horoszkóp

Ez történt a Megasztár 3 versenyzőivel

2014.03.29. 09:38
Utánajártunk, mi történt a 2005-2006-ban futó Megasztár énekeseivel, mivel foglalkoznak, hol zenélnek - ha egyáltalán zenélnek még. A csapatból Rúzsa Magdolna és Puskás Péter futott be a legjobban itthon, többen pedig külföldre menekültek. Széles Iza például bolti eladó.

Rúzsa Magdolna

Rúzsa Magdi a 2006-os győzelme óta már három stúdióalbummal jelentkezett, ami nem mondható soknak, ennek ellenére az énekesnő sikere töretlen. 2007-ben ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Aprócska blues című dalával, produkcióját a kilencedik helyezéssel jutalmazták. A vajdasági Rúzsa 2009-ben megkapta a magyar állampolgárságot. 2011-től önálló esteket tartott a Pesti Színházban Magdaléna Rúzsa címmel, 2013-tól pedig az M1-en futó A Dal című műsor egyik zsűritagja. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán megnyerte az év énekesnőjének járó díjat.

Varga Ferenc

2006 legjobb férfihangja, vagyis a Megasztár harmadik szériájának második helyezettje a verseny után nemcsak a magánéletben, hanem szakmailag is összeállt Balássy Bettyvel, aki az élő adások során vokálozott a döntősöknek. 2007-ben jelent meg első közös lemezük, ami az Ébredni valakiért címet kapta. Az albumon a duettek mellett szóló dalok is helyet kaptak. A házaspár azóta több albumot is a piacra dobott, miközben Balássy Betty két közös gyereknek is életet adott, egy kislánynak, Rozinak, és egy kisfiúnak, Dániel Máténak.  

Póka Angéla

Az Amerikában felnőtt énekesnő 2006 óta énekese a Fekete Tej nevű blues együttesnek és a Chieffoundation zenekarnak, velük szokott koncertezni. Mindemellett színházban is láthattuk, 2009-ben ugyanis a Thália Színházban együtt énekelt Szabó győzővel a Tiszta kosz című előadásban. Ennek hanganyaga később CD-n is megjelent. 

Szabó Eszter és Kontor Tamás

Nem véletlen, hogy Szabó Esztert és Kontor Tamást nem választjuk szét, hiszen a pár a Megasztár harmadik szériája óta szerves egységet alkotva dolgoznak együtt és nevelik közös gyerekeiket. „Esztivel van egy unplugged duettünk, mindenféle ismert dalt dolgozunk át ketten is előadható unplugged dallá sokszor új jazzes, vagy latin stílust adva annak, és ezzel a fesztiváloktól az luxushoteleken át a városi napokig mindenhol játszunk. Néha egyedül is járok egy gitárral mindenféle rendezvényre és ott a Lucky Boys Orchestra, akik megtisztelnek azzal, hogy zenélnek velem néha. Szóval van munkánk: akadnak fix szerződéseink és egy-egy bulira is hívnak a céges rendezvénytől az esküvőkig. Elvállaljuk, ennyivel tartozunk azoknak, akik szavaztak ránk” – mesélte legutóbb a Velvetnek Kontor, aki Szabó Eszterrel és két közös fiukkal Gyulán él, ahol mindezek mellett gitárt, basszusgitárt és éneket oktat.

Lemezt csak maguknak, emlékbe készítenek:  „Inkább csak dalokban, esetleg videóklipekben gondolkodunk, bár a mi közönségünk aligha néz videóklipeket. Persze, ezzel sincsen baj, mert így több dalt tudunk csinálni. Lemezt viszont egyelőre nem készítünk, legfeljebb csak magunknak emlékbe vagy a nagyon stabil bázisnak” - magyarázta Szabó Eszter. 

Bocskor Bíborka

Bocskor Bíborka 2007 óta a Magashegyi Underground tagja, az énekesnő a tehetségkutató óta nagyon távol került a megasztáros jelzőtől. 2006-ban a Kaukázussal énekelte a Szeplős váll című dalt, 2007-ben a megújult Petőfi rádiónak köszönhetően Bocskor Bíborka egyike lett a Petőfi rádiós generáció legnépszerűbb előadóinak. 2007-ben az énekesnő a Magashegyi Underground fronténekese, 2010-ben és 2013-ban nagylemezt adtak ki olyan slágerekkel, mint a Ragyogás vagy az Ezer város. Fellépnek a MÜPÁban, nyaranta turnéznak szerte a világban.

Baktai Anikó

"Nagyon jól vagyok, boldogságban élek a férjemmel" - mesélte megkeresésünkre Baktai Anikó, aki itthon nem, de külföldön megtalálta a számításait. "Természetesen azóta is énekelek, ahogyan a műsor előtt is, vagyis már húsz éve azt csinálhatom, amit szeretek csinálni." Az énekesnő jelenleg egy luxushajón dolgozik, férje társaságában. Lakásvásárlás előtt állnak, mint mondta, építik a jövőjüket.  

Puskás Péter

Puskás Péter eléggé felkapott volt a Megasztár utáni években a popszakmában: több alkalommal is jelölték például a VIVA cometen a legjobb férfi előadó kategóriában, egy alkalommal pedig a legjobb videóklipért el is vitte a Comet-gömböt. Mindemellett színészi karrierje is beindult, már 2006 nyarán megkapta az 56 csepp vér című musicalben Genya szerepét, de játszott például a Kecskeméti Katona József Színházban, a Magyar Színházban és a Szigligeti Színházban is. Jelenleg a Madách Színházban láthatjuk a Macskákban. Egyébként a Biebers formáció tagja, az egyik tavalyi slágert nekik köszönhetjük. “Azt akartam, hogy az emberek meghallgassák, és ne tudjanak hozzá semmit kötni. A Megasztárt az elmúlt 8 évben lassacskán levetkőztem, már inkább a saját dalaimmal ismernek. Nem azért kellett levetkőzni, mert szégyellem a műsort, hálás is vagyok érte mindenkinek, de a tévés szereplésekkel általában túlzottan azonosítanak. Nemrég például odajött hozzám a színházban egy srác azzal, hogy ez a Jóban Rosszban nagyon gagyi, pedig már három éve nem vagyok benne, viszont hat-hét színházban játszottam főszerepeket. A tévével nem lehet harcolni, de érdemes más csatornákon is megszólítani az embereket” - mondta korábban a Velvetnek Puskás. 

Hoffmann Mónika

Szintén az 56 csepp vér című musicalban tűnt fel a Megasztár után Hoffmann Mónika is, aki aztán alig hallatott magáról a későbbiekben. Visszaköltözött Svédországba, ahonnan a tehetségkutató verseny miatt jött Magyarországra és egészen a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatóig nem is tudtunk róla semmit. Az énekesnő akkor bejutott A Dal című műsorba, vagyis dala a legjobb harminc között volt, de mindössze eddig jutott. Még annyit lehet róla tudni, hogy kapcsolatban van, pasijával az interneten ismerkedtek össze. 

Varga István

Tündérmesének indult Varga István története a tehetségkutatóban: a roma származású férfi villamosvezetőből lett hirtelen sztár. A tehetségkutató verseny után az új Combinókat még vele avattatta a főpolgármester, sőt, még egy albumot is kiadott Warga Pisti névvel. (A W=Villamosvezető Varga Pisti. Komoly.) Aztán Varga inkább visszament villamost vezetni, azóta is azt csinálja. 

Széles Izabella

A perui származású énekesnőt 2008-ban felkérték a 9 és fél randi című romantikus film főcímdalának feléneklésére. A dal és a hozzá készült klip sikeres lett, de kábé eddig tartott Széles Iza karrierje. Ő sem találta itthon a helyét, jelenleg Londonban él és eladóként dolgozik valamilyen boltban

Oláh Szabolcs

Oláh Szabolcs a Megasztárt követően csatlakozott a FreshFabrikhoz, elkészítették a Finest című retrospektív anyagot, amivel külföldön és Magyarországon is turnéztak. Oláh 2010-2011-ben újabb albumot adott ki a FreshFabrikkal (Mora), 2012-ben a legjobb pop-rock albumnak járó Fonogram díjat is elnyerték, és azóta is turnéznak itthon és külhon egyaránt. Az Index közönségszavazata alapján A Szám döntőjébe is bejutottak.