Most hétvégén tartják a Sztárban sztár döntőjét, amikor hivatalosan is kiderül majd, hogy ki nyeri a szórakoztató énekversenyt. Ha nem akar addig várni, akkor nálunk már most szavazhat. Ki volt a legjobb a Sztárban sztárban idei szezonjában?

A Sztárban sztár már tavaly is a Tv2 talán legszórakoztatóbb műsora volt, idénre viszony teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy bármilyen drámai sorsnál és közepesen jó hangnál érdekesebb, ha énekeseket szívatnak minden héten órákon keresztül.

Ki nyerje a műsort?

Ugyan a feketére festésből lehetett volna kevesebb, de úgy összességében nagyon szórakoztató volt a Sztárban sztár idei szezonja, különösen annak köszönhetően, hogy most már minimálisan sem próbálták magukat komolyan venni, sem a zsűritagok, sem a versenyzők. Az egész műsorban a legjellemzőbb momentum talán az, hogy mindig van valaki, aki éppen iszonyatosan röhög, és ez így jó.

Nézzük az öt döntőbe jutott előadót, vajon kinek kellene megnyernie ezt a versenyt?

Tóth Vera

Az egyedüli nő a döntős ötösben, egy pillanatig sem fért hozzá kétség, hogy eljut idáig a műsorban.

Erősségek: Nagyon jó a hangja, gyakorlatilag bármit el tud énekelni, és a műsor alatt sokat lazult szerencsére, most már viszonylag bátran mozog is, nincs zavarban semmitől. Azért még mindig az áll neki a legjobban, amikor jó nagyot lehet énekelni.

Gyengeségek: A műsorban egy idő után erényként kezdtek róla beszélni, de ő az a versenyző, aki a legkevésbé alakítja a hangját az utánzott előadóhoz.

Ki lesz a döntőben? A többiekhez hasonlóan a döntőben ő is olyan előadót kapott, akinél a leginkább meg tudja majd mutatni az erősségeit. Janis Joplin lesz, a nagy éneklés tehát garantált, és még sokat rohangálni sem kell majd közben.

Pál Dénes

Nagyon visszahúzódó figura volt a műsor elején, szinte elképzelhetetlen volt róla, hogy a szomorú nézésen és a dörmögő hangon túl bármi van benne. Aztán beöltöztették nőnek, és kiderült, hogy iszonyatosan szórakoztató tud lenni.

Erősségek: Teljesen átadja magát a szerepének. A hangi adottságai okozta minimális hátrányát azzal ellensúlyozza, hogy teljes természetességgel formál meg, férfit, nőt, időset, fiatalt egyaránt.

Gyengeségek: Nem az övé a mezőny legsokoldalúbb hangja, viszonylag limitált, hogy mikor tud igazán jót énekelni.

Ki lesz a döntőben? A döntőben Somló Tamást alakítja majd, ami előrevetíti, hogy nem lesz könnyű dolga, ha nyerni akar. Somló jópofa előadó, de nem a lehengerlő előadásairól híres.

Kökény Attila

Némileg hasonlít Pál Dénesre, ami a karakterét illeti. A műsor nagyon sokat segített neki abban, hogy szimpatikus figurának tűnjön. Iszonyúan tud show-t csinálni, és a hangja is nagyon meggyőző.

Erősségek: Egyáltalán nem érdekli, hogy mit gondolnak róla, vagy ha érdekli is, nagyon jól leplezi a dolgot. Ugyanolyan lelkesen hozta Lagzi Lajcsit, mint Freddie Mercuryt, és ugyanolyan alázattal is. Mindig nagyon alapos munkát végez.

Gyengeségek: Mivel az eddigi produkciói alapján nagyon szereti a kicsit ripacs, kicsit túlzásokba eső előadásokat, így mindig megvan a veszélye annak, hogy túllő a célon.

Ki lesz a döntőben? Nem kapott egyszerű feladatot. A nagyot éneklés lehetősége adott, viszont nőt alakít majd, a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese, Loreen bőrébe bújik majd.

Hevesi Tamás

A műsor előtt szinte teljesen kikopott a magyar zenei életből, a legtöbben néhány fülbemászó, de egyszerű slágere miatt emlékezhettek rá. Aztán a műsorban kiderült, hogy nagyon jó hangja van, és nagy kár, hogy ma már nincs ott a magyar pop élmezőnyében.

Erősségek: Erős és jó hangja van, ráadásul a műsorban előszeretettel csinál magából teljesen hülyét. Produkciói aprólékosan kimunkáltak, és ha paródiába is torkollik egy-egy előadása, az tényleg olyan, hogy könnyezni lehet rajta a röhögéstől. De a karaktere és a hangja alkalmas arra is, hogy igazán nagyformátumú előadást hozzon össze.

Gyengeségek: A fent említett paródiára való hajlam leginkább a gyengéje, hogy nem mindig találja meg a tökéletes egyensúlyt a frappáns utánzás és a haknis paródia között.

Ki lesz a döntőben? Demis Roussost alakítja majd, amivel szerintünk nem lesz egyszerű nyerni. Roussos dalai mára fájdalmasan giccsesek lettek.

Vastag Tamás

A karaktere leginkább Hevesi Tamás és Kökény Attila keveréke abban a tekintetben, hogy meglepően jó hangja van, viszont zokszó nélkül csinál magából teljesen hülyét. A műsor neki is jól jött, kilépett a testvére árnyékából, és megmutatta, hogy szórakoztató, jó előadó.

Erősségek: Meglepően jó a hangja, alázattal közelíti meg minden feladatát, és mostanra levetkőzte a gátlásai nagy részét.

Gyengeségek: Nem az a klasszikus revüelőadó, vagyis nem szívesen táncol a színpadon, a kevés mozgás inkább az ő terepe.

Ki lesz a döntőben? A leghíresebb, egyben legkövérebb hawaii előadó Israel Kamakawiwo'ole bőrébe bújik majd, ami azt jelenti, hogy a Somewhere over the rainbow és What a wonderful world című megindító számot fogja majd előadni, minden azon múlik, mennyire tud drámai hatást kelteni.

A Tv2 nevében elnézést kérünk, hogy minden videó 30 másodperc reklámmal indul.