Nem. Az énekesnő fellépett az MTV Unplugged műsorában, ahol a szokásos szintet hozta: tök mindegy, mi jött ki a száján, a szokásosnál is szakadtabb ribancnak öltözött, twerkelt, fogdosta magát, ja, és ott volt Madonna is.

A Nirvana, az Alice In Chains, a Stone Temple Pilots és még oly sok már előadó után Miley Cyrus is fellépett az MTV Unplugged című műsorban, amelyet január 29-én adott le az egykori zenecsatorna, de csak az Egyesült Államokban.

Pont emiatt a műsort mi sajnos nem láttuk, de a csatorna szerencsénkre összefoglalta a lényeget a honlapján. Egy galériát persze így is összeállítottunk, mert képeket azért kaptunk róla. Nem fognak meglepődni: amit az énekesnő általában produkál, az ezúttal is megtörtént: volt tapi, twerk, és kevés, illetve szűk ruhák.

Cyrus a saját műsorát annyival kommentálta: „igyekeztem idehozni Nashville-t [a countryzene szülőhazája] ma estére", ennek jegyében szakadt cowboynak, illetve piros-pepita countryénekesnőnek öltözött, rápucsított egy-két lónak öltözött emberre, és csizmát húzott. Szerencsére csatlakozott hozzá Madonna is, akivel a Don't Tell Me és a We Can't Stop egyvelegét adták elő. Nézzék meg, hogyan, és egyből érteni fogják, miért nem szúrtuk be ide a többit.

Get More: Miley Cyrus, Miley Cyrus: Unplugged, Full Episodes