Bár kiesett az RTL Klub X-Faktorából, Somorjai Bee Ilona, a Bestiák énekesnője nem bánta meg, hogy jelentkezett. Egyfelől szaporodtak a fellépései, másfelől szükségesnek érezte, mert jó ideje egy helyben toporgott, amiből szeretett volna kilépni. Most szólóprodukciót tervez, és ha az sem jön össze, életvezetési tanácsadó lesz.

„Nyilván szerettem volna bejutni az élő show-ba, hiszen az lett volna csak igazán az én pályám. Ott show lett volna, pörgés, ruhák, próba, amit ismerek, tudok. De a sors nem így akarta valamiért, mást kellett megtapasztalnom. De talán ez is elég lesz egy fordulóponthoz” – magyarázta a Velvetnek a Bestiák 37 éves énekesnője, Somorjai Bee Ilona, aki még a táborban kiesett az RTL Klub X-Faktorából. Kérdésünkre kifejtette, azért jelentkezett a műsorba, mert hiába énekel a Bestiák indulása óta folyamatosan, a szóló megmozdulásait sosem övezte nagy érdeklődés – hát úgy gondolta, itt az ideje, hogy ez megváltozzon. Ha pedig a műsor ellenére ugyanígy marad minden, akkor felhagy a főállású énekesi pályával, és inkább másba kezd.

A lakberendezéshez és a sminkeléshez is konyít

„Több mindent végeztem kreatív vonalon, konyítok a lakberendezéshez, a sminkeléshez, és saját magammal kapcsolatban is szinte mindent én végzek. Most viszont azt érzem, hogyha nem történik áttörés hamarosan, akkor életvezetési tanácsadónak tanulok. Énekórákat is szeretnék adni, de azt speciális módon; a lelkületen keresztül nyitogatnám a kis művész palántákat” – részletezte elképzelését Somorjai. „Bőven van tapasztalatom, és szerintem ha azt átadnám a fiataloknak, akkor azzal a segítségükre lennék, mert általa meg tudnának ugrani olyan lelki gátakat, amik elősegíthetnék művészi kibontakozásukat. Tulajdonképpen nekem ez az egész X-Faktor egy nagy lelkigát-megugrás volt.”

Szólóprodukcióba kezd, ha meg nem, akkor tanításba

Habár több olyan helyzetet is megtapasztalt, ami letaglózta vagy amitől már-már összeomlott, végeredményét tekintve pozitív élményként raktározta el az x-faktoros próbálkozását. Egy-két negatív kommentnél többet nem is tudott említeni, sőt azt mondta, a szakmából is támogató megjegyzésekkel találták meg. „Azt gondoltam, hogy a komfortzónámon kívül tudok jóval erősebb és magabiztosabb lenni. De nem. Ezekkel a dolgokkal azonban szembesülnöm kellett. Természetesen nagyon fájdalmas volt az is, amikor közölték, hogy nem mehetek tovább, de közben a dolgok jól alakulnak” – fogalmazott.

Ez azt jelenti, hogy a műsor óta egymás után érkeznek a megkeresések hozzá, másfelől megtalálták olyan emberek, akikkel belekezdhet a szólóprodukciójába. Ugyan ezek a dolgok még csak most körvonalazódnak, abba már most teljesen biztos, hogy igényes popzenét szeretne nyújtani a közönségének.

Somorjai több zenekarban, egyebek mellett Gönczi Gábor Smile-jában, illetve az újraalakult Bestiákban is énekelt az utóbbi időben, de alapítottak egy partizenekart a Bestiákból ismert Moór Bernadett Bedhyvel is, Bestiák Showband néven. Énekelt külföldön is különféle zenekarokkal, ám ahogy az előzőek, úgy ezek sem engedtek teret a szólóénekesi ambíciójának.