Eljött a pillanat, amire régóta vártunk, végre Rita Ora melleit is megnézhetjük, még ha nem is teljesen fedetlen állapotában. Az énekesnő lett a DKNY új arca, melleit pedig a márka újabb reklámfotózásán villantotta meg egy igencsak áttetsző felsőben. Ennek pedig mindenki örül, kivéve Cara Delevingne, aki a DKNY korábbi arca volt, és pár héttel ezelőttig Rita Ora jóbarátnője is.

Calvin Harris barátnője, az énekesnő Rita Ora lett a DKNY új arca, ami miatt egykori jóbarátnője, Cara Delevingne biztos nem túl boldog. A DKNY korábbi arca ugyanis ő volt, de hogy ezen vesztek-e össze, vagy máson, az egyelőre nem derült ki. Az viszont biztos, hogy Delevingne nemrég azt nyilatkozta, hogy otthagyja a modellszakmát, hogy színésznő és énekesnő legyen, Rita Ora meg énekesnőből hirtelen modell lett, vagyis úgy tűnik, hogy a két lány egymástól lopkodja a munkákat. A NY magazin szerint Ora egyébként nem csak a DKNY 2014-es arca lett, hanem Madonna Material Girl kollekcióját is vele reklámozzák.

Na de lényeg leginkább az, hogy Rita Ora a reklámfotózás alkalmával végre egy kicsit többet is mutatott magából. Az énekesnőt New York egyik legforgalmasabb terén, a Times Square-en fotózták, és ahogy az a képeken is látszik, Ora egy óriási DKNY logó alatt megillantja mellbimbóit is. Azt nem tudjuk, hogy Donna Karan a vásárlóinak is azt ajánlja-e, hogy ezt a felsőt így, melltartó nélkül viseljék-e, ezzel a gyászos csipkefüggönnyel kombinálva, de ha önnek tetszik, már nem kell sokat várnia, ugyanis jövőre akár meg is veheti a teljes szettet. Ha pedig már nem bír tovább olvasni, akkor inkább gyorsan kattintson galériánkra, és csodálja meg Rita Ora viszonylag méretes melleit az enyhén áttetsző felső alatt!