Kőkemény perre számíthat a barátnőjét tavaly lelövő Oscar Pistorius: a március 3-án kezdődő per teljes hanganyagát közreadják, és nonstop tévécsatorna ad majd hírt az ügyről. Eközben árnyaltabbá vált a sportoló és Reeva Steenkamp viszonya, kiszivárgott dokumentumok szerint a férfi pornót nézett a gyilkosság előtt. Pistorius mindenesetre tengerparti ejtőzéssel készül az eljárásra, Steenkamp apja közben stroke-ot kapott a stressz miatt.

Lehet, hogy mégsem volt akkora a szerelem Oscar Pistorius és agyonlőtt barátnője, Reeva Steenkamp között. Legalábbis erre engednek következtetni azok a kiszivárgott bírósági dokumentumok, amiket a brit Independent foglalt össze. Pistorius verziója szerint betörőnek hitte barátnőjét, majd agyonlőtte.

A dokumentumokból kiderül, a sportoló a mobilján pornót nézett a gyilkosság előtt. Akkor 29 éves barátnőjével összevesztek, ezután szándékosan lőtt rá (korábban felmerült, hogy a szteroidok hatására vált agresszívvé), a kezdetben hangoztatott 60 centiméternél távolabbról. A lövést halló biztonságiaknak is azt mondta, nem történt semmi különös, ráadásul a szomszédok sikolyokat is hallottak – írja a brit Mirror.

Tények és nyilatkozatok

Pistorius és ügyvédei eközben marketingeszközökkel próbálják ártatlannak bemutatni a férfit. Egyrészt Twitter-oldalt indítottak a témában, másrészt Pistorius is megszólalt a gyilkosság első évfordulóján, hangot adva fájdalmának és szomorúságának. "Nincs az a szó, ami megfelelően kifejezhetné az érzéseimet erről a szörnyűséges balesetről, ami annyi szívfájdalmat okozott mindazoknak, akik igazán szerették – és továbbra is szeretik Reevát". Közölte, egész hátralévő életében kísérteni fogja az aznap átélt trauma és keserűség.

Ehhez képest a Mirror arról ír, Pistorius egy-két napja még az idilli dél-afrikai üdülőhelyen, Knysnában süttette a hasát, miközben elhunyt barátnője apja majdnem belehalt egy stroke-ba (most Port Elizabeth kórházában ápolják). Barry Steenkamp bátyja, Mike a közelgő pert tartja a stroke okának, szerinte akkor következett be, amikor testvére kinyitotta az aznapi újságot, ami a perről számolt be.

Kamera-per

Oscar Pistorius pere március 3-án kezdődik Pretoriában. Több mint száz tanút meghallgatnak majd, köztük a vádlott nővérét, korábbi barátnőit, szomszédait, és persze a ballisztikai-és orvosszakértőket. Dunstan Mlambo bíró a BBC szerint hozzájárult ahhoz, hogy a per egy részét közvetítsék a tévéstábok, a per hanganyaga pedig teljes egészében hozzáférhető lesz. Ami még durvább, hogy a tárgyalóban elhelyezett három kamera képét az e célra létrehozott Oscar Pistorius Trial csatorna fogja majd közvetíteni, ami vasárnaptól sugároz 24 órában.

A védelem nem örül, Mlambo bíró szerint viszont az élénk sajtófigyelem növeli a per átláthatóságát (bár tévében csak a vádirat-ismertetést, a nyomozásban résztvevő tanúk vallomásait, a perbeszédeket és az ítéletet mutatják majd). A New York Times szerint óriási a médiaérdeklődés, körülbelül O.J. Simpson peréhez mérhető, Kínából és az Egyesült Államokból is érkeznek majd stábok.

Ha a versenyeit a Sky News szerint visszamonó futót bűnösnek ítélik a szándékos emberölés vádjában, akár életfogytiglani börtönre is számíthat (lőszerrel való visszaéléssel is vádolják). A dél-afrikai jogszabályok értelmében leghamarabb 25 év múlva szabadulhatna. A peren Steenkamp anyja, June is részt vesz majd. Ők csak annyit akarnak tudni, hogy a lányuk nem szenvedett-e "azon a tragikus Valentin-napon" – közölték.