Ahogy az eddigi években, úgy most is sok feleség és barátnő utazik a foci-vb helyszínére, így várhatóan láthatjuk majd Gerard Piqué, Cristiano Ronaldo, vagy épp Thomas Müller nőjét is. A focisták pedig nem cicóznak, általában modellekkel jönnek össze, akikről a neten számos csodás kép lelhető fel. Lapozza végig a feliratozott galériát, majd görgessen lejjebb, hogy beszámoljunk pár fejleményről focistanej fronton!
Mindenképp ki kell emelnünk Sara Carbonerót, Iker Casillas spanyol kapus csaját, aki minden focistafeleséges listán betonba van ágyazva, és még évekig így lesz várhatóan. A páros 2009 óta van együtt, idén januárban született meg első közös gyermekük. A legemlékezetesebb közös pillanatuk a 2010-es spanyol vb-cím elnyerése után volt, amikor Carbonero interjúzott Casillassal, aminek a vége egy érzelmes csók lett.
Érdemes kiemelni a futball agyatlan rosszfiúját, az olasz Mario Balotellit, aki ugyan képtelen egy jelölőmezt egyedül felvenni, de modellek, prostik és pornósok során ment már végig. A Complex szerencsére összegyűjtötte a kisebb csapatnyi nőt: Barbara Guerra, Betty Kourakou, Dayane Mello, Melissa Castagnoli, Sophie Reade, Sara Galimberti, Raffaella Fico (vele 3 évig voltak együtt!), Chloe Evans, Jenny Thompson, Desirée Busetto, Vanessa Lawrens, Eliana Cartella, és a jelenlegi nagy szerelem, Fanny Neguesha. Olyan érzelmi töltet van köztük, hogy kedden Balotelli el is jegyezte a csaját.
Kevin-Prince Boateng és Melissa Satta két éve kerültek be azzal a hírekbe, hogy kidőlt a focista, és tévébemondó csaja szerint ennek hátterében az ő szexuális étvágya állt. A ghánai származású, Németországban felnőtt és futballozott, de aztán újra ghánai válogatottá vált középpályás csaja kijelentette akkor: „az ok, amiért mindig sérült, az, hogy heti hétszer-tízszer szexelünk". Azóta a szerelem dúl köztük, már jegyesek is lettek.
Sokkal keserűbb Gianluigi Buffon és Alena Šeredová története. A leghíresebb olasz kapus és a cseh modell május 20-án jelentették be, hogy egyelőre külön folytatják. Buffon megköszönte nejének, hogy nem csinált botrányt a vb előtt, Cesare Prandelli szövetségi kapitány pedig szomorúságát fejezte ki. Buffon amúgy szeretné, ha közös gyerekeik is elmehetnének vele Brazíliába.