Már meg is lehet hallgatni Justin Timberlake idei második lemezét, mi pedig annyira örülünk neki, hogy végre nem csak a színészkedéssel foglalkozik, hogy most meg is osztjuk a Buzzfeed gyűjtését arról a pár tényről, amit szerintünk soha nem gondolt volna róla.

1. Ő volt az első celeb, akit Ashton Kutcher megszívatott az azóta legendássá vált Punk'd című MTV-s műsorban.

2. Gyereksztárként a Justin Randall nevet használta. A Randall amúgy a középső neve, 1992-ben is így lépett fel a Star Search című műsorban.

3. Britney Spears után Alyssa Milanóval randizgatott. Szerintünk ezt hívják minőségi váltásnak.

4. Timberlake anyja fél évig Ryan Gosling gyámja is volt arra az időszakra, ameddig a Mickey Mouse Clubnak forgattak.

5. Bár általában zenészként szeretünk rá hivatkozni, tévés személyiségként is sikeres: két Emmy-díjat is bezsebelt, mindkettőt a legjobb Saturday Night Live-os vendégeskedésért.

6. Az első Mickey Mouse Club utáni nyilvános megjelenése természetesen az ‘N Sync nevű fiúbanda tagjaként történt, de ezen belül is legelőször az Angyali érintés című sorozatban tűntek fel.

7. Saját tequilamárkája van, 901 néven.

8. Rihanna 2008-as slágerében, a Rehabban nem csak vendégeskedett, hanem társszerzője is volt a dalnak.

9. Hét másodpercig szereti belemártani tejébe az Oreo kekszeit.

10. Bár Justified című első szólólemeze óriási sikerként van elkönyvelve, soha nem érte el a Billboard első helyét.

11. Képzeletbeli barátai voltak gyerekként: “Fura gyerek voltam. A kisvárosban nőttem fel, elég magányos voltam. Megvolt minden szabadságom, de ezért minden felelősség is rám hárult az életem miatt” - panaszkodott kicsit. Mielőtt elkezdenénk sajnálni, azért jegyezzük meg, hogy Memphisben 655 ezer ember lakik.