Mikor megláttuk Jeff Goldblum GQ-nak adott interjújához készített képeket, mindent eldobtunk, és pár percig tátott szájjal csodálkoztunk rá arra, hogy a színészből milyen jó pasi lett. És elkezdtünk gyanakodni rá, hogy erről bizony az ősz hajszálak tehetnek. Jeff Goldblum szerencsére nincs egyedül, van még pár olyan színész, akiből végre értékelhető férfi lett az ősz haja miatt.

Jeff Goldblum

Jeff Goldblum sosem volt kifejezetten szép ember. De ez az ezüstös haj nagyon sokat dobott rajta. És bár a fenti képen ez annyira nem látszik, de ha ide kattint, el fog ájulni.

Ben Affleck

Ben Afflecknek nemcsak a szakáll tett jót, de az is, hogy elkezdett őszülni. Meg hát nézze meg ezt a fenti képet a tankoló színészről. Lehet ennél férfiasabb valaki?!

Brad Pitt

Bármennyire is odavan a fél világ Angelina Jolie férjéért, nekünk többször is voltak ellenérzéseink vele, illetve kalácsképével kapcsolatban. De mivel a színész szakálla elkezdett őszülni, ezért hajlamosak vagyunk megbocsátani a szélesedő arcát.

Matt LeBlanc

A Jóbarátok színészének arca is elkezdett nőni, ami nem túl előnyös, de ezt nagyon szépen ellensúlyozza az ősz haja. Hát nem sokkal vonzóbb így, mint a kilencvenes években, mikor a függönyhajú Joeyt játszotta?

Ben Stiller

Jó, hát Ben Stiller arca még mindig mókás, és most is nehéz azt mondani rá, hogy hű, de vonzó, viszont az őszülő haja egészen férfiassá tette őt. Talán még jóképűnek is mondanánk.

Hugh Laurie

Ő sem az a nagyon jóképű színész, de az őszülés neki is segített. Meg persze az is, hogy eljátszotta Dr. House-t.

George Clooney

A szexi őszhajú férfiak mintapéldányát természetesen nem hagyhattuk ki. George Clooneyból bizonyítottan jobb pasi lett a hajszínváltozás miatt. Ha nem hiszi el, nézze meg ezt a pár vállalhatatlan fotót róla!