Az idei Emmy díjátadón nem történt sok breaking, az esemény inkább olyan volt, mint egy jóhangulatú, de nagyon puccos osztálytalálkozó, belsős poénokkal és egymásra kacsintásokkal, így botrányok nélkül, egyetlen, halovány bimbóvillantással ért véget az este. Meglepetések inkább csak a díjak terén érték az embert, de természetesen az HBO sorozatai idén is taroltak.

A tévés Oscarnak nevezett Emmy-díjakat 65. alkalommal osztották ki vasárnap este Los Angelesben, az est házigazdája pedig Neil Patrick Harris volt. Harris itthon leginkább az Így jártam anyátokkal sorozat minden nőt megfektető hódítójaként ismert, miközben a színész a való életben hamarosan összeházasodik pasijával. A műsorvezető melegviccekkel kezdte az estét, majd az elmúlt évek Emmy-házigazdái, Jimmy Kimmel, Jimmy Fallon, Conan O'Brien és Jane Lynch erőltetett poénjaikkal próbálták megzavarni őt, amitől leginkább egy kínos osztálytalálkozónak tűnt a díjátadó kezdete.

De legalább Tina Fey és Amy Poehler csinált egy kis show-t, mikor 3D-s szemüvegben, popcornt zabálva arra szólították fel Harrist, hogy tolja le a gatyáját és twerkingeljen, ugyanis ők azért jöttek el egy díjátadóra, hogy seggrázást lássanak. Ezzel természetesen Miley Cyrus VMA-s alakítására céloztak. Tina Fey ezután a színpadon sikeresen megvillantotta mellbimbóját, ezen kívül pedig csak az alábbi, mérsékelten izgalmas dolgok történtek, márha mérsékelten izgalmasnak lehet nevezni azt, hogy egy színésznő kamerák előtt csókolja szájon a saját anyját.

A Jóbarátok egykori Joey-ja, Matt LeBlanc megmutatta, hogy mennyire megöregedett:

Jon Hamm, a Mad Men főszereplője brutális szakállat növesztett:

Kevin Spacey látványosan megunta, hogy őt mutatja a kamera:

Lena Dunham a vörös szőnyegen szájon csókolta Laurie Simmonst, aki amúgy az anyja:

Claire Danes Lena Dunham mögött fotóbombázott egyet:

Tina Fey és Amy Poehler négykézláb mászott fel a színpadra:

Michael Douglas 68 évesen megkapta élete első Emmy díját, és ezt megköszönte Matt Damonnak is:

A 2013-as Emmy djátadó nyertesei

A legjobb dráma - Totál szívás

A legjobb drámai színész - Jeff Daniels (Híradósok)

A legjobb drámai színésznő - Claire Danes (Homeland)

A legjobb vígjáték sorozat - Modern Család

A legjobb vígjátékszínész - Jim Parsons (Agymenők)

A legjobb vígjátékszínésznő - Julia Louis-Dreyfus (Az alelnök)

A legjobb minisorozat/tévéfilm - Túl a csillogáson

A legjobb színész minisorozatban/tévéfilmben - Michael Douglas (Túl a csillogáson)

A legjobb színésznő minisorozatban/tévéfilmben - Laura Linney (The Big C)

A legjobb reality/vetélkedő - The Voice