Éppen két helyszínen, Olaszországban és Franciaországban is filmfesztivál zajlik. Összeszedtük az ott tapasztalt érdekességeket, ezek alapján mi inkább Velencébe mennénk, semmint Deauville-be. Igaz, ott tenyésznek a fura fejű celebek.

Mondanánk hogy veszettül érdekesek az Olaszországban és Franciaországban éppen zajló filmfesztiválok, de irtó nagyot hazudnánk. Az ott megjelent hírességek viszont igyekeznek kitenni magukért, úgyhogy megmutatjuk őket-

Velence

Itt a hetvenediket tartják éppen. Az olasz rendezvény szeptember 7-ig tart, a versenyfilmekről és a zsűriről itt olvashat. Mi eddig inkább George Clooney-val és Sandra Bullock soványságával, illetve Dakota Fanning sokat mutató ruhájával foglalkoztunk, de heti trendünkbe is jutott egy kis bugyivillantás. Galériánkban vizuálisan tekintheti át a lényeget, tényleg csak a legszükségesebb információkat szövegesítettük. Kattintson, és élvezze a mellközök filmfesztiválját!

Deauville

A Deauville Amerikai Filmfesztivál még csak a harminckilencedik, de sztárok azért itt is akadnak. (Ez egyébként szeptember 8-ig tart, a fontos tudnivalókat itt elolvashatja.) Itt is talál mutogatós nőket a vörös szőnyegen, de meggyőzősédünk, hogy igazából úgy szervezték az egészet, hogy minél több furcsa arcú férficeleb – például Nicholas Cage – gyűljön a francia filmeseményre. További remekség, hogy itt járt Famke Janssen, a világ egyik leggyönyörűbb embere, már csak miatta is csodálatos ez. Katt!

Melyikre menne el?