Az Eurovízión elért ötödik helyet egyedül Kállay-Saunders András tudta a helyén kezelni, a köztévé munkatársai szerint viszont még ez Bayer Friderika húsz évvel korábbi negyedik helyénél is nagyobb teljesítmény, hiszen most nehezebb dolga van az indulóknak.

„Na, dolgozzunk” – hallottam Gundel Takács Gábortól kezdés előtt pár perccel. Akkor még nem sejthette senki, hogy itt mennyire pontosan van szó munkáról, de hamarosan kiderült, hogy nem vacakolnak: mostanra már tényleg nagyon büszkének kell lennie Magyarországnak, ugyanis megtörtént Kállay-Saunders András első itthon sajtótájékoztatója a szombati Eurovízió után, ahol az MTV volt olyan jófej, és kontextusba is helyezte nekünk, pontosan mit jelent ez az ötödik hely. Mint kiderült, szinte már győzelmet.

„Ez Kállay-Saunders András sikere, de a magyar nézőké is, hiszen ők döntötték el, hogy ki induljon a fesztiválon” – adta át a közös sikerélményt Dr. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója, aki később egy kollégája kérésére azt is kiemelte, hogy a határon túli magyarok szavazatai is nagyon sokat segítettek. Szerencsére jelen volt az MTV Zrt. vezérigazgatója is, Medveczky Balázs, aki még tovább ment, és kijelentette, hogy Kállay-Saunders András ötödik helyezése még nagyobb eredmény, mint Bayer Friderika húsz évvel ezelőtti produkciója, amikor a negyedik lett. „Akkoriban sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a professzionális szempont. Nem volt még mobiltelefon és SMS-es szavazás, szakmai zsűri állapította meg a pontszámokat. Aki látta a szombati műsort, észrevehette, hogy most másféle szempontok domináltak, András sokkal nehezebb körülmények között ért el nagyon jó helyezést” – tudhattuk meg, és már rögtön át is értékeltük az egészet, Magyarország idén is történelmet írt a köztévé segítségével, tulajdonképpen szinte győztünk. Olyannyira, hogy Gundel Takács Gábortól meg is kérdezték, hogy készen áll-e arra Budapest, hogy Eurovíziós dalversenyt rendezzen.

Miután kellőképp hangsúlyozták a megjelent sajtónak, hogy ezt az eseményt most nem lehet elbagatellizálni, mert nagyon nagy dologról van szó, végre megszólalhatott maga Kállay-Saunders András is, aki valószínűleg az egyetlen ember volt az asztalnál, aki a helyén kezelte a dolgokat. „Amikor láttam az Eurovízión Wolf Katit, akkor azt mondtam, hogy egyszer én is fel fogok ott lépni. Amikor majd megnézem öregkoromban, akkor büszkén mondom, hogy Magyarországot képviseltem, de annak is nagyon örülök, hogy örömet okoztam a családomnak” – mondta Kállay-Saunders András, aki természetesen már vadul dolgozik egy új dalon, és elmondása szerint nagyon szépen megnőtt a Running című dala utáni érdeklődés.

Az énekesnek persze megvan a véleménye a leginkább az osztrák szakállas nőként ismert győztesről, Conchita Wurstról is. „Nagyon tud énekelni, bár dala nem találkozott az ízlésemmel. Azért nyert, mert az emberek szeretik, ha valaki egyedi, és nem fél önmagát adni külsőre és zenében egyaránt” - mondta az énekes, aki azt sem tartja kizártnak, hogy jövőre is megpróbál kijutni az Eurovízióra.