Ahhoz, hogy a Való világ hatodik szériája elérje a kívánt minőséget, öt dolgora van szükség: szexre, egy nagy monológra, egy borzasztó dalra, egy bunkó veszekedésre, és az összes játékos leépülésére, amit napról napra követhet majd a Velveten is. Hogy érzékeltessük, mennyire fontos dolgok is ezek, illusztráljuk is az elvárásainkat az előző évadokból hozott példákkal.

Igen, bevalljuk hogy az esti szórakozás legprosztóbb formáinak egyike az, ha végigkövetünk egy magyar valóságshow-t, és mellette azt is, hogy mi például nézni fogjuk a Való világ hatodik évadát. Még akkor is, ha tulajdonképpen már előre tudjuk, mi fog történni az RTL2-re került műsorban, hiszen a végeredményt úgyis azok az apróságok teszik szórakoztatóvá, mint hogy pontosan mitől válik valaki a villa legnagyobb bunkójává, a jó csajok hogy alakulnak át pár ital után magukról megfeledkezett középiskolásokká, és hogy ki mondja el a legnagyobb ostobaságot a szezon alatt. Most elmondjuk, milyen szintű dolgokra várunk.

A tökéletes monológ

A negyedik szériában Alekosz akkora szerelmes monológot hozott össze az üveg mögött épp részegen táncoló Évának, hogy pár nap alatt ellepték a Youtube-ot a különböző feldolgozások. A teljesen eredeti már konkrétan el is tűnt, de az alábbi verzióban a szöveg szerencsére teljesen sértetlen.

A dal

Bár több óriási slágert is kitermelt magából a Való világ, a csúcspont egyértelműen az első széria termése, ahol az akkor még okoskodás helyett szórakoztatni akaró Dopeman hozta össze a lakosokat. Györgyusztól kezdve Ágin át mindenki feltűnik a kreatívan csak Villarap címet kapott dalban.

A szex

Nem kell finomkodni, mindenki a dugásra vár. Valószínűleg idén is lesz, de azon sem lennénk túlzottan meglepődve, ha pornó kerülne elő, egy Playboy-címlap pedig gyakorlatilag garantálva van. A pornózás ténye kétszer ütött igazán nagyot, az ötödik epizódban a finomlelkű Veráról került eló egy kasztingvideó, a harmadik szériában pedig Pandoráról derült ki, hogy nagykorúságát a lehető leggyorsabban kihasználva a szexiparban kereste a boldogságot. Ha valaki konkrétan ezt keresi, teljesen felesleges néznie a műsort: vetkőzések, dugások és egyéb fontos részletek nem kerülnek adásba, viszont az interneten és valószínűleg a szavazásra is használható appokon keresztül meg lehet őket tekinteni. Meg persze a Velveten, hiszen nagyon figyelünk.

A veszekedés

Minden Való világnak van egy olyan vitája, ami tökéletesen fedi azt a pontot, amikor egy asztaltársaság részeg tagjai elkezdik egymást szidni. Ezt is a negyedik szériában maxolta ki Alekosz, amikor Bécit küldte el úgy a francba Jerzyvel együtt, ahogy azt csak a legelviselhetetlenebb emberek tudják.

A leépülés

Az, ha valaki hónapokon keresztül be van zárva egy házba még akkor is megterhelő, ha dolgozni tulajdonképpen egy büdös percet sem kell. A lakók nem sportolnak, nem is mozognak mert nincs hova, és úgy általában az a leginkább megerőltető része az egésznek, hogy hajnalig kell táncolni részegen. Ezért egy idő után még a jó nők is kikerekednek kissé, a bezártság miatt pedig mindenki idegesítőbb lesz egy fokkal annál, mint amikor beköltözött. A legjobban talán az ötödik szériában feltűnt Kinga esett szét, akinek legerősebb jelenete talán az volt, amikor az éjszaka során kiugrott egy kis hideg töltött káposztát enni.