horoszkóp

Íme az összes férfi Bálint Antónia életéből

2013.12.14. 19:07
Megjelent Bálint Antónia könyve, ami leginkább három dologról szól: a családjáról, a szépségkirálynői koronájának elvételéről és a férfiakról. Minket igazából az utóbbi érdekel, ezért most összeszedtük A királynő meztelen című nagy mű alapján, kik voltak a legfontosabb férfiak Bálint Antónia eddigi élete során.

Flipper Öcsi

A 2008-ban elhunyt énekessel 17 évesen ismerkedett meg a Bíbor Presszóban. A férfi kék pálmafás ingben közelítette meg, elkérte a telefonszámát, és miután felhívta, már szerelmes is lett belé. Soha nem feküdtek le, de amikor Bálint elszökött otthonról, nála aludt. Este simogatta Flipper Öcsi hátát, de azt már nem engedte, hogy a férfi viszonozza azt.

Szikora Róbert

Szikorával nem került intim viszonyba, de nyilván tetszett a férfinak, hiszen többször is megkörnyékezte annak érdekében, hogy álljon be gidának az R-Góba. Bálint egy ideig ellenkezett, aztán igent mondott, és rákerült egy plakátra is, de miután meg akarta erőszakolni Szikora egyik testőre, kikerült a képből.

Bogdán Csaba

Az Első Emelet gitárosával kétszer is összejöttek. Először csak telefonon beszélgettek, Toncsi pedig kikerülve szigorú szülei hatásköre alól, oda is költözött hozzá, hiszen elmúlt 18. Első körben az ölte meg a kapcsolatukat, hogy hősünk szerette a társasági életet, Bogdán meg nem. A szakítást a férfi olyan elegánsan rendezte le, hogy Bogdán egy buli után közölte vele: már ne menjen haza, mert nem ott lakik. Második kapcsolatukat egy vetélés tette tönkre. Bogdán azóta Szandi boldog férje.

Orbán Józsi

Vele akkorákat buliztak, hogy a plafon is leszakadt! Nem volt köztük semmi intim, de sokat jártak a Fészekbe, ami nagyban rontotta kapcsolatát Bogdánnal. Amikor Bogdán kidobta, végül hozzá ment aludni.

Szörényi Örs

Szörényi Levente fia a változatosság kedvéért az Első Emelet dobosa volt, amikor ellenállhatatlan vonzalmat kezdett el érezni Bálint Antónia iránt. “Örssel több alkalommal találkoztam, de különösebb érdeklődést nem váltott ki belőlem, mígnem egy alkalommal, a zenekar klipforgatására kölcsönösen kinyilvánítottuk egymás iránt érzett vonzalmunkat” - szól a kissé fura történet arról, hogy Bálint akkor habarodott bele, amikor felvette a földről a férfi kesztyűjét. Egy ideig Bogdán Csaba háta mögött kavartak, aztán egyszer csak odaköltözött Szörényihez. A kapcsolatnak úgy lett vége, ahogy indult, Bálint megcsalta a férfit.

Pachmann Péter

Pachmann Péter váltotta Szörényit, akivel az A3 csatornán vezettek együtt reggeli műsort. Még tartott a kapcsolata, de már próbálkozott a férfinál, de mivel az nem reagált, azt hitte, hogy meleg. A nő szakítása után viszont már nem volt probléma, gyakran jártak Pachmann nagymamájának üres lakásába, ahol leginkább ettek és dugtak, ezt pedig a nagy nyilvánosság elől sikerült is eltitkolni egy ideig. A románcnak azért lett vége, mert Bálint nehezen tudta feldolgozni, hogy Pachmann leszólta, amiért fekete öltözékben jelent meg a saját nagymamájának halála után. Érdekes, hogy a nagy szerelemnek nem sikerült tökéletesen leírni a nevét, ugyanis a könyvben egy n-betűvel szerepel.

Kovács Kristóf

Bálint Antónia akkor kívánta meg igazán a Fábry Show producerét, amikor az fennhangon menőzött vele, hogy gyakran járnak akkori barátnőjével Thaiföldre. Amikor ennek hangot adott, Kovács már írt is egy SMS-t neki. Hosszú ismerkedés után végül Kovács barátjának a vidéki házában teljesedett be a nagy románc, aminek hangsúlyozottan felhőtlen része egy évig tartott, de legalább őt is elvitte Thaiföldre. Egy rövidebb válság után Kovács el is jegyezte, de a nő végül Hajdú Pétert választotta.

Hajdú Péter

A kapcsolat különösen azért vicces, mert Kovács Kristóffal a könyv szerint többször is kiröhögték az azóta a TV2 egyik atyaúristenévé vált Hajdút. Bálintnak közben volt egy orvos udvarója is, de ő annyira jelentéktelennek tűnik, hogy még a nevét sem írta le, pedig az első nagy találkozására is elvitte Hajdúval, akinek jó illata volt, remek ruhái, és hát már ott is megcsillogtatta legendás humorérzékét. Egy ideig titokban jártak, ami azért fura, mert Hajdú már akkor is imádta magát nyilvánosan lefényképeztetni minden elképzelhető élethelyzetben. Bálint szerint sokat rontott a kapcsolatukon, hogy Hajdú elkezdett féltékenykedni, az pedig különösen kiborította, hogy három hónap után már előkerült a gyerekvállalás is, a férfi pedig azzal büszkélkedett, hogy még mindig nem csalta meg barátnőjét. Aztán Bálint szerint mégis megcsalta, ezzel pedig vége is lett a nagy szerelemnek, aminek szinte minden történését megtudhattuk az újságokból is.

Földesi-Szabó László

Ez a kapcsolat, és a belőle kihozott drámák annyira jól vannak dokumentálva, hogy igazából Bálint Antónia sem tudott már róla újat mondani. Született egy gyerekük, Babi, akin sokáig ment a civakodás. Bálint nagyon nem szereti Földesi-Szabó új nőjét, és nagyon rosszul érintette, hogy élete párja börtönbe került.

Tereh István

Érdekes, hogy a nagy műben arra már nem tér ki, hogy három tag is megvolt neki az Első Emeletből, hiszen Bogdán Csabán és Szörényi Örsön túl Tereh Istvánnal is sikerült összejönnie. Vele annyira, hogy még kézenállva is dugtak az utóbbi időben, aminek hírét a tévében is megosztották a világgal. Most épp nem tudjuk, milyen viszonyban vannak, mivel az utóbbi időben nem árasztják el boldogságukkal az újságokat. Vele amúgy a könyv már nem foglalkozik, de mi persze mindent tudunk.