30 éve mutatták be a Családi vakációt és a Monty Python: Az élet értelmét, 25 éve a Mystic Pizzát, 20 éve A grundo. Ha nem érezné magát már ettől nagyon öregnek, akkor a filmkészítők önnek kedveskednek azzal, hogy időről időre újra összeállnak, hogy emlékeztessék az idő múlására. Chevy Chase nagyon öreg.

2013 talán a nosztalgia éve lehet, legalábbis rengeteg film egykori stábja döntött úgy, hogy idén megünneplik azt, hogy néhány évtizeddel ezelőtt csináltak egy népszerű filmet. Voltak kerek évfordulók, mint A jedi visszatér bemutatójának 30. évfordulója, vagy a Star Trek Deep Space 9 első évadának húszéves évfordulója, de voltak olyan filmek is, amik látszólag teljesen véletlenszerűen ünnepelték a régi sikereket.

Az egyik legmegböbbentőbb, a Családi vakáció stábjának újra összeállása volt, igen, ezt a filmet is 30 éve mutatták be, és ha nem érezné magát nagyon öregnek, akkor nézze meg Chevy Chase-t, hogy a vidám családapából milyen cuki bácsi lett!

Szintén 30 éve mutatták be a Monty Python: Az élet értelme című filmet, ami a nagyszerű stáb utolsó közös filmje volt. A tagok azóta kicsit eltávolodtak egymástól, de nemrég egy közös videóban láthattuk őket együtt. Mivel ők viszonylag gyakran szerepelnek azóta is, ezért esetükben nem annyira mellbevágó ráeszmélni az idő múlására.

Ahogy az is elég durva, hogy az 1996-os Matilda című családi vígjáték szereplői is összegyűltek a nyáron, hát igen, mindenki felnő

25 éve mutatták be Julia Roberts első igazán nagy sikerét, a Mystic Pizza című romantikus vígjátékot, az egyik legtipikusabb coming of age (a felnőttéválásról szóló, tipikusan romantikus vígjáték) filmet.

És szintén a nyáron összeállt egy pár közös fotó erejégi A grund című 1993-as nagyszerű gyerekfilm stábja.

A dagi srácot alakíto Patrick Rennára biztosan mindenki emlékszik, ahogy a szemüveges kissrácot megformáló Chauncey Leopardira is.

A cikkhez tartozó galériánkban talál még egy pár érdekességet, idén összeállt az 1980-ban bemutatott Airplane stábja is, sajnos Leslie Nielsen ezen már nem lehetett ott, 2010-ben meghalt. Ahogy a Flashdance csapatának egy része is újra pózolt 30 évvel a nagy siker után, és a sztárparádés, Jeff Goldblumot, Tom Berengert és Glenn Close-t is felvonultató A nagy borzongás stábja is megjelent egy közös eseményen.