A Való világ legnagyobb sikertörténete önéletrajzi könyvet ad ki decemberben, amiben ízlésesen beszél volt barátnőiről, apja haláláról, Ózdról, a drogokról és Dopemanről. A rádió elhallgatja, Csonka András tündéri, Csiszár Jenő pedig egy sutyerák paraszt.

„Mindig azt mondtam, hogy az emberek akkor szoktak önéletrajzi könyvet írni, amikor már nem nagyon megy nekik, de én úgy voltam vele, hogy ha már nem megy, akkor ki veszi meg az enyémet?” – tette fel a költői kérdést a Velvetnek Majka, aki decemberben önéletrajzi könyvvel bombázza le a a gettózás iránt érdeklődő fiatalok karácsonyi kívánságlistáját. „Ráadásul kaptam is a kiadótól egy ajánlatot, amit nem tudtam visszautasítani. Sokat várunk tőle, nyomás is van rajtam, mert nem feltétlenül hiszem, hogy az én közönségem megengedheti magának, hogy több ezer forintot kidobjon az ablakon.”

Apja halálának köszönhet mindent

Na de mit tudhat mesélni egy valóságshow-hősből lett rapper és műsorvezető? Majka körülményeit ismerve valószínűleg sokat. „Azzal kezdődik, hogy apa meghalt. A halála után két héttel költöztem volna ki Kanadába. Azért maradtam itthon, hogy a hagyatéki tárgyalásán itt legyek, és utána jött a Való világ. Gyakorlatilag azzal, hogy meghalt, elrendezte az egész sorsomat. Hülyén hangzik, de hálás vagyok neki. Nem azért, mert meghalt persze, sokkal jobban örülnék neki, ha a sikereinket együtt élhettük volna meg. Nehéz kezelni, mert ha ő él, akkor valószínűleg most Kanadában vagyok, és egy kínai gyárban dolgozok. Persze ott is lehet, hogy meglátott volna 50 Cent és azt mondja hogy ‘bazmeg, de jó vagy, gyere velünk', de ennek viszonylag kicsi az esélye.”

Sokat dugott, de nem erről szól

Mivel valamivel el kell adni a könyvet, ezért Majka már most megígérte, hogy pár rész elég kemény lesz. „Fiatalkoromban történt pár csúnya dolog. Nem azzal akarjuk eladni, hogy kiket dugtam meg, és eközben drogos voltam és piáztam. Persze sok mindenkit megdugtam, drogos voltam, és piáztam, ezeket nem kerülhetjük meg, de szó sincs arról, hogy elmesélem, milyen volt az ágyban Kiss Ramónával, Debreczeni Zitával, Zana Katicával vagy Fresh Andival. Azt elmondom, hogy éreztem magam a kapcsolatokban, de azt nem, hogy kinek milyen volt a sikolya. Pedig hát tudnék mesélni” – sorolta el gyorsan, hogy mire ne számítsunk az egészen egyedülálló háremet összehozó férfitól.

Lesz viszont szó a kelet-magyarországi életről. „15-16 évesen bekerültem egy olyan csapatba, ahol azért rendesen porozták az orrukat a srácok. Ennek én is rabja voltam két évig, de az is benne van, hogy jöttem ki ebből. Benne van, hogy mit bántam meg, és bármilyen elcsépelt fasz mondatok ezek, ezek kellettek ahhoz, hogy az legyek, aki most vagyok. Leírom, hogy a különböző nációk hogy éltek egymás mellett Borsodban, milyen az a kilátástalanság, amiben életben próbáltak maradni a Kádár-rendszer után. Volt erről egy dalom is, ott is elmondom, hogy valakiből orvos lesz vagy ügyvéd, valakiből bűnöző. Ott nincs középút, mert ott megzavarodsz, mert egy kispolgári szar életed lesz, és beledöglesz abba, hogy azért dolgozol, hogy ne legyen pénzed. Ezek a végletek léteznek.”

Önnek is van véleménye Majkáról? Hát most jól elmondhatja.

Mondja el Facebookon!

Csiszár Jenő, a sutyerák paraszt

Úgy tűnik, nem botránykönyvről lesz itt szó, mivel igyekszik mindenkinek megadni a válasz lehetőségét. „Szennyest igazából csak Dopemanről kell kiteregetnem, de róla nem is akarok sokat beszélni. Szerintem valamikor bevett egy LSD-t, és rajta maradt. De van egy része az életemnek vele, amit sokan kérnek rajtam számon, és azt elmesélem. De minden szereplőt megszólaltatok, és elmondják a véleményüket rólam. Dopeman nem fog jót mondani persze, de hát benne van, hogy én is lehettem fasz. Persze az is benne van, hogy semmit nem mond. Perekre nem számítok, mert senkire nem mondok igazán bántót. A rossz élmények általában azokhoz fűződnek, akiktől mást vártam, de van fordított eset is. Csonka Andrásról meg nem mondaná senki, hogy milyen belevaló fickó, pedig a világ legtündérebb csávója. Ha megismered, akkor nem tudod tiszta szívvel mondani, hogy a Ding Dong az egy szar. Viszont vannak emberek, akik messziről nagyon jó arcnak tűntek, aztán találkozás után kiderült, hogy egy fosfej. Csiszár Jenőt az Apukám világa óta imádtam, és amikor találkoztunk, akkora sutyerák paraszt volt, hogy azt el nem tudom mondani. De biztos szar napja volt."

Rossz emberekkel vacsorázik

Az előadó az ilyen találkozások miatt érzi úgy, hogy azért néha kissé indokolatlanul mellőzik őt. „Meg kell nézni, hogy a vetélytárs nélküli Class FM és a kistestvére hányszor játszotta le a hülyére nézett és hallgatott dalainkat. Szerintem egy kezemen meg tudom számolni. Személyes indokok miatt lesznek amatőrök, pedig nem kell jóban lennünk mindenkivel. Ezért jöttem el vagy rúgtak ki mindegyik kereskedelmi tévétől is szerintem. Nem tudtam, kivel kell elmenni vacsorázni. Valaki ebben profi, de én nem vacsorázok valakivel, aki kurvára nem érdekel. Mit csináljak vele, nem is tudok vele beszélgetni. Ezért amikor kérdéseket tettem fel, akkor nemkívánatos lettem. A kereskedelmi tévéknek nem forradalmárok kellenek, hanem robotok, akiket el lehet adni. Élő példaként ott vannak az emberek, akik Magyarország legnépszerűbb műsorvezetői lettek úgy, hogy ezelőtt tíz évvel belefingtak a mikrofonba. Persze ez nem von le semmit az érdemeikből, de attól még a tények tények! Én nem tudok ezekhez az elvárásokhoz alkalmazkodni, ráadásul nincsenek olyan apáim sem, akik tolnak be helyekre. Én Ózdról jövök, ha a most már nyugdíjas tűzoltó Kádár Matyi bácsi lenne az RTL igazgatója nálunk az első emeletről, akkor valószínűleg több műsorom lenne ott.”

Érdekes, hogy ehhez képest Majka most a TV2-n tűnik fel hétről hétre a Sztárban sztár névre hallgató műsor zsűritagjaként, de itt igyekszik hangsúlyozni, hogy nem kötelezte el magát. „Az RTL-től hat év után magamtól jöttem el, nyilván oda most nem hívnak a TV2-s meló miatt. Most a Sztárban sztár már jobban teljesít, mint a Voice és a Megasztár 6. De most sem számítok TV2-s arcnak, de nem is kell. A fő profilom a zene, az kell mindenhova. Ha hívnak, megyek bárhova, zsoldos vagyok, de amíg nem ad nekem valaki havi fixes munkát, addig ne magyarázzon nekem senki arról, hogy hol tűnök fel.”

Otthon már éleslövészet megy

A végén azért azt is megtudtuk, hogy áll épp élettársával, Szentiványi “Dundika” Hajnalkával, akivel szeptember óta bevallottan össze akarnak hozni egy második gyereket. „Éleslövészet van. Nem tudom, hogy mikor jön össze, de rajta vagyunk. Attól sem félek, hogy kevesebb időm lesz, mert rájöttem, hogy az teljesen igaz, hogy ahol van egy gyerek, ott bőven elfér még egy. Szerencsére jól állunk anyagilag, lesz pelenka, és az életünk olyan szépen, normálisan és példásan működik, hogy tényleg bármikor jöhet még egy. Jöhet még három is, tök jól elférünk. Jó, három már kemény azért.”