Nicki Minaj 2010 júliusában olyat nyilatkozott, hogy nem tudjuk, hogy sírjunk, vagy nevessünk-e. És sanszos, hogy ő sem tudna dönteni, hogy melyik reakció lenne a jobb. Nicki Minaj négy évvel ezelőtt ugyanis azt találta mondani, hogy nem annyira hangsúlyozná a szexualitást. Mert annál több is kell. És jó lenne, ha ezt tudnák a fiatal lányok. Igen, ezt az a Nicki Minaj mondta, akinek mindenhol ott van a segge és a melle, és akinek új videóklipjében nincs olyan képkocka, amiben ne szerepelne legalább öt tangás segg.

„Tudatos döntést hoztam, hogy megpróbáljam kicsit levenni a hangsúlyt a szexualitásról. Szeretném, ha az emberek – főleg a fiatal lányok – tudnák, hogy az életben semmi sem a szexuális vonzerőn múlik. Kell hozzá valami más is.

Ahogy felnőttem, láttam, miket csinálnak a nők, és azt hittem, nekem is ezt kell tennem. Akkoriban a női rapperek sokat beszéltek a szexről, és azt hittem, nekem is ezt kell képviselnem ahhoz, hogy olyan sikeres legyek, mint ők, mikor valójában nem.”

És ezt tényleg Nicki Minaj mondta négy évvel ezelőtt, 2010 júliusában. Az a Nicki Minaj, aki nemrég ezzel a videóklippel jött ki.

Úgyhogy meg is néztük gyorsan, hogy a rappernő az elmúlt négy évben mennyire volt sikeres abban, hogy ne hangsúlyozza túlságosan a szexualitást.

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

...végülis mindenki beszélhet hülyeségeket.