Rowan Atkinson, Adam Sandler vagy Hugh Grant mind olyan színészek, akik bármi mással próbálkoznak is, örökre benne ragadtak a mulatságos-szerencsétlen szerepkörben. De miért is akarnának onnan kijönni, amikor ezért szeretjük őket? Összeszedtük a számunkra legkedvesebb öt lúzert az újabb generációs egyarcúak közül, hogy megszavazhassák, melyikük bénázta már be magát az önök szívébe is.

DJ Qualls

Ki mással kezdhetnénk a sort, mint Donald Joseph Quallsszal, minden idők egyik legcukibb lúzerével? A fura pókszerű testfelépítéssel megáldott Qualls általános végén érezte először, hogy nem tud ellenállni a színpad csábításának, de egy éven belül Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak nála (tudják, ez az a betegség, amivel Cynthia Dictatort is műtötték), a kezelések miatt pedig egy időre parkolópályára került a karrierépítés. Két év kezelés után meggyógyult, áttelepült Londonba elvégezni az angol és irodalom szakot, majd visszatérve Amerikába egy nashville-i társulatnál kezdte bontogatni szárnyait. Néhány felejthető tévés szerep után 2000-ben robbant be a mára kultikussá vált Cool túra című vígjátékkal, amit azóta sem sikerült überelnie. A filmnek köszönhetően viszont felfigyeltek rá olyan nagy divatházak, mint a Prada vagy az Ashton Kutchert is sokáig foglalkoztató Calvin Klein, és az extremitásáról hírhedt David LaChapelle fotós egyik kedvence lett. Gondolná, hogy ilyen alkattal és fejjel modell válhat valakiből? Pedig de. Arról nem is beszélve, hogy több mint 5 évig élt se veled, se nélküled kapcsolatban a Twilight jónőjével, Nikki Reeddel.

Jonah Hill

Ugyan a "18 évesen még mindig szűz lúzerek az érettségi előtt még jól megmutatják az egész sulinak... aztán mégse" téma Hollywood egyik leglerágottabb vígjáték csontja, a 2007-es Superbad valamiért mégis kilógott a sorból. A kritikusok szerint azért, mert a forgatókönyvet jegyző Seth Rogen és haverja tiniként épp az a "két szerencsétlen matyihuszár" volt, akiknek elég volt csak visszaolvasni a zoknisfiókban rejtegetett naplót, és egy igazán hiteles sztorit tudtak összehozni gimis vergődéseikből. Bárhogyan is, a filmet nem csak mi imádtuk, hanem a fél világ, ennek köszönhetően pedig az eredetileg Jonah Hill Feldstein néven anyakönyvezett, ruházati balesetek áldozatául eső komikus egyik napról a másikra bekerült a bájosan béna karakterszínészek táborába. A japán kajával legalább egy harmincast ledobó Hill olyan filmekben játszott, mint a Felkoppintva, a Lepattintva vagy a Felhangolva (ezúton is köszönet a magyarországi forgalmazóknak a kreatív címadásokért), de kapott szerepet komolyabb darabokban is. A Brad Pitt nevével eladott Pénzcsinálóért például Oscar-díjra jelölték, a december végén debütáló, Scorsese által rendezett A Wall Street farkasát pedig az év drámájának hirdetik. Szabadidejében Leonardo DiCaprioval fürdőzik együtt két óriásmell társaságában.

Jason Biggs

A Wikipedia a Biggsről szóló cikkének első két sorában összegzi mindazt, amit tudnunk kell a félig olasz, félig brit színészről: "leginkább az Amerikai pite Jim Levensteinjeként ismerhetjük, jelenleg ő kölcsönzi a hangját Leonardonak a Tini nindzsa teknőcökben". Nagyjából tényleg ennyi. Ő volt a pitét rakó fiú az Amerikai pitében, és ez örökre elvehetetlen. Persze '99 óta meg-meghívták azért más filmekbe is, mint az Apja lánya vagy A spanom csaja, de még a minden kommerszfilm-színészből a lehető legtöbbet kihozó Woody Allen is csak a Csak az a szex kapcsán gondolt rá. Sokan esnek abba a csapdába, hogy megsértődnek a világra, mert lényegesen többre tartják magukat annál, hogy egy ilyen szerepbe beleragadjanak, de szerencsére Biggs nem az az ember. Nem próbálta zs kategóriás művészfilmekben bizonyítani művészi sokszínűségét, egyszerűen maradt az börleszkesen ügyetlenkedő viccesfiú figuránál. És ezért hálásak vagyunk neki. Felesége és gyermeke van, akikkel boldogan él, az asszonnyal még a Time címlapját is kifigurázzák néha.

Michael Cera

A kanadai születésű Cera gyerekkorában egy hosszabb betegség alatt nem tudta mivel elütni az időt otthon unatkozva, jobb híján kívülről megtanulta a Szellemírtók című kultfilm dialógusait az első szótól az utolsóig. Mint ilyenkor a gyerekek általában, azonnal elhitte, hogy nála nagyobb tehetséget a föld nem hordott még a hátán, és elkezdte komolyan venni magát. Végigjárta a szokásos szamárlétrát: színjátszókör, reklámok, sorozatok, aztán egyszer csak a Hatodik érzék válogatásán találta magát. Akkor alulmaradt Haley Joel Osmenttel szemben, de nem törte le a kudarc, néhány évvel később rá osztották Evan szerepét a Superbad-ben, a szerethető gyökér karakter pedig meghozta számára a sikert. Azóta feltűnt a Juno és a Lázongó ifjúság tinimozikban, legemlékezetesebb alakítását a Scott Pilgrim a világ ellen képregény megfilmesített változatában nyújtotta. A mi kedvencünk tőle mégis a Dalok ismerkedéshez, amivel bekerült a felejthetetlen filmes udvarlások összeállításunkba.

Zach Galifianakis

Ki a legcukibb lúzer?

Igaz, hogy a többiekhez képest enyhén túlkoros, de a Másnaposok kimondhatatlan nevű Alanje az újkori vígjáték-történelem talán legmulatságosabb formája. A durván klausztrofóbiás színész értelmiségi családba született, az elvárásoknak megfelelve próbálkozott is az egyetemmel, ahol hamar elismerést szerzett furaságával: ő volt az első fehér bőrű diák, aki valaha bekerült a kizárólag fekete tagokat tömörítő Kappa Xi egyletbe. Aztán lelépett az egyetemről, pont a diploma előtt. Hiába a felsorolhatatlanul hosszú lista komikusi múltjából a Jackasstől kezdve a Funny or Die-on át a Jimmy Kimmelig, a nemzetközi áttörést a 2009-es Másnaposoknak köszönheti. Az adakozó kedvű Galifianakist nem különösebben izgatja a sztár státusz, egy interjúban így bölcselkedett a népszerűségről: "Különös ez az egész ismertség dolog. Elmúltam negyven, talán ha húsz lennék, kihasználnám, csajoznék, piálnék, drogoznék, és élvezném, hogy megtehetek bármit, aztán elszállna az agyam és minden elcsesződne. Bár így se aggódom, negyven fölött is simán el lehet baszni mindent."