Némelyik x-faktoros versenyzőre alig lehetett ráismerni a mentorok házában, a stylistok kitettek magukért. Galériánkban megnézheti az élő műsorba jutott 12 versenyzőt, hogyan néztek ki amikor először álltak a mentorok elé, és hogyan néztek ki a mentorok házában.

Szinte fel sem lehet ismerni egyik másik x-faktoros versenyzőt, amíg az első adásokban teljesen hétköznapi embereket láthattunk, a mentorházban már stylistok, fodrászok, sminkesek munkáinak végeredményeit csodálhattuk. "A testalkat a legfontosabb szempont, amit nézünk, a legkönnyebb azzal dolgozni, aki magas és vékony, de ennél a testalkatnál is fontos, hogy jól álljon rajta a ruha. A stylist feladata az, hogy olyan ruhát találjon, ami eltakarja azt, amit el kell. Ez kicsit egyszerűnek hangzik, de a lényeg az, hogy az előnyös részeket kiemeljük, optikailag előnyősebbé tegyük az énekes alkatát. Az is számít, hogy milyen zenei stílusban énekel, a stylist is ajánlhat stílust, de a produkciótól függ, hogy milyen stílust képvisel az énekes. Emiatt a stylist egy kicsit kiszolgáló helyzetben van, ő szolgálja ki a produkció koncepcióját" –  mondta a Velvetnek a neve elhallgatását kérő stylist.

Hozzátette, hogy a trendeket is figyelniük kell, a tehetségkutató műsorok az élő műsor miatt sok szempontból különlegesek. "Az élő műsor az nagy tömegnek szól. A trendeket alkalmazzuk az alkatokon, jelen esetben a hétkönapi embereken, versenyzőkön. Ez óriási kihívás, stylist munkát végezni egy magazinban a legkönnyebb, ott modellekkel dolgozunk, és még retusálás is van, ráadásul ők nem úgy mozognak, ahogy ők a színpadok. Az élő műsorban a versenyzők mozognak, a lányoknál a ruhahosszúságra kell figyelni, nem mindegy, hogy csak áll és énekel, vagy táncol, mást kell kitalálni mindegyikre. A fiúkkal kicsit nehezebb, mert ugye vannak a nadrágok, a zakók, a pólók, és izgalmasabb kitalálni, hogy a fiúk ne nézzenek ki ugyanúgy, legyen köztük különbség. Ha valaki kicsit combosabb, akkor ne skinny jeant adjunk rá. Ezek mellett még a hirdetőket, a ruhaszponzorokat is figyelembe kell vennünk."