horoszkóp

Gyanús DNS-teszttel bizonyítja, hogy Michael Jackson az apja

2014.03.16. 10:22 Módosítva: 2014-03-16 10:28:40
Évek óta kering a pletyka, hogy a 31 éves énekes, Brandon Howard talán Michael Jackson eltiltkolt gyereke lehet. Howard a múlt héten azt mondta, DNS-teszttel bizonyítja, hogy ő a 2009-ben elhunyt énekes fia. Nemcsak ismertséget hozhatott volna neki a teszt, de nagyon sokmillió dolláros örökséget is. Azonban a teszt szavahihetőségét megkérdőjelezik, és Jackson volt háttérénekese is bejelentkezett mint biológiai apa.

Ha rákeresünk a viszonylag ismeretlen énekes, Brandon Howard nevére, akkor azt látjuk, hogy a legtöbbször azért kerül elő a neve az interneten, mert valakik azt állítják, hogy ő Michael Jackson eltitkolt fia. Tény, hogy Howard eléggé hasonlít a 2009-ben elhunyt énekesre, a hangja és a külseje is Michael Jacksont idézi.

Howard eddig nem igazán foglalkozott a dologgal, de a múlt héten határozottan állította, DNS-teszttel tudja bizonyítani, hogy ő az énekes eltitkolt fia – írja a New York Daily News. A TMZ úgy tudja, hogy Howard talán Jackson egy korábbi szájmaszkját, vagy egyéb hasonló kiegészítőjét szerezte meg, hogy DNS-hez jusson.

„Sosem hallottunk róla. Már rég lejárt minden határidő ahhoz, hogy valaki jelentkezzen, mint Michael fia” – mondta a TMZ-nek a Jackson hagyatékát kezelő társaság ügyvédje, Howard Weitzman.

A TMZ névtelen forrásokra hivatkozva már a múlt héten azt írta, hogy a DNS-teszt eredménye tényleg pozitív lett. A teszt bejelentésére külön sajtótájékoztatót trombitáltak össze, és ez igazolta Howardot, bár rögtön megkérdőjelezték a valódiságát. A Daily Mail szerint ugyanakkor Augie Johnson énekes kijelentette, Howard biológiailag az ő fia, nem Jacksoné.

Brandon Howard anyja Miki Howard énekesnő, aki a '80-as évek elején, vagyis nagyjából akkor, amikor a fia született, Michael Jackson menedzsmentjében is dolgozott. A viszonylag közeli kapcsolat tehát megvan, nem teljesen életszerűtlen, hogy Jackson összeszűrte a levet az énekesnővel. Augie Johnson szerint ő is benne volt vokalistaként Jackson sleppjében, még 1979-ben, így ismerkedhetett meg Miki Howarddal, sőt a szülőszobán is jelen volt.

Ha így is kiderülne, hogy Howard a nagy énekes fia, akkor elvileg részesülhetne Jackson örökségéből, ami összesen mintegy 17 milió dollár (kb. 3,8 milliárd forint) és kb. 600 millió dollár különféle (kb. 135 milliárd forint) vagyontárgyakban. Ráadásul az egyelőre nem túl ismert énekesnek a hírverés sem jönne rosszul. Azonban a lap szerint Jackson végakarata kizár más örököst három ismert gyerekén kívül.