A Csillag születik felfedezettje pont olyan kedves őrült, mint a csaja, de míg ő hamar elfárad és könnyebben belustul, addig 23 éves barátnője reggeltől hajnalig pörög. Cinthya Dictator most leginkább a nyirokmirigy rákja miatt érdekli az embereket, de azért szeretné, ha a munkáit is ismernék. Vagy legalább azt tudnák, hova jár suliba.

„Mindig azzal poénkodtunk, hogy egyszer majd lesz egy valóságshow az életünkből, mert annyira furák vagyunk. Aztán felhívtak bennünket, hogy akarnak egy ilyen műsort” – magyarázta ugyanazt párhuzamosan, egymás szavába vágva Varga Viktor és barátnője, Cinthya Dictator (polgári nevén Gombos Cintia) a Velvetnek abban a dunakeszi házban, ahol élnek, és ahol az Édes életet is forgatják. A celebreality legfurcsább és legbolondabb párja még mindig nem tett le az önálló műsorról, de most egy darabig jegelik a terveket.

„Egy nomád túrára szeretnénk majd elmenni Indiába két GoPróval, és a kalandjainkba belevinnénk romantikát, drámát, hogy egy kicsit szappanopera jellege is legyen” – részletezte a terveket a fiatal lány. „Most egy kicsit halasztjuk ezt, főleg Cinthy betegsége miatt, hiszen nyilván sokkal több vírus meg baktérium található nomád körülmények között” – vette át a szót az exhibicionista Varga Viktor, úgy egy percre, mert közben Cinthya Dictator már ott tartott, hogy de hát az ő immunrendszere amúgy nagyon erős, megmondta az orvos is.

Minden percük be van osztva

A 23 éves lányról az Édes életben derült ki, hogy akárcsak korábban édesanyja, úgy ő is nyirokrákkal, ún. Hodgkin-limfómával küzd. Az interjú időpontjában Cinthya Dictator még nem tudta megmondani, hogy milyen kezelést fog kapni, ezt majd a két héttel ezelőtti műtét eredménye után közlik csak vele. „Fizikálisan sokkal jobban viselem ezt most, mint lelkileg. De igazság szerint azért lehet ez így, mert szinte minden nap forgattam a műtét óta. És oké, én akartam, hogy lássák az emberek, hogy nem török össze, meg hogy nem kell egy betegségtől rögtön ágynak esni, és igenis harcolni kell ez ellen, de akkor nem gondoltam arra, hogy lehet, hogy mégis szükségem lenne azért egy-két nap alvásra, meg pihenésre” – mondta a fiatal lány, de fiúja nem hagyta sokáig keseregni. „Jobb is ez így szerintem, hogy nincs ideje semmire, így nem tud ezen merengeni, mert marcangolni magát” – fogalmazott az énekes, aki ha nem forgat, barátnőjével van. „Amikor Viktor mást forgat, mondjuk a Sztárban sztárt, akkor anyukán van itt velem, ápolgat, még a citromot is kicsavarja” – mesélte Cinthya Dictator, aki azonban úgy véli, ennek hátránya is van, mert így egyre önállótlanabbá válik.

Márpedig elég talpraesett, és ez nemcsak akkor igaz, ha a betegségéről van szó. „Cinthy nagyon ügyesen tárgyal. Én vidéki gyerek vagyok, tőle tanulgatom, hogy kell ezt csinálni” – dicsérte csaját az egykori csillagszületikes. Az első tárgyalásuk egyébként merő véletlen volt: Varga épp a Tv2-be sietett a Hal a tortánt megbeszélni, ám csaját már nem volt ideje hazavinni. És ha már így alakult, csaja néha közbeszólt, de csak úgy óvatosan, mert nem szeretné, ha erőszakosnak hinnék. Pedig tudna ő olyan is lenni, sőt, volt is már, amikor épp nem a tervek szerint alakultak a dolgok. „Nekem Cinthya a menedzserem, Cinthyának az anyukája a menedzsere, az anyukájának pedig az apukája a menedzsere. A csekkeket például Cinthya anyukája intézi, ha rajtunk múlna, be sem lennének fizetve” – magyarázták ketten.

Elvész az intimitás a kapcsolatukból

A párnak most különösen jól fut a szekere, köszönhető ez a TV2 celebreaityjének is, amiről a beszélgetés közben csak kiderült, hogy lehet ez bármennyire jó lehetőség, ennek is megvannak a hátulütői. Például, hogy állandóan dolgoznak. „A forgatás óta gyakorlatilag soha nincs nyugi, mert igazából nincs időnk, hogy ténylegesen ketten legyünk. Az az öt ember, a stáb szinte mindig velünk van, és bár nagyon szeretjük őket, így elvész az intimitás a kapcsolatunkból. Sokszor vágyom arra, hogy romantikázzunk, meg ilyenek, de ő meg csak arra vágyik, hogy aludjon. Van, amikor már az is idegesíti, hogy beszélek, és olyan is volt már, hogy azért nem puszilgatott, mert félt, hogy elkezdek arról beszélni, hogy mennyire szeretem. De ezt is csak hónapok után mondta” – osztotta meg a problémáikat a fiatal lány, és hozzáfűzte halkan, hogy hát a betegsége sem sokat lendít most a kedvükön. „Mondjuk én egyébként is olyan vagyok, mint egy tata, Cinthyának meg az egész életében sokkal nagyobb energiája van, mint nekem. Ő egyfolytában tud pörögni reggeltől estig, én meg hamar elfáradok” – mondta Varga, aki úgy gondolja, csajával már túlmennek az egészséges olaszos határon, inkább már pszichopaták.

Barbie, aki összejött Kennel

A celebrealityt lelkesedésből, meg nyilván pénzért vállalták, különösebb reményeket, célokat nem fűztek hozzá. Most viszont már vannak vele terveik, mert már tudják, mire használhatják. „Ez a műsor most a leghasznosabb, ami történhetett velünk, már annyira látom, mert megismert az ország. Minket ugyanis az első pillanattól félreismertek. Olyan jelzőket használtak ránk, hogy az extrém pár, a furcsa pár, a lófejű pár. De most már tudják, milyenek vagyunk, már látják, hogy nem vagyunk rossz emberek, hiszen belelátnak az életünkbe. És ráadásul mindenki irigyli a szerelmünket. Egyébként szerintem nagy kontraszt vagyunk az egész show-ban. Mert Győzikéék egyfolytában veszekednek, Berkiéknél Berki néha úgy viselkedik, mint egy önző barom, a többiek vetésforgók, mi meg a szerelmesek vagyunk” – magyarázta Varga, mire csaja azzal jött, hogy most már szeretné azért ő is megmutatni magát, hogy kiderüljön, nem egy buta szőke lány ő, aki – ahogy ő fogalmazott – most egy kicsit beteg.

„Szeretném, ha ismernék a fotóimat, ha tudnák, hogy az Iparművészetin tanulok. Hiszen míg Viktort a tehetségéért szerethetik, engem csak azért, mert szeretem Viktort, meg mert ahogy kinézek. Nem látnak semmit, amit én állítok elő. Ezen szeretnék változtatni” – jelentette ki határozottan a lány, akinek fiúja szerint jelenleg a következő az imidzse: „Olyan vagy, mint egy óriási Barbie-baba, aki összejött Kennel, egy popsztárral, ő a legszebb, mindene szép, csinos ruhákban jár, amiket ő tervez saját magának. Sokan vágynak olyan életre, mint a mienk” – hozta a kereskedelmi szemléletet Varga Viktor.

Varga Viktorék időnként talán túl részletesen taglalt kapcsolata két éve kezdődött, és persze azóta is nagyon szerelmesek, kivéve, amikor épp meg tudnák ölni egymást. Az ingadozás elég gyakori, úgy kétpercenként változik a hangulatuk. Az interjú végére például összevesztek azon, hogy most akkor hogyan is tervezik a jövőjüket. „Viktor rögtön két külön lakást akar venni, ő nem tervez semmit közösen, vele hosszú távon nem is lehet tervezni. Kicsit álomvilágban él ezen a téren. A gyerekről meg ne is beszéljünk, aki két lakást akar, az tervezgessen másik nővel gyereket” – magyarázta Cinthya Dictator, mire Varga egyrészt arra kérte, hogy hagyja ezt abba, másrészt kijelentette: egész életében saját lakásra vágyott, tehát lesz neki. És pont.