horoszkóp

Berki Krisztián tízéves korától foglalkozna gyerekével

2013.10.18. 19:06
Az Édes Élet egyik legszórakoztatóbb párja, Berki Krisztián és Hódi Pamela már az első randevújukon összejöttek, pedig Berki kétszer el sem ment előtte a találkozóra. Ha megszületik a gyerekük, az első adandó alkalommal mennek is nyaralni.

„Amikor megkeresett a TV2, kiváló lehetőségnek éreztem arra az Édes Életet, hogy az eddigi bulvárban rólam megjelent dolgokat árnyaljam. Itt be tudom mutatni a valós életemet. Pamela abszolút nemet mondott először” – mondta a Velvetnek Berki Krisztián, aki hamarosan születendő gyerekének anyjával, Hódi Pamelával ült le a kedvünkért, hogy bebizonyítsa, valóban akkora alfahím-e, mint amekkorát a tévében látunk nap mint nap. „Ő szerette volna kizárni a külvilágot a kapcsolatunkból, de tiszteletben tartotta, hogy én mit akarok” – mutatta be röviden a kicsit egyoldalúnak tűnő egyezkedést. Hódi azóta már megbékélt azzal, hogy napi tíz órát kell forgatnia az életéből terhesen: „Azóta már élvezem a forgatást, nem bántam meg semmit” – összegezte röviden. Érdekes, hogy bár Berki elvileg árnyalni akarta volna a róla kialakult képet, a végeredmény már nem érdekli. „Nagy a hátam, vastag a bőr az arcomon. Ez egy jó lehetőség, új szerep, a TV2-től kapott állandó stábunk már családtaggá vált szinte.”

Sokan azonosulnak

A műsorokat viszont csak a korábban hoszteszként dolgozó Hódi Pamela nézi vissza, szerinte tök jók a képernyőn. „Külső szemmel azt mondom, hogy én bírnám magunkat, szerintem baromi viccesek voltunk. Krisztián néha sok, de hát ezt mindenki megszokta tőle. Pozitívan jövünk le az embereknek.” A kérdésre, hogy azért lát-e dolgokat, amiket inkább nem akarna, már Berki válaszolt, mert hogy ezek leginkább neki köszönhetők. „Azokból a helyzetekből komoly vitáink szoktak lenni, amiken egyedül vagyok, és csinálok pár érdekes dolgot. De ezért is tud nagyon sok nő azonosulni Pamela érzelemvilágával, sok ilyen levelet is kapunk. Persze voltak üzenetek neki, hogy hagyjon már ott engem a fenébe, de elenyésző az ilyen vélemény.”

Képek, elmaradt randi

Az országot igazából tényleg az a kérdés mozgatja azon túl, hogy ez a két ember a bolygók milyen együttállása segítségével jött össze. Mint kiderült, Berki Krisztián már megint telefonon intézkedett. „Én akkoriban épp egy kiégett pali voltam, nem érdekeltek a nők, magammal voltam elfoglalva. Pár focistának az ügynöke vagyok most is, és mondta az egyikük, hogy meg kéne ismernem Pamelát, mert mennyire odavan értem. Aztán egy szombat hajnalban neki is előadta, hogy én mennyire megőrülök érte, és küldjön nekem egy fotót. Kaptam tőle telefonon egy róla készült fotót, amire azonnal megkérdeztem, hogy élőben is megtalálható-e. Rá pár hétre megbeszéltünk egy randit, de oda nem érkeztem meg. Erre küldött egy sms-t, hogy ‘szép voltál'. Válaszoltam, hogy elaludtam, mert akkor épp rádióműsort vezettem reggelente, és kurva fáradt voltam. Kis idő múlva épp ide a Római partra jöttek a barátnőivel napozni, és mivel becsekkolt Facebookra, ráírtam. Félúton találkoztunk a parton, és nagy nehezen rávettem, hogy gondolja már át, hogy el akarja-e szalasztani a lehetőséget, hogy a Berkivel randizhat. Végül kötélnek állt, megbeszéltük, hogy este találkozunk egy buliban, ahova természetesen nem mentem el. Másnap végül kerestem, elvittem ebédelni, és azóta együtt vagyunk” – mesélte el az elképesztően vadregényes szerelmi történetet a férfi.

Hódi Pamela azért kicsit kevésbé éreztette, hogy milyen régóta rajong élettársáért. „A második randi már abszolút nem érdekelt. Az első az a szívfájdalmam volt, másodjára csak azt mondtam, hogy megyek bulizni, és ha akar jöjjön, de most miért ugornék? Persze örültem volna neki, de úgysem maradtam sokáig. Másnap aztán találkoztunk, és hát meglett a gyümölcse.” Berki itt gyorsan megemlítette, hogy valójában ki volt vele poszterezve Pamela gyerekszobája. „Ez persze nem igaz, de az igaz, hogy nagyon fájt neki, hogy korábban hoszteszként épp lecsúszott egy velem készített közös fotóról, mert akkor cserélődtek a lányok, akik a celebekkel fotózkodtak.” Ezt maga Hódi sem tagadta: „Már akkor is bevallottam, hogy tetszik, soha nem is tagadnám. Csak most olyan jó poén lenne, ha lenne egy közös képünk úgy, hogy még nem is ismertük egymást.”

Majd tízévesen

Berki randibojkottja végül is közös gyerekig ment, barátnője ugyanis már a 9. hónapban van. Azt még nem döntötték el, ez mennyire fogja megváltoztatni az életüket. „Pamela döntése lesz, hogy beengedjük-e a gyerek születése után is a kamerákat. Én szeretném, mert szerintem egy csecsemőt nem zavarják majd a kamerák a növekedésben. Pamela komfortérzetén múlik minden. A nagy pörgés biztosan marad, nem fogunk itthon ülni. Jövőre biztosan elmegyünk Törökországba. Amint lehet utazni a gyerekkel, már menni is akarunk. Nem akarok párhuzamot vonni, de a kutya is mindenhova jön velünk. Enyém lesz a kutya, Pameláé a gyerek 0-3 éves koráig. 3-10 évesig a dadáé, utána 10-től az enyém” – vallott különleges szülői elképzeléseiről.

Na de kicsoda Berki Krisztián?

Itt történt meg a nagybetűs Történelem, Berki Krisztián ugyanis végre válaszolt a sokakat izgató kérdésre, hogy tulajdonképpen mi ő azon kívül, hogy gazdag! „Magyar szót nem tudok erre. Self-made man a legjobb, mindegy milyen területen vagyok, ott szeretnék jót csinálni. Ha csinálok egy kávézót, és kész van, akkor átadom a menedzsmentnek. Életmód-tanácsadással, life coachinggal és business coachinggal szeretnék foglalkozni a jövőben, de ezzel is csak azoknak segítenék, akiknek én is akarok” – magyarázta el képességeit a férfi, aki szerint az, hogy őt többen is próbálják maffiózóként beállítani, csak a rossz magyar közegnek köszönhető: “Magyarországon mindenki a másik zsebében turkál, mert biztos sikkaszt. De egyébként nem zavar, ha rossz a hírem pár embernél.”Hozzátette, hogy még abból sem igaz semmi, hogy a váci focicsapat tulajdonosa már jogerősen is elperelt tőle pénzt, és meg is tette már a megfelelő lépéseket az amúgy is változó megítélésén esett csorba kiküszöböléséért.

15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft