A lesifotósok szokatlanul erős termést produkáltak a héten: Christian Bale-t hosszú idő után szerettei körében kapták el, Olivia Wilde-ról tankolás közben készültek képek, Anne Hathaway pedig a kesztyűivel hülyéskedett a paparazzi szeme láttára.

Christian Bale családostul Párizsban turistáskodik

A színész kilenc éves lányával, Emmeline-nel, és feleségével, Sibi Blazival utazott Franciaországba. (A pár 2000-ben házasodott össze, Blaziról annyit lehet tudni, hogy korábban modellkedett, majd sminkesként dolgozott, és Winona Ryder személyi asszisztense volt.) Ezek a képek vasárnap készültek róluk, akkor egy étteremben ebédeltek, majd sétálni. Ha ugyanott szeretne enni, akkor a Le Petit Zinc-be foglaljon asztalt.

Anne Hathaway kesztyűje vicces

A színésznő és férje, Adam Shulman a Sundance filmfesztiválon tartózkodik éppen. Mint a többi sztárnőnek, neki is jól áll a lazaság, illetve a vörös szőnyeg távolsága, úgyhogy Park Cityben folyamatosan nevetve vagy grimaszolva fotózzák le. A kesztyűit is szívesen mutogatta

Meat Loaf most így néz ki

A 66 éves énekes-színészt New Yorkban fotózták le. Forgatásról jött, a Wendy Williams Show-t vették fel, ezután pattant taxiba. Vagy hazament, vagy nem, de az biztos, hogy a szemöldökei nem gyengék. Érdekesség: húsz éve énekelte el először az I Would Do Anything For Love-ot.

Hugh Jackman lábai vékonyabbak, mint hinné

A színész többek közt a Farkas miatt gyúrta ki magát, és bár úgy látjuk, mostanában nem lesz olyan filmje, ami ezt indokolttá tenné, még mindig rendszeresen testmozog. Sportolni persze menő, de a lábszárai meglepően vékonyak, legalábbis a széles vállaihoz képest mindenképp.

Rooney Mara napszemüvegben felismerhetetlen

Rooney Mara is a Sundance filmfesztiválon van, és ha nem olvastuk volna el a képaláírást, a büdös életben nem ismertük volna meg a színésznőt, akit A tetovált lány amerikai remake-je tett igazán híressé, inkább mondjuk Natalie Portmanre tippeltünk volna. Napszemüveg nélkül itt nézheti meg a színésznőt.

George Clooney Julija Timosenko arcképével díszített pólóban ment étterembe

A színész Hugh Laurie-val forgatja a Tomorrowland című filmet Valenciában, szabadidejében pedig a jelek szerint a híreket olvassa, és Julija Timosenko szabadon engedéséért kampányol. Ha fogalma sincs, miért, itt olvashat utána.

Liv Tyler fia már majdnem akkora, mint ő maga

És alighanem az apjára hasonlít jobban. A színésznő, aki vagy Orlando Bloommal jár, vagy nem, New Yorkban sétált fiával. Milo Langdon 10 éves, és lassan túlnövi anyját. (Apja egyébként Royston Langdon brit zenész.)

Madonna már bot nélkül mászkál

A Grammyn még nénikésen, bottal botorkáló énekesnő már sétapálca, és egyéb kellékek nélkül mászkált. Ezek szerint már kiheverte lábcsont-zúzódását, vagy Los Angelesben nincs szüksége járássegítőre.

Olivia Wilde terhesen is jár edzeni

A várandós színésznőt jógázás után, illetve tankolás közben örökítették meg. Azon kívül, hogy a mellbimbói átharapják a pólóját, nincs mit mondanunk: Wilde gyönyörű, és az edzőcucc sokkal jobban áll neki, mint az estélyi.