horoszkóp

Még Alekosz is meglepődött a VV6 szereplőin

2014.01.14. 11:01 Módosítva: 2014-01-14 11:41:34
VV Éva kibukott a VV6 első hat beköltözőjén, és úgy gondolja, fizetett színészekről van szó. A vasárnap esti élő adáson Alekosz is ledöbbent, de szerinte ez még csak a kezdet.

VV Éva kiakadt, Alekosz viszont türelemre inti az olvasókat a Való világ hatodik szériájával kapcsolatban, amit szerkesztőségünk is vegyes érzelmekkel közvetített percről percre vasárnap este. "Fuuuù ba@d meg! Nèzitek? Ez az Alexa gyaaaa, kilônèm az ûrbe!" – kommentelte a műsor ideje alatt a Facebookon Baukó Éva, majd a Velvetnek elmondta, eleve már az nem tetszett neki, hogy nem volt beszavazó show, vagyis idén nem a nézők döntötték el, ki jut be a villába, a mostani szériából pedig mindeddig nem tetszik neki senki.

Baukó Évának senki sem szimpi

"Míg az előző szériából volt egy-két olyan karakter és arc, aki szimpatikus volt, volt benne valami, ami magával ragadott, eddig egyikben sem találtam meg ezt" – magyarázta. "Sőt, egész felháborítónak tartom, a legaljának. Két emberről tudom elmondani, hogy normálisnak tűnik: Zsolti és Iza, bár az utóbbi is elég furcsán viselkedett, amikor Istenes Bencéék kamerája elé úgy került, hogy nem volt rajta smink. Van egy olyan érzésem egyébként, hogy ezek fizetett színészek, túl van játszva minden. Ez nem a való világ" – méltatlankodott VV Éva, aki leginkább Charlotte viselkedésétől mászott falra (ő az a modell, vagy mi, aki állítja, minimum 500 pasit cipelt már az ágyba, de volt, hogy ezret emlegetett).

Alekosz: Várjuk ki a végét

Nagy Alekosz, a Való világ 4 nyertese megkeresésünkre elmondta, véleménye szerint senki ne vonjon le messzemenő következtetéseket addig, ameddig az összes játékos bent nincs, és ameddig el nem kezdődik az igazi játék: "Ugyanis nagyon nagy meglepetéseket hordoz magában a Való világ" – tudálékoskodott.

"Nem tudhatja a néző, hogy mi lesz holnap, ez az egész lényege. Én elhiszem azt, hogy sokakat megbotránkoztatott a tegnapi adás, de ha valaki megnézi majd a következőt, majd a harmadikat, napról napra, adásról adásra változik majd a véleménye. Az én igazi véleményem, az én igazi meglátásom akkor fog kialakulni, amikor majd az összes játékos bent lesz, és elindul az igazi játék." Az exvillalakó hozzátette, vasárnap este ő is meglepődött, egyik pillanatban negatív, másik pillanatban pozitív érzései voltak, aztán megint negatív és megint pozitív, de szerinte pontosan ez az egész lényege, ez a csatorna célja. "Nagyon kihozta belőlem ezeket a váltakozásokat. Hogy ez tudatos-e vagy véletlen az ő részükről, azt nem tudom, de a tegnapi adás alatt mindez működött."

Vasárnap este hat fiatal költözött be a Való világ villájába, ha nem követte volna a történéseket, részleteket ide kattintva olvashat. 

Hozzászólna? Facebook oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!