Ellen Page a Sony egyik videojátékában szerepel, ami nem lepte meg, hiszen leszerződött velük. Viszont hosszasan lehet nézni, ahogy animált teste zuhanyzik, nyilván meztelenül. Persze hogy perel.

Ellen Page színésznőt a Sony videojátékában nemcsak megkínozzák: a rettentően filmszerű Beyond: Two Soulsban a róla mintázott karakter hosszasan fürdőzik, ami, mint a Drunken Stepfather írja, annyira nem tetszik Page-nek, hogy beperli a céget.

Igazából persze a művésznő nem meztelen. A munkák során – merthogy leszerződött a Sonyval, és tényleg része volt a főszereplő Jodie Holmes elkészítésében – spandexruhát viselt, úgy rögzítették formáit és mozgását, hogy a játékban minél életszerűbb legyen. (Ha ezt nehezen tudja elképzelni, itt nézegethet ilyesmiben pózoló sztárokat, Uma Thurmannek baromi jól áll.) Mindez olyan jól sikerült, hogy a zuhanyzós jelenet egészen valósághű lett, Page pedig kiakadt. A Sony álláspontja szerint a test valaki másé, és ezek a képek nem a valóságot (= pucér művésznő) ábrázolják. A DS szerint az egész csak a játék népszerűsítéséről szól, és nehéz nem egyetérteni velük. 

És íme Page, ruhában, illetve nagyban, animálva, ruhátlanul.