Vastag Csabának október végéig körülbelül tíz fellépése lesz a Facebookja alapján, a második X-Faktor győztesénél, Kocsis Tibornál ötöt számoltunk ugyaneddig. A legutóbbi műsor nyertese, Oláh Gergő nem számol be sokkal előbb a bulijairól, viszont olyan rosszul neki sem mehet, mert a Facebookon népszerűbb, mint Kocsis.

Több mint 205 ezer követőt szedett össze mostanra a Facebookon az első X-Faktor győztese, Vastag Csaba, akinek népszerűségét ennél sokkal jobban mutatja haknijai mennyisége. Hiába telt el már közel három év azóta, hogy a musicalszereplő megnyerte a műsort (és vele az egy éven át járó havi egymilliót, a külföldi utat és az autót), a Blikk szerint máig ő az egyik legkeresettebb előadó a haknipiacon. A lap úgy tudja, Vastagnak akár hat-hét haknija is van egy hétvége alatt. A Facebook-oldalát áttekintve kiderül, hogy elég melós volt a nyara, és az is, hogy Vastagnak október végéig tizenegy nyilvános megjelenése lesz, és, ugye, ki tudja, mennyi lánybúcsút vagy szülinapot vállal még ezen felül.

Vastag Csaba táncban is erős

Ha igaz, amit a lap ír, vagyis hogy egy-egy haknival Vastag körülbelül százezer forintot keres, akkor az első X-Faktor győztesének elég jól fut a szekere. És emellett játszik a Madách Színházban és a Veszprémi Petőfi Színházban is. Kihasználhatta volna azt is, hogy megnyerte a Szombat esti lázat az RTL kiscsatornáján, az RTL II-n, ám a menedzsere állítólag nem hagyta, hogy fellépéseket vállaljon táncpartnerével.

Az első X-Faktorban:

Ugyanebben a szériában döntősként végzett Takács Nikolas (2. helyezett), aki azóta lángossütödét nyitott, amin azóta már túl is adott, mondván annyi fellépése van és annyit melózik, hogy nincs rá ideje. A 3. helyet Király L. Norbert szerezte meg, aki azóta már apa lett, és van egy saját együttese is, amit KLN-nek hívnak. Ebben a szériában szerepelt még Wolf Kati és Janicsák Veca is.

Ugyanakkor Vastag Csabának – szemben a tavalyi győztessel, Oláh Gergővel – bőven volt már színpadi tapasztalata, mire elindult a tehetségkutatón. A hivatalos honlapján fellelhető információk alapján Vastag már korán megismerkedett a zenével, tizenegy éves korától akrobatikus rock and rollt is táncolt. Ekkor figyeltek fel rá a Veszprémi Petőfi Színház vezetői, akik bevették a társulatba, amelynek hét évig volt a tagja. Vastag feltűnt a Barátok köztben is, és a Popdarálóban is énekelt. 2008-ban az év legnépszerűbb musicalénekesének választották. A műsorba öccsével, Vastag Tamással jelentkezett, akinél végül jobban bizonyult egy párbajban a mentorok döntése alapján. Az X-Faktor óta Vastag hat díjat nyert és két lemeze jelent meg az x-faktoros dalokból, illetve további egyen szerepel.

Sorsolási menedzserből x-faktoros

Egy évvel később, Kocsis Tibor győzelmével zárult az X-Faktor második szériája az RTL Klubon. A kecskeméti születésű 32 éves énekes gyerekkorától kezdve tanult zenélni, gitározni, énekelni, játszott amatőr színtársulatokban is, majd komolyan képezni kezdte a hangját. 2003-ban, 22 éves korában jelentkezett a Megasztárba, de ott csak a tévés elődöntőig jutott. Ezután, áll a Wikipédián, megalakította első zenekarát Soda Effect néven, amely főként ismert előadók feldolgozásait játszotta. 2006-ban Budapestre költözött, ahol tovább zenélt, majd 2007-től munkát kapott a Szerencsejáték Zrt.-nél: sorsolási menedzser lett. Kocsis 2007-ben jelentkezett az RTL Klub tehetségkutatójába, a Csillag születikbe, amelyből a döntőt megelőző adásban, az ötödik helyen esett ki. Zenekarával folytatták a munkát egészen 2009-ig, amikor is feloszlottak.

A második X-Faktorban:

Kocsis Tibor a második helyre szorította vissza az így is sokat kereső Muri Enikőt, míg a harmadik helyen Baricz Gergő végzett. Előbbi sokat játszik színházakban, utóbbi pedig a maga útját járja felkapott dalszerzők segítsége nélkül. Ennek az évadnak köszönhejtük Kováts Verát, Lil C.-t és Gyurcsík Tibort is.

Ezután jött az X-Faktor, amit végül meg is nyert. A műsor óta két albuma (egy x-faktoros, egy saját) jelent meg, és állítólag fellépni is jár sűrűn, bár a Facebook-oldalán mindössze öt eseseményt látni október 26-ig. Emlékeznek? Vastag Csabának jóval több, kétszer ennyi volt ugyanezen időpontig. Kocsis Tibor a műsor után megfogadta, hogy ő márpedig nem lesz megélhetési celeb – mondta mindezt úgy, hogy elvállalta a szereplést a Való világban. Volt válasza arra, hogy ez hogyan fér össze az ő művészetével. „A Való világot azért nem gondolom cikinek, mert énekesként mentem be, hogy a mentoráltjaimból kihozzam a legjobbat . Két amatőr énekesből létrehoztunk egy színpadképes produkciót, ami a maga módján szerethető volt – hiszen ez volt a legfontosabb, én pedig végig önmagam tudtam maradni. Jó tapasztalat volt bemenni, élveztem a feladatot nagyon” – mondta a Velvetnek korábban a Lajosmizse díszpolgárának választott Kocsis. A Blikk korábbi beszámolójában Kocsis nem szerepel a legtöbbet haknizó magyar énekesek között, és a népszerűségi listát sem vezeti, feltéve persze, hogy a Facebook-rajongókat vesszük alapul, amikből a győztesek közül neki van a legkevesebb. Cikkünk írásának időpontjában egészen pontosan 39 193-an követik.

Közmunkásként jelentkezett

Már a Megasztár 3-ban is próbálkozott a harmadik X-Faktor győztese, a nógrádi Oláh Gergő, aki akkor úgy jelentkezett a TV2 tehetségkutatójába, hogy sosem tanult énekelni. Korábban mindössze édesapjával énekelgetett esküvőkön és külfönféle rendezvényeken, illetve néptáncolni tanult hét éven keresztül. A nyolc évvel ezelőtti Megasztából hamar kiszórták az akkor mindössze 17 éves fiút, aki hét évvel később az  RTL Klub műsorába már házas férfiként, kétgyeres családapaként, illetve közmunkásként próbált szerencsét - és nyert.

A harmadik X-Faktorban:

Oláh Gergő mögött Antal Tímea végzett a második helyen, míg a dobogó harmadik helyét Istenes Bence csajának, Csobot Adélnak sikerült megcsípnie. Az adás ismertebb nevei között volt Zámbó Krisztián, Stone és Lass Bea is.

Tíz hónappal azután, hogy megnyerte a műsort, Oláh Gergő Facebook-oldalát több mint hetvenezren követik, majdnem kétszer annyian, mint Kocsis Tiborét. A harmadik X-Faktor győztese tavasszal jelentette meg első lemezét, nyáron pedig volt mentora, Geszti Péter egyik dalában énekelt. Facebook-oldala alapján rendszeresen hívják fellépni, Vastag Csaba után ő az egyik legkeresettebb előadó a haknipiacon – nyilatkozta a Blikknek a névteleséget kérő koncertszervező. Oláh Gergővel ugyanakkor az is megesett már, hogy érdeklődés hiányában elmaradt egy koncertje. A műsor óta Oláh tíz kilót hízott és a jogsíját is megszerezte, utóbbit követően rögtön meg is írta a Blikk, hogy rokkantkártyával látták parkolni – igaz, Oláh elmondása szerint nem szabálytalankodott. Míg Vastag Csaba elraktározta és befektette az x-faktoros pénznyereményét, Kocsis Tibor pedig a lakáshitelét törlesztette belőle nagy mértékben, addig Oláh Gergő a nagy részét a családjára költötte. És persze jótékonykodtak is belőle – mondták az előző széria győztesei a Fókusz Plusznak.