Olvasói levelekből kiderült, hogy a Való világ applikácója, amin szavazni lehetett, nem működött. A probléma nemcsak a finálén merült fel, az egész széria alatt akadozott a működés, hol lefagyott, hol újra bejelentkezést kért, és az is megtörtént, hogy a szavazat magától átvándorolt a másik játékosra. Az RTL Klub a Velvet megkeresésére nem reagált.
  • Nem működött megbízhatóan a Való világ applikáció, a fináléban sem
  • Rengeteg szavazat veszhetett el
  • Az RTL Klub a problémáról nem tájékoztatta a nézőket, a szavazásokkal kapcsolatos rendszerhibáról nem adnak tájékoztatást a Velvetnek

Sokan nem tudtak szavazni

0,25 %, ennyin múlt mindössze Aurelio győzelme. Ez a szám azért fontos, mert a szerkesztőségünkbe érkezett levelek szerint sokan nem tudtak szavazni, nem működött a Való világ applikáció. Arra, hogy rendszeresen lefagyott a rendszer, bizonyíték az is, hogy a VV6 fanok már jó előre felhívták a figyelmet a problémára a Facebookon, arra buzdítva mindenkit, hogy idejében szavazzanak. 

A Való világ a hatodik szériában újított a szavazás metódusán, és az eddigi sms-es szavazások helyett fejlesztettek egy applikációt, amin keresztül szavazni lehetett. Az applikáció egyszerűen működik: a két fotó közül az egyik rá kell bökni, és kész is a szavazás. Van mód a törlésre és az újraszavazásra is – a szavazat regisztrálása akár két percig is eltarthat, ezért bőven van idő a törlésre. Ahhoz, hogy az applikáció működjön, email címmel és telefonszámmal regisztrálni kell, ez pénzbe kerül, normál díjas sms áráért elérhető. Android, IOS és Windows felületeken fut a program, interneten természetesen. Azaz futna, ha megbízhatóan működne. A műsorban elhangzott, hogy 300 000-en töltötték le az applikációt, a legjobb esetben mind az összes felhasználó szavazott, átlagos esetben körülbelül ennek háromnegyede. A VV applikáció azonban nem működött megfelelően mindenkinél vasárnap este, a szavazni vágyó felhasználók közül többen is írtak a problémáról, érdekesség, hogy két egyforma hibát alig találni. 

„Minden lehetséges opció eltűnt"

„Sziasztok, sajnos nekem sem sikerül szavazni Vas megyéből, Samsung Galaxy GT-S5360 telefonnal" – írta az egyik olvasónk, aki VV Zsófira akart szavazni, sikertelenül, problémájával nem volt egyedül. Egy másik olvasónk szerint ez már bundagyanús. „Nem lehet szavazni, kiírja, hogy regisztrált telefonszám szükséges, és be kell jelentkezni, de minden lehetséges opció eltűnt, például a bejelentkezés is. Eddig minden párbajon működött. Most semmi. Újraindításra se történik semmi. Bundagyanús a dolog" – írta. Nemcsak andoridos telefonról nem működött a szavazás, iPhone-ról sem tudtak szavazni, budapestiek. Az RTL Klubot megkerestük a kérdéssel, tudnak-e a problémáról, válaszul annyit közöltek, hogy a szavazatokat közjegyző jelenlétében összesítették.

„A VV app-ban leadott párbaj-szavazatom után, ha ismét belépek az appba, a pipa átvándorol a másik játékoshoz. Ez elég kellemetlen, és vagy hússzor tette ezt, mert minden esetben töröltem, újra szavaztam, és ismét átvándorolt. Bár természetesen ez nem igazán lep meg. Szavazok, kilépek az appból, visszalépek, majd hopp Zsófinál a pipa" – írta olvasónk, aki még az utolsó párbajnál (Iza-Zsófi) észlelte a hibát. 

Mivel 0,25 % választotta el az első két helyezettet egymástól, az a kérdés is felmerülhet, hogy a szavazatok körüli problémák miatt újraszámolják-e a beérkezett szavazatokat, ezzel akár változtatva a győztes személyén.