A 15 éves Megan öccse spicliskedett: szerinte nővére sűrűn eltűnt a szobájában a barátjával. Azt állították, a vizsgájára készülnek. A lány eredményei nem javultak, Ramsay pedig korrumpálta a fiát, hogy tegyen kamerát Megan szobájába.

Furcsa dolog derült ki a brit celebséfről, Gordon Ramsayről: a Daily Mail szerint megfigyelte tinilányát kamerán keresztül. Azt vizslatta ezen, hogy a 15 éves Megan mit csinál barátjával a szobában, miközben hivatalosan a vizsgáira gyúr. A Jonathan Rossnak adott interjújában Ramsay bevallotta, fiát, a 13 éves Jacket beszélte rá, hogy intézze el a piszkos munkát, és szerelje be a menő Go-Pro kamerát a szobába.

Eleinte az lett gyanús az aggódó apának, hogy lányánál igen sokat van a barátja, de Jack azt jelentette, mindig arra hivatkozva zárkóztak be a szobába, hogy a vizsgára készülnek. Ramsay szerint márpedig nem jöttek az eredmények. Ekkor Jack kezébe nyomott 20 fontot (7000 forintot), majd megmondta, rejtse el valahol az apró, nagylátószögű kamerát a nővére hálójában. A skót szakács kemény apa és férj lehet, legalábbis nemrég lenyomott egy ironman-versenyt is.

Azt nem tudni, Megan mit reagált apja kémkedésére, és öccse spicliskedésére és korrumpálódására. Ramsay eljárását a Mail jogilag és etikailag aggályosnak tartja. Példának felhozzák az amerikai Aubrey Ireland esetét, aki feljelentette szüleit, akik kémprogramokkal ellenőrizték, mit csinál a számítógépén.