Chloe Lattanzi élete elég könnyű és vidám lehetett volna, hiszen egy szupersztár egyetlen lánya (Olivia Newton-Johné), aki mindent megkapott, és maga is tehetséges. Nem így történt, de huszonhét évesen sikeresen végigcsinált egy elvonót, aztán majd kiderül, hogyan tovább.

Anorexiával kezdődött, kokainnal, vodkával és antidepresszánsokkal folytatódott az az önpusztítási folyamat, amelybe Olivia Newton-John egyetlen lánya, Chloe Lattanzi majdnem belehalt, de szerencsére inkább elvonóra ment, amit végigcsinált, most pedig interjút adott a Daily Mailnek.

„A hírnév tönkretesz. Nem hibáztatom anyámat a saját problémáimért, de sosem szeretnék híres lenni, vagy a celebkultusz bűvkörében felnevelni a gyerekemet. Életeket tesz tönkre. Ha valamit megtanultam, az az, hogy ebben a szakmában nem lehetsz gyenge, vagy úgy jársz, mint Lindsay Lohan. Ezt nem sértésnek szántam: tudom, hogy ő – és sok híresség, illetve a gyerekeik – is megküzd a démonaival és a függőségeivel, mint én ,és nem mindenki olyan bátor, hogy szembeszálljon velük. Nagyon zavaró, hogy ma mindneki híres akar lenni. Beteg világban élünk" – mondt el Lattanzi a lapnak, mire jutott.

15

Volt honnan tapasztalatot gyűjteni: Malibuban nőtt fel, ismerte Mel Gibsont, Chert, Pierce Brosnant, a gyerekeikkel játszott. Aztán az is kiderült, hogy zeneileg tehetséges, így anyjával fellépésről fellépésre járt, tizenöt évesen saját lemezszerződést ajánlottak neki, és kimaradt az iskolából. az ismertséggel járó nyomást viszont nehezen viselte, és rengeteget utazott, dolgozott. Az sem könnyítette meg a dolgát, hogy anyja világhírű és szép. Kiborult, saját értelmezése szerint tudat alatt szabotálta a lemezszerződést.

Ekkor kezdődtek az evészavarai, amelyek húszas évei elejéig tartottak. „Pánikrohamaim voltak, és szükségem volt arra, hogy érezzem, magam irányítok valamit. Az étel volt az egyetlen ilyen dolog." Utólag úgy véli, anyja ezzel nem tudott mit kezdeni. Tizennyolc éves korában elküldte egy klinikára, hátha ott meggyógyul, de „egyáltalán nem segített. Evészavaros embereket összeereszteni a lehető legrosszabb". Legrosszabb időszakában alig nyomott többet 40 kilónál.

22

Huszonkét évesen Los Angelesben összeköltözött néhány barátjával, de ez a függetlenség nem segített a baján: továbbra is önpusztítással dolgozta fel érzéseit. „Ezért kezdtem drogozni és inni. Amikor először kipróbáltam a kokaint, nagyon megkönnyebbültem. Teljesen megszüntette a szorongásomat. Odáig jutottam, hogy minden reggelem kokainnal indult. Ittam, buliztam, teljesen megőrültem." Egy idő után napi 80 dollárja (bő 17 ezer forint) ment el kokainra, és lecsúszott mellé egy üveg vodka is.

Szülei (akik nyolc éves korában váltak el) erről semmit sem tudtak. Anyja élete sem volt egyszerű: legyőzte a mellrákot, egykori szerelme nyom nélkül eltűnt, egyik barátja pedig az ő otthonában lett öngyilkos. Chloe elkezdett Xanaxot szedni, és már arra sem emlékezett, hogy mikor kelt fel. Volt, hogy három napig fent volt, máskor teljesen kiütötte magát.

26

Szervezete annyira hozzászokott a kábulathoz, hogy szüleinek fel sem tűnt, mennyire be van állva. Folyamatosan hollywoodi klubokban pörgött Lindsay Lohannel és Paris Hiltonnal, képszakadásig. A mélypont tavaly szeptemberben jött. „Santa Monicában, egy szállodában voltam anyuval és néhány baráttal, és hirtelen összeomlottam. Alkoholt kevertem Xanaxszal, már-már pszichotikus állapotba kerültem. Hisztérikusan sírtam, kiborultam, őrülten viselkedtem."

Végül mindent elmondott anyjának, órákig sírva a vállán. „Ne félj, kicsim, együtt ezt is túléljük. Hiszek bennek, Chloe. Erős, csodálatos ember vagy, és túl leszel ezen" – mondta neki anyja, másnap pedig elvitte egy elvonóra. Hét hónapig kezelték, és bár még mindig szorong, de orvosai megtalálták a neki megfelelő gyógyszereket. Élete rendbe jött: családjával jó a viszonya, szerelmével, James Driskill harcművész-oktatóval eljegyezték egymást.