Csak jövő márciusban kerül a mozikba a The Grand Budapest Hotel, mégis mindenki meg van őrülve, hogy már kész van Wes Anderson új filmjének plakátja és a trailere is. De hogy mi a vonzóbb a filmben - a rendező személye, vagy a címben szereplő városnév, azt nem tudtuk eldönteni, ezért ezt önnek kéne megválaszolnia.
 

Ön miért várja?

Nehéz eldönteni, hogy itthon miért várják az emberek jobban Wes Anderson új filmjét, a The Grand Budapest Hotelt – azért, mert Wes Anderson rendezte, vagy mert a címben szerepel a "Budapest" szó. Ha az utóbbi miatt, akkor gyorsan ki kell ábrándítanunk mindenkit, mert azon túl, hogy a sztori helyszínéül szolgáló hotel fővárosunkról kapta a nevét, semmi más köze nincs sem Budapesthez, sem Magyarországhoz. Sőt még Európához is kevés, mert bár elvileg a film az 1920-as évek Európájában játszódik, ez az Európa inkább olyan, mint ahogy egy amerikai elképzeli: fura, színes, és tele van kicsit bolond emberekkel.

Bár sokat egyelőre nem lehet tudni a filmről, az azért kiderül a trailerből, hogy Anderson eddigi filmjeihez hasonlóan ez is pont úgy néz ki, mintha a forgatások alatt végig instagram filtert használt volna, illetve ebben is játszik gyakorlatilag majdnem mindenki, akivel a rendező valaha együtt dolgozott. Például:

Bill Murray

Jason Schwartzman

Owen Wilson

Adrien Brody

Tilda Swinton

Edward Norton

Harvey Keitel

Jeff Goldblum

Willem Dafoe

és Ralph Fiennes

Ami viszont újdonság, hogy a The Grand Budapest Hotel egyik főbb szerepét nem Anderson eddig egyik jól bevált színésze alakítja, hanem egy teljesen új arc, Tony Revolori, aki eddig csak sorozatokban kapott mellékszerepeket. Az IMDB alapján mindössze annyi derül ki róla, hogy Mario Revolori öccse, kétéves korában kezdett színészkedni, játszik egy rakás hangszeren, és énekel is, illetve szeret dalokat és forgatókönyveket írni, és rendezni is. Ja, és hogy még csak 17 éves.

A 2014 márciusában mozikba kerülő film Gustave H. (Ralph Fiennes), a Grand Budapest híres portása és Zero Moustafa (Tony Revolori), a fiatal londíner barátságáról és kalandjairól szól, de ha ön már látott pár filmet Wes Andersontól, tudja, hogy valószínűleg nem lesz ennyire egyszerű a sztori.

És végül itt van néhány fun fact a filmmel illetve a rendezővel kapcsolatban, amit nem biztos, hogy tudott:

  • Eredetileg Johnny Depp játszotta volna a The Grand Budapest Hotel főszerepét, de hálistennek nem ő kapta meg.
  • Ez a hetedik alkalom, hogy Wes Anderson együtt dolgozik Bill Murray-vel.
  • Madame D.-t eredetileg Angela Lansbury formálta volna meg, de a 88 éves színésznő a forgatást nem tudta összeegyeztetni egy színházi szerepével, ezért helyette az 52 éves Tilda Swinton kapta meg a szerepet.
  • A The Grand Budapest Hotelben természetesen Owen Wilson is játszik, akivel Wes Anderson már a sokadik alkalommal dolgozik együtt, mivel szobatársak voltak az egyetemen, és a Bottle Rocket forgatókönyvét is együtt írták.
  • Danny Glover, Luke Wilson és Owen Wilson azért nem szerepelt az Ocean's Elevenben, mert inkább Anderson legsikeresebb filmjében, a Tenenbaum, a háziátok című filmben szerepeltek.
  • Anderson legtöbb bevételt hozó filmje a Tenenbaum, a háziátok volt, második legtöbb bevételt hozó filmje pedig a kritikusok által is imádott Holdfény királyság volt.
  • Bill Murray-n és Owen Wilsonon kívül Wes Anderson nagy kedvence még Jason Schwartzman, akinek első filmje az Okostojás volt, és a rendezővel ezen kívül még négy filmben dolgozott együtt, beleértve a most készülő The Grand Budapest Hotelt is.
  • Wes Anderson nem csak filmeket, de reklámokat is rendezett, többek között ezt itt alul, amiben Roman Coppola is segített neki: