Az amerikai tornászlány sem úszta meg a fappeninget, a hiányos öltözetű fotói kiszivárogtatását. Előbb tagadott, most pedig ügyvédein keresztül beismert. Az is kiderült, még nem töltötte be a 18. évét a fotók készítésekor, így gyermekpornónak minősülnek a fényképei.

A fintorgó tornászlányként a londoni olimpián megismert McKayla Maroney is a Fappening 2014, azaz a Nagy Kiszivárogtatás áldozata lett. A Huffington Post azonban azt írja, az ő esete súlyosabb: Maroney a képeken ugyanis még 18 év alattiként látható. Ez persze nem nehéz, hiszen még csak nemrég töltötte a 18-at. A TMZ szerint ő is perre mehet az ügyben.

Az ügyvédei felszólították a Porn.com oldalt, ahol állítólag a képeket tárolják, hogy szedjék le azokat, mert a rajtuk szereplő lány gyermekkorúnak számít. Ezzel közvetve elismerték, amit Maroney korábban a Twitterén tagadott: ő van a képeken. A Porn.com nem akart balhét, ezért a szóvivőjük jelezte a Postnak, hogy eltávolították a képeket.

A Reddit moderátorai (részben itt robbant az egész meztelenképes botrány) pedig felszólították a felhasználókat, hogy szanálják Maroney fotóit, máskülönben ők fogják megtenni ezt. Azt írták, a subreddit, tehát a Maroney-nak szentelt üzenetfolyam le lesz lőve, ha nem távolítják el a fotókat onnan, mivel azok gyerekpornónak számítanak.