Vegyes érzelmekkel várja utolsó díjátadóját a szklerózis multiplexszel küzdő Christina Applegate. Mivel az Egy rém rendes család és a Halott vagy című sorozatok sztárjának egészségi állapota folyamatosan romlik, a közelgő Screen Actors Guild-díjátadó gála lesz az utolsó nyilvános esemény, ahol színésznőként tiszteletét teszi.

Az 51 éves színésznőnek, akit mmáron hatodik alkalommal jelölték díjra, igazi mérföldkő lesz a gála. Súlyos és gyógyíthatatlan betegsége miatt már járni is nehezen tud, a hosszú órákig tartó forgatásokat pedig már egyáltalán nem bírja végigcsinálni. Applegate, aki most már csak szinkronszínészi feladatokat vállal, attól tart, hogy lányával, Sadie-vel utcára kerülnek. 

„Talán ez az utolsó díjkiosztó show, amelyen színészként részt veszek, szóval ez nagy dolog most. Jelen állás szerint már nem tudom elképzelni, hogy hajnal 5-kor felkelek, 12-14 órát pedig forgatok; [ennyi erő] már nincs bennem mostanában.

Rengeteg szinkronszerepet elvállalok, hogy keressek némi pénzt, hogy a lányomat etessem és hogy ne kerüljünk utcára”

– magyarázta Applegate a The Los Angeles Timesnak adott friss interjújában.  

A színésznőnek a  holland könnyűzenei előadótól,  Martyn LeNoble-től született egy lánya 2011-ben. Sadie Grace még csak 12 éves, ezért nem tudná eltartani magukat. 

( IGN Hungary )

(Borítókép: Christina Applegate. Fotó:  Matt Winkelmeyer/Getty Images for Critics Choice Association)