A világ minden táján mostanában zajlanak a szépségkirálynő választások, hogy megválasszák minden ország szépét, majd később a világ legszebbikét is. Nálunk még csak a Miss Bikini és a Miss Talent versenyek zajlottak le, Amerikában viszont már megválasztották Miss USA-t is. Most pedig megtudhatja, hogy miért a a 25 éves, connecticuti Erin Brady lett a nyertes, és miért nem az alább szereplő 18, igen tehetséges lányok egyike.

Itthon és Amerikában szinte egyszerre tartják a szépségkirálynőválasztást, ami nem meglepő, hisz mindkét verseny nyertesei ugyanazokon a világversenyeken vesznek majd részt jövőre. A Szépségkirálynő döntője itthon június 22-én, vagyis ezen a hétvégén lesz, de Amerikában már múlt hétvégén megválasztották a nyertest, és Miss USA a 25 éves, connecticuti Erin Brady lett.

A hazai Szépségkirálynő versenyen egyelőre még csak a Miss Bikini és a Miss Talent versenyek zajlottak le, ahol a lányok inkább a testüket mutogatták, illetve azt, hogy miben tehetségesek igazán. És bár a magyar versenyen is elég jó képességű lányok indultak, a Buzzfeed válogatásából kiderül, hogy az amerikai indulók közt milyen kimagasló tehetségű és eszes lányok voltak. A következőkben azt olvashatja, hogy a Miss USA versenyzői közül tizennyolcan mire a legbüszkébbek.

Miss Kansas

Staci Jo Klinginsmith arra a legbüszkébb, hogy képes infúziót bekötni egy macskának. 

Miss Georgia

Brittany Sharp saját magától jött rá arra, hogy nagyon hasonlít egymásra az anyja és az ő hangszíne.   

Miss Idaho

Marissa Wickland arra a legbüszkébb, hogy a Discovery csatornán futó Fald fel Amerikát egyik részében ő volt a pincérnő.

Miss Massachusetts

Sarah Kidd azt tartotta a legfontosabbnak megosztani magáról, hogy képes egy egész álló napon ugrálni egy ugrálóboton. 

Miss Arizona

Rachel Massie kedvenc olvasmánya a Twitteren Grumpy Cat oldala. 

Miss Florida

Michelle Aguirre nemrég kézzel, horgászbot nélkül fogott ki egy 14 kilós harcsát. 

Miss Dél-Karolina

Megan Pinckney élete céljának tartja, hogy kifejlessze a világ legtökéletesebb francia pirítósának (édes bundáskenyér) receptjét. 

Miss Missouri

Ellie Holtman még díjat is nyert disznó elkapásból.

Miss Oklahoma

Makenzie Muse életének egyik legbüszkébb pillanata volt, mikor interjút adott a CNN-nek a vezetés közbeni sms-ezésről. 

Miss Louisiana

Kristen Girault-nak enyhe narkolepsziája van, amit az iskolában egyik tanára úgy "kezelt", hogy mikor Girault elaludt óra közben, hozzávágott egy táblatörlő szivacsot. 

Miss Michigan

Jaclyn Schultz odavan a művészetekért és imád absztrakt nőalakokat festeni, méghozzá fára. 

Miss Washington D.C.

Jessica Frith Miss Dél-Karolinához hasonlóan a konyhában erős, azon belül is a citromos, fokhagymás, töltött csirkéjére a legbüszkébb.

Miss Maryland

Kasey Staniszewski azt tartotta a legfontosabbnak megosztani magáról, hogy imádja a The Hillsből ismert Loran Conrad Twitterét és szépségtippjeit.

Miss Tennessee

Brenna Mader arra a legbüszkébb, hogy főszerepe volt egy country énekes, Blake Shelton videklipjében.

Miss Arkansas

Hannah Billingsleynek megjelent egy verse egy "Tökély" című verseskötetben.

Miss New York

Joanne Nosuchinsky tud moonwalkolni. És ennyi elég is. 

Miss Kentucky

Allie Leggett megőrül a vígjátékokért, a kedvence pedig a Tesó-Tusa.

Miss Oregon

Gabrielle Neilan díjat kapott azért, mert szépen tud vért venni.