sok szép lány van a versenyzők között, mindenkiben van valami, ami megfoghatja az embert, és nehéz lesz a zsűri döntése. A versenyre egyébként önbizalomszerzés miatt jelentkezett.

Rövid várakozás következett, hogy a csajok felkészülhessenek a Miss Talentre, azaz a házi tehetségkutató versenyre. Ez eddig mindig inkább unalmas és kellemetlen volt, mint szórakoztató, ezért valamennyi félelemmel vártuk a dolgot. A pihenő alatt viszont volt időnk nyugodtan megszemlélni, hogy Schobert Norbert például egy legendásan elegáns, gömbölyű talpú szandált vett fel, ráadásul ahogy Hajdú Péterrel elsétáltak, volt szerencsencsénk egy-két szót elkapni minden idők legmaszkulinabb beszélgetéséből, ahogy ketten egy autónak a féktulajdonságairól beszélgettek. Akkor éreztük egyébként igazán, hogy rossz helyen semmiképp sem vagyunk, amikor Sarka Kata és Szabó Zsófi, akik mindketten meglehetősen ügyesen választottak ruhát a Viva Cometre, egyszer csak kibújtak a hotelből, mondván, hogy megnézik a közelben lévő pipacsmezőt. Erre sajnos nem volt idő, mert mégis csak bedurrantak az események.

Hiába tartottunk előzetesen a Miss Talenttől, végül a lehető legjobban sült el. Egy szépségversenyen igazából mellékes is, hogy értenek-e a lányok valamihez vagy sem, de azért nem rossz, ha kiderül, hogy valamihez talán igen. Alexa Krisztina egy ügyes bűvésztrükköt mutatott be, Radnai Eszter, aki egyébként kórboncnokként dolgozik, két perc alatt festett egy Marilyn Monroe portrét, Vígh Diáról annyi biztosan kiderült, hogy van humora, és Nagy Apolka meglepően királyul énekelt. Barta Zsanett például hegedülni állt ki, és bár az előadás nem volt tökéletes, ettől függetlenül a bátorságáért mindenképpen érdemes megemlékezni róla is. Csalódást egyedül talán a végső győzelemre is nagy esélyes Kocsis Korinna okozott a hastánccal, amit tíz percnél nem tarthatott tovább begyakorolni, de valószínűleg úgy lehetett ezzel, hogy szépségversenyre érkezett, nem pedig marháskodni.

"Annak idején tizennyolc éves voltam, most huszonkettő. Azt gondolom, hogy nagyon sokat fejlődött a személyiségem, sokat fejlődtem pozitív irányba" – magyarázta a Velvetnek Kocsis Korinna, aki néhány éve elnyerte a Miss Earth Hungary címet, de megválasztották már az Anna-bál szépének is. Hajdú Péterrel egykor mintha össze is rúgták volna a port, de úgy tűnik, ezen azóta túllendültek már. Kocsis szerint tapasztaltnak kell lenni ahhoz, hogy valaki megnyerjen egy ilyen versenyt. Az, hogy a legjobbak között volt a Miss Bikinin, valamennyire megnyugtatta, de szerinte a Miss Beauty Face lesz a legfontosabb, mert a végső győztesnek tavaly is sikerült megnyernie ezt. Mindenesetre, aki a házi versenyek közül akárcsak egyet is behúz, az a top ötben szerepelhet a végén. A Miss Talent győztese egyébként Vígh Dia lett, aki különböző akcentusokkal hadart egy csomót angolul. Nézze meg videón!