A legtöbb celeb eredetileg nem színészi, vagy énekesi pályára szánta magát, ezért sokuknak van normális végzettsége is. Tudta például, hogy van olyan Oscar-díjas színész, aki eredetileg autószerelő? Vagy hogy egy szintén Oscar-nyertes színész oroszlánszelídítőként kezdte egy cirkuszban?

Dolph Lundgren

A svéd származású akciófilmes színész nem olyan ostoba, mint amilyen nagy, ugyanis azon túl, hogy hat nyelven (svédül, angolul, spanyolul, németül, japánul és franciául) beszél, három egyetemre is járt. Ebből a legérdekesebb az, hogy a sydney-i egyetemen vegyészmérnöki diplomát szerzett, ja és még katona is volt.

Will Ferrell

A szinte kizárólag vígjátékokból ismert Will Ferrell amerikai focival kezdte a középiskolában, majd az egyetemen sportközvetítőnek tanult. Utóbbi annyira nem jöhetett be neki, mert inkább beállt vicceskedni a Saturday Night Live-ba.

Lisa Kudrow

A Jóbarátok színésznője még mielőtt Phoebe Buffay lett volna, pszichológiából szerzett diplomát, és évekig orvos apja mellett dolgozott, aki amúgy fejfájáskutató.

Ashton Kutcher

Ashton Kutcher maga az amerikai álom. A főiskolán biomérnökként végzett, majd modelkedett, hirtelen híres színész lett, aztán még Demi Moore-t is elvette, akit otthagyott a világ legszexibb nőjéért. Akarhat bárki többet ennél?

Eva Longoria

Mielőtt még híres színésznő lett volna a Született feleségek miatt, Eva Longoria egy texasi egyetemen szerzett diplomát kineziológiából. Valószínűleg jobban járt a celebséggel, mint eredeti szakmájával.

Jake Gyllenhaal

Bőven azelőtt, hogy híres lett volna a Donnie Darko miatt, a kimondhatatlan nevű Jake Gyllenhaal a Columbia Egyetemen tanult keleti filozófiát, ahol egyébként nővére, Maggie Gyllenhaal keleti irodalmat tanult.

Lil Wayne

Vallja csak be, elegáns megnyilvánulásai és sumák adózási szokásai miatt azt is nehezen hinné el, hogy Lil Wayne a középiskolát is elvégezte, azt pedig még kevésbé, hogy egyetemre is járt, ahol pszichológia-dimplomát szerzett.

Brad Pitt

A konzervatív baptista szellemben nevelkedett Pitt eleinte nem is gondolt arra, hogy az egyik leghíresebb férfiszínész lesz belőle, akinek gyerekeket szül majd Angelina Jolie. Ezért inkébb elment egyetemre, hogy újságírást, azon belül pedig marketinget tanuljon, de még diplomája átvétele előtt rájött, hogy jobban jár, ha Los Angelesbe megy színészkedni.

Sean Penn

Mielőtt elvette volna Madonnát – akitől gyorsan el is vált –, vagy kapott volna két Oscart, Sean Penn autószerelőnek tanult. Csukja be a száját, mert elhiheti, ez igaz.

Christopher Walken

Ami viszont még Sean Penn eredeti végzettségénél is jobb, az az, hogy Christopher Walken egyik első munkáját egy cirkuszban kapta még 14 évesen, az ottani oroszlánszelídítő segédjeként.