Iza jó nőként érkezett a villába, de általában megaláztatások jutnak neki, Simon nagyon elrontja a játékot azzal, hogy nőjén kívül senkivel sem áll szóba, a nyilvános dugás vitte a hetet, a viszonyok pedig szinte követhetetlenek.

A hét hülyéje: Simon

Egy hete még teljesen úgy tűnt, hogy az egész villa úgy táncol, ahogy Simon fütyül, ráadásul a csodabogár rekordidő hozott össze egy nőzést is (bár ez utóbbi értékén azért csorbít némit, hogy az 500 aktusával menőző Charlotte voltaképpen mindenkivel össze akart jönni előtte). A probléma az, hogy a már szexig és mindenféle eljegyzési tervekig is eljutott párkapcsolata az egész maradék műsorból kivonta őt. Simon nem beszélget senkivel, nem csinál hülyeségeket, és a produkciója nagy része abból áll, hogy mozog egy takaró valamelyik ágyon. Örülünk, hogy szerelmes, de így nem lehet nyerni.

A hét lúzere: Iza

A fiatal lány elvileg a a jónő figuráját akarta hozni a villában, ehhez képest csak azt mutatja be, hogy milyen idegesítők is az egész életükben bárkit megkapó lányok akkor, ha véletlenül nem kapják meg, amit akarnak. Az, hogy Zsolt elég rondán lepattintotta magáról a szinte könyörgő lányt, pont alkalmas lett volna egy nagy jellemfejlődésre, de Iza inkább a kicsinyesen féltékenykedő picsáskodást választotta. Ezen a héten már teljesen elviselhetetlen volt, amit csinál, a féltékenységi hisztijeit arra fogja, hogy nem hagyják őt aludni, a nyilvánosság előtt úgy csinál, mintha ignorálná Zsoltot, privátban viszont már bevallotta, hogy ha az összejön Dorkával, akkor kicsinálja őket. Valószínűleg arra gondolt, hogy onnantól egész nap nekik panaszkodik, azt tényleg kevés ember tudná elviselni.

A hét jelenete: Simon és Charlotte nyilvános dugása

A VV6 játékosai közt uralkodó középiskolai hangulatról az mond el a legtöbbet, hogy lazán nyilvános eseményt csináltak abból, hogy Charlotte és Simon elvonulnak dugni.

A viszonyok

Vagy a műsor vágását rontották el, vagy tényleg teljesen követhetetlen idegállapottal rendelkeznek a játékosok. Jelenleg ugyanis szinte mindenki utál mindenkit, de az elég ködös, hogy miért. A legfurább az, hogy a szerdán beköltözött Zsófi és Charlotte minden előzmény nélkül elkezdtek fújni a másikra, Zsófi többször is hangoztatta, hogy egyszerűen butának tartja lakótársát. Ebből alakult ki az, hogy Aurelio és Simon sem kedveli egymást túlzottan, hiszen Aurelio Zsófit szeretné nagyon megdönteni, Simon pedig már el is jutott Charlotte megcsinálásáig. Aurelio melleseg Lacinak is hőbörgött, mert szerinte túl kedves Zsófival, és elég féltékeny emiatt. Durva hiszti volt Izáék környékén is: bár Iza Dorka nagy barátnőjének mondja magát, mégis borzasztóan féltékeny rá, emiatt veszekedett kicsit mindhárom résztvevő. A villa állócsillaga Józsi, akivel tulajdonképpen senkinek sincs semmi baja, hiszen mindig kedves, illetve Krisztián, akiről szerda óta annyi derült ki, hogy tájszólása van, és ő is nagyon kedves. A villa királya jelenleg Viki, aki pontosan annyival okosabb a többi játékosnál, hogy meg tudja tartani a kényszerbarátságait.